A kereszténydemokrata pártoknak jó esélyük van az együttműködés megteremtésére a mérsékelt iszlám pártokkal, mert közös bennük, hogy mindegyik ragaszkodik saját identitásához – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke csütörtökön a jobbközép pártokat tömörítő Centrista Demokrata Internacionálé (CDI) vezetőségi ülésén, amelyet az indonéziai Yogyakartában rendeztek meg.

Iszlám pártokkal készül együttműködésre Orbán a liberális gondolkodás ellen
Joko Widodo indonéz államfő fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt Jakartában 2020. január 23-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

"Amikor néhány évvel ezelőtt itt jártam, felfedeztem, hogy létezik itt egy párt, amely (a Fidesszel) azonos módon gondolkodik. Ez nagyon inspiráló volt. Kíváncsi lettem arra, hogy miként működik, mit jelent az a politikai filozófiában, ha az ember nem keresztény, hanem muzulmán" – mondta Orbán Viktor, a CDI egyik alelnöke a vezetőségi ülés utáni sajtótájékoztatón, utalva a rendezvényt megszervező indonéz kormánypártra, a Nemzeti Ébredés Pártjára (PKB).

"Nagyon tanulságos és érdekes, hogy egy olyan iszlám mozgalom, mint az önöké, hogy jeleníti meg magát a politikai színtéren. Számomra ebből két kérdés következik: milyen lesz a kereszténység jövője és milyen az iszlámé. Tudunk-e úgy egymás mellett élni, ahogy régen, ami kiválóan működött"

- tette hozzá.

Amellett, hogy nagyon fontosak a politikusok és döntéshozók számára a felső, politikai szintű kapcsolatok, fontos a pártszintű, filozofikusabb kapcsolat is. Ez itt most sikerült, mert közelebb kerültünk egymáshoz, és nem csak egy lépéssel. Természetesen együttműködésünk messze nem befejezett ügy, csak jó esélyünk van rá" – mondta a kormányfő.

Az önazonosság megőrzésére nehéz dolgunk van Európában. Európában az a fő kérdés, hogy miképpen tudjuk megőrizni nemzeti és keresztény identitásunkat egy olyan időszakban, amikor az úgynevezett európai haladó, liberális politikai erők megpróbálnak nyomást gyakorolni ránk. Megpróbálják átvezetni a társadalmakat egy olyan korszakba, amelyet ők posztkeresztény, posztnemzeti kornak neveznek. Mi azok közé tartozunk, akik szerint az ember számára a legfontosabb az identitása, és mi ragaszkodunk nemzeti és vallásos identitásunkhoz – jelentette ki Orbán Viktor.

"Az úgynevezett nemzetközi, fősodorbeli, liberális gondolkodók és médiájuk megpróbál meggyőzni bennünket, 21. századi modern embereket arról, hogy a béke és a szabadság megteremtéséhez az embernek meg kell szabadulnia az identitásától. De mi nem szeretjük ezt a gondolkodásmódot. A muszlimok is ragaszkodnak a saját identitásukhoz és mi keresztények is, ez közöttünk a hasonlóság. Mindegyikünknek meg kell találni önazonosságunk megőrzésének módját, és ellenállnunk a nyomásnak, amely szerint könnyebb és boldogabb az ember élete, ha nem tudja pontosan kicsoda, csak azt, hogy ember"

- mondta.

(MTI)

137 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Allah növessze nagyra az egóját!...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Allah növessze nagyra az egóját!...
csak úgy....
ez a faxi egy hazúg,illuzionista szemfényvesztö...
Macskaszem
@Qqberci: Még ennél is nagyobbra? Ne mááááár!!!
CsipkeRózsa
Még mi következik ez után? Vagy valami pénzeső lesz ebből is?
görbetükör
Ide is bemásolom, amit a másik cikkhez írtam a témában:

Vagy nem érti a kedves vezér, vagy megvezeti a népét.
Ugyanis a libsik sem tiltják az identitást. A libsik azt mondják, hogy elfogadás - békében éljen mindenki a maga hitében, elvében, másoknak nem ártva.
No ez az, aminek a tagadásában a kedves vezér és a muszlimok egyetértőek.
Félreértések elkerülése végett, kereszténységet itt nem említenék, mert a Bibliában az áll:

