Rendkívüli rendőrfőkapitányi értekezletet tartott Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn Bácsalmáson, a Magyarország schengeni határszakaszán felerősödött migrációs nyomás miatt – közölte a tárca kedden az MTI-vel.

Közleményükben azt írták: az értekezleten a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója, az országos rendőrfőkapitány és helyettesei, a budapesti és a megyei rendőrfőkapitányok, továbbá a velük azonos jogállású rendőri vezetők vettek részt.

A miniszternek a Bács-Kiskun és a Csongrád megyei rendőrfőkapitány, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője tett jelentést a határőrizet és az embercsempészés elleni fellépés helyzetéről. A jelentések kitértek a határvédelmi képesség megőrzése érdekében alkalmazott intézkedésekre, amelyeket az újonnan megjelenő és elterjedő módszerek követeltek ki – írta a tárca.

Hozzátették:

egyre növekvő számban vannak azok az illegális migránsok, akik kivágják a vasúti konténereket és azokban bújnak meg.

Az ilyen esetek felderítésére alkalmazott eszközt részletesen ismertették a miniszterrel.

A minisztérium közlése szerint elemezték az illegális migráció minden tekintetben növekvő statisztikai adatait, a többi között rámutatva arra, hogy jelentős változás tapasztalható az illegális migránsok állampolgárságának alakulásában. Jelentették, hogy 16 ország embercsempészei 47 ország állampolgárait próbálták meg jogellenesen az Európai Unió területére csempészni. A legidősebb elfogott csempész 72 éves volt.

A miniszter a Bácsalmási Határrendészeti Távfelügyeleti Irányító Központban és a déli határszakaszon személyesen tájékozódott az állomány szolgálati körülményeiről, majd feladatszabó értekezletet tartott.

A tárca közlése szerint az értekezleten Balogh János országos rendőrfőkapitány arról beszélt, hogy a magyar rendőrség eleget tud tenni Magyarország schengeni határvédelemre vonatkozó vállalásainak. Leszögezte azt is, hogy a rendőrségnek továbbra is feladata a legális határátlépés feltételeinek biztosítása.

Papp Károly, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója a nemzetközi hírszerzési tapasztalatokra, a FRONTEX elemzéseire hivatkozva kiemelte, hogy a magyar rendőrségnek tartósan kell berendezkednie a migrációs nyomás kezelésére. Arra is felhívta a figyelmet, hogy kizárólag komplex intézkedések eredményezhetnek sikert a határőrizet és az embercsempészés elleni fellépés területén.

Pintér Sándor összegzése szerint a rendőrség jól vizsgázott határaink védelmében, áldozatvállalását a társadalom elismeri.

A rendőrség bemutatott eredményei megerősítik korábbi tapasztalatát, amely szerint a rendőri szervek, a honvédség erői és a polgárőrség együttműködése kiváló. Ugyanakkor szorgalmazta, hogy ebbe az együttműködésbe vonjanak be minél több, az érintett határszakaszokon jelen lévő személyt, szervezetet.

A miniszter kifejtette: elvárja a helyi szakértők jelenlétét abban az értékelő-elemző munkában is, amely a fővárosban történik, mert a helyismeret nélkülözhetetlen ezen a területen. Indokoltnak tartja az ország más területein szolgálatot ellátó bevetési egységek időszaki határra vezénylését is, mert a rendőröknek így lehetőségük van előzetesen ismereteket szerezni egy későbbi feladatellátás körülményeiről.

Pintér Sándor jelezte az értekezlet résztvevőinek, hogy további eredményeket vár a drónok alkalmazásától, s feladatul szabta a máshol már bevezetett határvédelmi technikai lehetőségek felkutatását, alkalmazhatóságuk vizsgálatát – közölte a minisztérium.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Azért jó volt hírt kapni a Sanya bá'-ról, féltem, hogy már elemről megy szegény... Rossz hír, ha megöregszik az ember, előfordulhat, hogy hülyeségeket fog beszélni...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
advocat
mutating
MooXi.net... - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni

thumb_up replyVálasz error access_timema,
advocat
mutating
MooXi.net... - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni

thumb_up replyVálasz error access_timema,
advocat
mutating
MooXi.net... - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni

thumb_up replyVálasz error access_timema,

Stb.
simmering73
Agyatokban az agyűri nyomás. Az erősödött meg. Meg kellene már lékelni.
nezelodo
Azért jó volt hírt kapni a Sanya bá'-ról, féltem, hogy már elemről megy szegény... Rossz hír, ha megöregszik az ember, előfordulhat, hogy hülyeségeket fog beszélni...
justhpeter
@nezelodo: Sanya bá' meg Bakondi mekkmester ugyanannak a cirkusznak a bohócai, amivel ez a nemzeti szégyenkeresztény csürhe szórakoztatja az országot már öt éve. Ahogy az átkosban: sz@r a cirkusz, sz@r a műsor, fingot nem érnek a "művészek" - de a mienk.
nezelodo
@justhpeter: Azért a Sanya bá' egyet és mást még mindig keményen a markában tart, ráadásul elment valaki aki a kelleténél jobban ismerte, így már nem fenyeget a veszély, hogy meghibban és beszélni kezd.
zodely
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.