Megállapodott a 2020-as béremelésről az Auchan Retail Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) – közölte az áruházlánc szerdán.

Bruttó 466 ezer forintot is kereshet egy Auchan-dolgozó

Az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint a 2020-ban több mint 1,6 milliárd forint befektetést jelentő új javadalmazási rendszer a nem vezetői munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók esetében 17 százalékkal emeli az új belépők kezdő alapbérét.

Az Auchan Magyarország nem vezető beosztású, csaknem 5200 munkatársának alapbére idén két lépcsőben, január 1-től és szeptember 1-től emelkedik. A közleményben példaként említik, hogy egy árufeltöltő munkakörben foglalkoztatott,

magasabb szaktudással rendelkező áruházi munkatárs havi bruttó alapbére 280 ezer forintra nő,

amit Auchan vásárlási kártya egészít ki bruttó 7600 forint értékben, valamint további pótlékok és juttatások. Ez a bér az új belépők számára egy év után elérhetővé válik, ha munkájuk szakmai színvonala ezt lehetővé teszi.

A nem újonnan belépő munkavállalók esetében az alapbérek emelkedése az új javadalmazási rendszer alapján munkakörönként és munkavállalónként eltérő – közölte az Auchan az MTI kérdésére.

Az alapbér emelése mellett a vállalat továbbra is biztosítja széles körű béren kívüli juttatási rendszerét, amelynek része a többi között a dolgozói vásárlási kedvezmény, a kiemelt kockázati egészségügyi és baleseti biztosítás, valamint a rendszeres szűrővizsgálatok, és a piacon egyedülálló részvényesi program. Az áruházlánc fenntartja az előző évben elindított, a munkavállalók gyermekeinek biztosított nyári tábort, és a hagyománnyá vált közösségi eseményeket.

A közleményben felidézték, hogy az Auchan Magyarország az utóbbi években jelentős béremeléseket hajtott végre. Így az idei változással 2020-ban pék munkakörben 8 órás állásban, pótlékokkal és egyéb juttatásokkal

az elérhető legmagasabb jövedelem bruttó 355 ezer forint, az online áruházban dolgozó kiszállító munkatárs havi bruttó bére pedig 466 ezer forint is lehet.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

profmigmie
http://MooXi.net... - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Pegero
@rewax: @profmigmie: Mit fog ehhez szólni a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), hogy olcsó kurvák kereskedelmi tevékenysét it reklámozzátok?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. April 4., 14:59
Jelentős változások a postán
Itthon - 2020. April 4., 12:27
Elfogtak egy szájmaszkos netes csalót