"Senkinek gonoszért gonoszszal ne fizessetek. A tisztességre gondotok legyen minden ember előtt.
Ha lehetséges, a mennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek.
Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr.
Azért, ha éhezik a te ellenséged, adj ennie; ha szomjuhozik, adj innia; mert ha ezt míveled, eleven szenet gyűjtesz az ő fejére.
Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg." (Róm.12,17-21)
tudode
Meggondolhatnák az együttműködők ezzel az emBŐRNEK látszó tárgyal akár szóba állni, mivel volt már minden, de akasztott embőr még nem
..
----- Orbán a liberális internacionálé alelnöke
.
Nagyjából 23 300 találat (0,42 másodperc)
.
https://www.google.com/search?q=Orb%C3%A1n+a+...
------------------------------
.
És őfélesége volt a magyar RENDSZERVÁLTÁS REMÉNYSÉGE, de ma már valami SZABAD KERESZTÉNY, aki este megbánja hadicseleit, oszt' reggel kezdi előről a stróFÁJÁT olvasgatni, amit eléje tesznek!...!!!
Nessy
Orbán a "keresztény identitásának" érdekében az ördöggel magával is hajlandó egyezséget kötni a tudás, a szabad gondolkodás, az önálló vélemény alkotás ellen!
A cogito ergo sum elve büntetendő, helyette a coito ergo sum válik kötelezővé, a "családok" érdekében!
Nyírfa
Akkora katyvasz van ennek az embernek a fejében, hogy itt már a gyógyszer nem tud rendet vágni. Szerinte a magukat haladónak kikiáltó nyugati liberálisok meg akarják fosztani az identitásuktól és a vallásaiktól a mai modern. XXI. századi embereket, akik bizony ragaszkodnak a nemzeti identitáshoz és a keresztény valláshoz.
Tehát: a mai modern ember - a továbbiakban Orbán Viktor - tudja, hogy identitása nemzeti - a személyes híján -, vallása keresztény - vagy nincs, de úgy csinál, mintha lenne, s azt kénye-kedve szerint eszközként használja politikai és gazdasági harácsolásai során - , szemben a haladónak titulált, ám semmiképpen nem modern - mert az a felkent középkor - nyugati liberálisokkal, aki tökéletesen bírják saját identitásukat, így nincs szükségük annak folyamatos, kerítésekkel , foggal-körömmel való védelmezésére , valamint élik kereszténységüket a közakarat tiszteletben tartásával, jogállami keretek között, figyelemmel a társadalmi fejlődés mindenkori elősegítésére.
Ha a posztkereszténység azt jelenti, hogy élni a jézusi tételekből minél többet , paralel a vallás kultúrtörténetté válásával, az egy kívánatos út. De Orbán maga sem érti, mit is jelentsen a posztkereszténység, netán a vallástalanságot, az egyház uralmának a megszűnését vagy hatalmi súlyának csökkenését, ateista vagy materialista ideológiát, netán a panteizmus valamely ágát, különös tekintettel a spirituális gondolkodás XXI. századi megjelenésére, amelyet az orbáni világban sámánok és piros pöttyök képviselnek.
Ja, nem. Illetve, de. Ám, ha mégsem, akkor majd Habony kitalál valamit, ami úgy keresztény, hogy még véletlenül sem posztkeresztény, bele illik Orbán lilagőzébe, és feszes íjként lehet Brüsszel felé fordítani, hogy a XXI. századi modern Orbánián röhögjön a nyugati civilizáció, különösen akkor, amikor Viktor megy kalapozni egy kis suskáért, különben államcsődöt jelenthet a másik zseni, aki valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Az iszlamista...
ómió
A lényeg, hogy migráncsimportot nem jelent.
Nyírfa
Ami lemaradt, ezek szerint fölösleges volt, csupán óvni akartam azokat a bizonyos mérsékelt pártokat Orbántól, hacsak nem akarnak valamilyen katasztrófát előidézni maguknak.
Nyírfa
@ómió: Dehogynem. Úgy hívják, hogy letelepedési kötvény, ösztöndíj a magyar egyetemekre, iskola,bank, kórház, amelyeket ők működtetnek, de mi finanszírozzuk.
csak úgy....
@ómió: pedíg nekem nagyon úgy tünik,hogy kezes mohamedánokra szeretné lecserélni a népet...
Eladott Ország
Orbán Viktor a LIBERÁLIS KORMÁNY szükségességéről (1992)
https://youtu.be/ARxL56UnIF4...
Cicamama55
A sok migráncsozás, meg Sorosozás helyett évekkel ezelőtt így kellett volna indítani, nem pedig uszítani az embereket, népeket, vallásokat, kultúrákat egymás ellen. Mert hazánkban ez történt. Itthon kellene a kiásott árkokat betemetni, hogy ne legyen távol ember az embertől, egyik vallás a másiktól, város a falutól, főváros a vidéktől, idős a fiataltól, nő a férfitól stb ... A Világon békében, az egyes nemzetek egymás identitását tiszteletben tartva szeretnének élni a Földön mindenhol, ki-ki a saját határain belül.
CsipkeRózsa
@Nyírfa: A letelepedési kötvényekkel kapcsolatban:

