Költségvetési csalás miatt letöltendő börtönbüntetést kért az ügyészség Gáspár Győzőre.

Gáspár Győző értetlenül áll a vád előtt, amely szerint korábban nem fizetett be az adóhivatalnak 35,5 millió forintot. Ügyvédjével együtt harcba száll az igazáért, s inkább megtérítené a tetemes összeget.

Ügyfelem korábban, amikor televíziós csatornákkal dolgozott, egy menedzsmentcégen keresztül szerződött, az állította ki a számlákat az olyan költségekről, mint például az utazás vagy a kellékek vásárlása. A menedzsment egy családi vállalkozás volt, amelynek Győző apósa az ügyvezetője

– magyarázta a Blikknek Gáspár Győző ügyvédje, dr. Erdei Zoltán.

Az ügyvéd szerint az ügyészség abban látja a problémát, hogy ezek a számlák nem az Gáspár Győző nevére szólnak, mert a családi cég számlázott. Hozzátette, hogy ez nem törvénybe ütköző, mégis majdnem 36 millió forintot próbálnak Győzőn behajtani, ami véleményük szerint nem állja meg a helyét, mert amennyiben valóban van hiány, az nem lehet több 10-12 millió forintnál, 

A lap megkeresésére a Balassagyarmati Járási Ügyészség megerősítette:

költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat egy nógrádmegyeri férfi és társai ellen, mert körülbelül 35 millió forint adóhiányt okoztak.

A Blikk úgy tudja, az ügyészség azt is kikötötte, hogy Győző legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhasson, valamint hogy a bíróság rendelje el a 2013-ban adócsalás miatt kiszabott 1 év 8 hónapos büntetés letöltését is. Ennek végrehajtását akkor 3 évre felfüggesztették, ám a vád szerint a jelenleg vizsgált bűncselekményt ez idő alatt követte el, így az ügyészség indítványozta annak végrehajtását is.

Ráadásul Győzőnek nem ez az egyetlen folyamatban lévő ügye: mint azt korábban megírtuk, jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt is vádat emeltek ellene. Ott közel 20 millió forint hiányt állapított meg a hatóság. A vád szerint Győző nem fizetett adót a lízingelt luxusautók után. Bár a Romantic frontembere befizette a hiányt, mégis bíróság elé kell állnia, és pénzbírságra is számíthat.

2017 óta tart a kálváriánk, nem tudunk ettől szabadulni. Olyan ez az egész, mintha valakinek szúrnánk a szemét, ezért tönkre akarna minket tenni

– mondta Győző, akiért a lányai is aggódnak.

Apa sokszor rosszkedvű, látszik rajta, hogy sokat idegeskedik, aggódik és fél

– mondta az előadó fiatalabb lánya, Virág.

Címlapkép: Facebook/Gáspár Győző

(blikk.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

xdotnomzeu
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Borsodi
Ha csak ennyire büntetik lássuk be,érdemes lopni csalni! Akii egy életen keresztül kétkezi munkával keresi a pénzt, soha se tud ennyit megkeresni.A vagyonát is el kéne venni,és börtönbe zárni vagy 5 évig.

www.youtube.com/watch?v=8JSqobsu5oI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.