"Idén 110 milliárd forint körül kell fizetnie a magyar államnak a letelepedési kötvények után"

https://444.hu/2020/01/21/iden-110-milliard-f...
csak úgy....
@CsipkeRózsa: ...amiböl már ,akár a letelepedettek is hozhatják a rokonságot,haverokat, ha van türelmük sorban állni a rogán tóni irodák elött és onnan már csak egy ugrás a nyugat...
Nyírfa
@CsipkeRózsa: Szerintem van ekkora Orbán vagyona, úgyhogy elvárom, hogy zsebből fizessen. Ha nem elég, Rogán majd kisegíti, az ő kezében valamiféle csoda folytán minden nyúlni, tágulni, sokszorozódni képes.
csak úgy....
orbán iszlámosítja európát! ...ali baba és a 40 rabló,már magyar útlevéllel berlinben van...
CsipkeRózsa
@Nyírfa: Igen, kifizethetnék ők.

A másik gondolat, hogy aki ezt a letelepedési kötvényt vásárolta, úgy is kifizette volna a "belépőt", hogy abból nem kap vissza semmit. Akkor az ország nyert volna rajta, nem Rogán-Orbán.
csak úgy....
@Nyírfa: még néked is meg fog esni az a kö szíved a tárgyaláson,mikor kiderül ,hogy semmijük sincs,tóninak a vót cili..,persze attól mit követelhet a magyar állam?
a röhögéstöl fölszakadna a frissen mütött orcáján a varrat..
Nyírfa
@CsipkeRózsa: De abban csak az a biznisz, hogy néhány évig innen szervezheti a terrorizmust és az embercsempész-hálózatot, de aztán kaput. Ha az EU nem volt résen, kijutott a piacaira is, de annak a későbbiekben nem tud érvényt szerezni.
Így viszont még a pénzét is visszakapja a hülye magyaroktól.
Egyszer úgyis a fejünkre olvassa Európa, hogy kiket engedtünk be az unióba, és jön Trianon 2.
Nyírfa
@CsipkeRózsa: Az itt eltöltött évek alatt végzett tevékenység után is fizethettek volna, de képzeld el, ha kiderül, hogy a kötvényesek az innen indított gazdasági, politikai, katonai akcióikért jutalékot fizettek a magyar kormánynak!
Így egyszerűbb volt gyorsan, nagyon nagy pénzt leakasztani a "betelepülőkről", aztán visszafizettetni a lakossággal.
Különben nem jött volna sem arab, sem orosz, sem kínai.
Nyírfa
@csak úgy...: Filmre kell vinni azt az országot, ahol egy Cilike tényező lehetett, ahol egy Rogán hivatalban maradhatott, ahol egy Orbán miniszterelnökösködhetett, ahol...végtelen a sor, kérdés, lesz-é ennyi cella?
Nyírfa
@csak úgy...: 15.04

Előbb írtad meg, amit én is, csak másképpen. :)
csak úgy....
azt nem értem,hogy ide németországba is jönnek jócskán bevándorlók,nem tudok róla,hogy valami magyaros kötvény biznisz müködne, az meg kizárt,hogy az ellenzéki politikusok elöl valamit elzárhatnának! az ellenzéket azért találták ki,hogy fényt derítsen az esetleges politikai korrupcióra...
Cicamama55
@CsipkeRózsa: Sajnos ez nem tetszik, de igaz! :(
kereső
@csak úgy...: Ez általában igaz- de a mai Magyarországon nem ! Régóta mondom,hogy itt az ellenzék csak azért kell a parlamentben, hogy orbán elmondhassa- mutathassa, hogy Magyarország többpárti parlamentáris demokrácia. De ez csak a látszat, a valóság éppen az ellenkezője- főleg most már, a szájzár Tv. elfogadása után.
Csizmás Kond
Na és miért nem lehetne együttműködni egy muszlim párttal, emberrel vagy akármivel ?
csak úgy....
@kereső: én még a matyó és sárközi mintás parasztasszonyok és TSZ tagok elöl menekültem,akik akkor képviselték a demokráciát,ma meg az unokák..
csak úgy....
@Csizmás Kond: a napokban még másképp nyávogtál cirmim...,te váltókezelö lehettél a román államvasútnál...
justhpeter
Ezek szerint csak itthon nem csípi a muszlimokat.
csak úgy....
egyszerüen nem értem,hogy az orbán kormány milyen jogon adott el letelepedési kötvények úgy,hogy azoknak a tulajdonosait jogosították egy magyar útlevéllel,hogy oda mehessenek európában és azt csinálják amit akarnak,közben ök ellenörzik a határokat,hogy a látszat...
nezelodo
@justhpeter: "Ezek szerint csak itthon nem csípi a muszlimokat."
Dehogynem, hiszen muszlim iskolát enged nyitni, na meg a TÜRK Tanács itteni irodája sem lesz piskóta. Valószínűleg mi talajmenti káderek nem látjuk meg ebben a barátkozásban a kereszténység védelmének magasztos KISZ-es akciótervét.
csak úgy....
@justhpeter: nagyon shikaris a logikád :) ...és most rúgj seggbe!
namihami
""Az anyját [email protected]á a hatalomért!""-- bocs, de nem tudok pontosabb és szebb hasonlatot.
Eddig csak ""iszlám"" volt (fúj), mostanra kitalálta (mert a szavazóknak kell) a ""mérsékelt iszlám""-ot. Mert megvilágosodni nem fognak, de talán tétovázni talán.
lampa laz
Itthon nekünk eljátszhatja Istent, de az araboknak Allah-ot aligha, mert abból csak 1 van. A hatalomért + egy, két olaj vagy földgáz mezőért még az iszlámot is felveszi a református, katolikus vallás mellé. Érdekből bármire képes ez a gazember.
kereső
„Senki sem lépheti át a saját árnyékát. Ha egy politikus nem tartja magát korábban kimondott gondolataihoz, s mindig csak a pillanatnyi népszerűségre gondol, eltávolodik egykori önmagától, akkor előbb-utóbb erkölcsileg megsemmisül, kiürül, és zörögni kezd, mint a mákgubó ősszel, ha fújja a szél.”-mondta orbán viktor 1993-ban,
Hogy mivé lett fél év alatt a "régi vágású kereszténydemokrácia", európa igazi keresztény vezetője, európa dns-e?
Most meg már iszlám vallás lesz a követendő? Van ám zavar az erőtérben, nem is kicsi.
Még egy ilyen "szinjátszós" gazembert nem hordott a hátán a Föld.
namihami
@lampa laz: Megfeledkezel a zsidóvallás MEGFELELŐ áramlatáról. És emiatt borzasztó nehéz lesz a házi díszzsidaját az új barátaival összebékítenie. Persze az államkassza megfelelő nagyságú ajtónyitása ezen is biztos segíteni fog. Lehet egy új zsidószinházat nyitni a barátság árából.
human
"egy párt ami hasonlóan gondolkodik"
Szintén központosított korrupcióval akarja helyzetbe hozni a hűbéreseit?
namihami
@kereső: ""mondta orbán viktor 1993-ban,""
Az csak egy alteregója volt ennek. Csak a libsibolsik megtévesztése volt a célja. Mit mondjak, sokakat és sokféle irányzatot sikerült neki.
nevemnick
Az iszlám vallásban is kötelező a körülmetélés.
Készüljetek hódolók, előkészítés alatt van a törvény... :D
lampa laz
@namihami: Először a zsidót is beírtam, de eszembe jutott szegény Gyuri bácsi és emiatt töröltem. Nekünk az lenne a legjobb, ha csak a hindut gyakorolná, de azt is csak az őshazájában és nem itt.
csak úgy....
lassan amerikában es európában is elfogadhatatlan lesz orbán..,még jó,hogy vannak távolkeleti szövetségesei,akiknek fingjuk sincs,hogy magyarország merre lehet...
kereső
@namihami: Nem múlt idő az! Még most is sikerül.
Lepényleső
Amikor a diktátorok összefognak,-lesz vége a világnak,s addig tétlenül szemléljük miképp néznek madárnak?
Béla333
Bárkivel, hogy aztán holnap kinevezhesse közellenségnek, ha éppen az érdekei úgy kívánja!
Gerinctelen, köpönyegforgató, szavahihetetlen és hiteltelen akárcsak a pártja!
Borsodi
Lehet még lejjebb? Szótlanul tűr a birka nép.
csak úgy....
@Borsodi: türelem,még 2 év és az után az ukrán+a román issoráz 4 évre a trónra segíti...
fideszes gyökér
@Csizmás Kond: Szeretne egy őszinte muszlim-keresztény légyottot?
www.fidesz.hu...
csak úgy....
@fideszes gyökér: kezdhetnéd szoktatni a kan dúrr bandit a mohamedánokhoz.
www.se... here se zádé/fidesz. hu..
centsirra
http://MooXi.net... - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
szép új világ
Biztos hogy pénzt szimatol, mert másként csak a megszokott dumát nyomná a keresztény szabadságról meg az iszlám migráncsokról.
ómió
@csak úgy...: Összetévesztetted Vona és Böszme efftársaiddal?
ómió
@Nyírfa: Merthogy ezeket olyan könnyű egybehazudni a Böszme-féle "még jól is járna" teóriátokkal?
dr. prédikátor
O1G! Te csuti patkány, te szemét nemzetvesztŐ!!!Meddig akarsz még élni???
kokopelli
@Lepényleső: (20:42)Nem tudják,hogy a moszlemek nem kötelesek a gyauroknak (keresztényeknek) az a-
dott szót komolyan venni!Csak abban az esetben,amennyiben igazi barátságról van szó!Én fociztam törökök-
kel egy csapatban,és ott egy volt a célunk!Máig is (néha) találkozom velük,megfogják a kezem és meghajolva
a homlokukhoz emelik a tisztelet jeleként!Az Orbán szintjén az ő szemükből persze az egész egy cirkusz!Ná-
lunk mi vagyunk a "gyaurok"!
ómió
@Nyírfa: Ha több eszed lesz, megérted!
CsipkeRózsa
@ómió: Csak nem azt hiszed, hogy neked van több?
luiz
Most majd nem csak az útját állják a zsidók, hanem reményeim szerint agyon is verik https://www.youtube.com/watch?v=ZVgIxrJgZ0U...
csak úgy....
„Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de Európát is!” (Vaclav Havel)
verőce21
Sokkal jobb így megismerkedni az iszlámmal, törekvéseikkel, céljaikkal, mint ha már itt, közvetlen szomszédságban egyezkedni velük.

Úgy értem, hogy Németország, Franciaország már elveszett, kapitulált az iszlám előtt. Mindkét meghatározó európai országban 25% fölé emelkedett a migrációs (főképpen muszlim) lakosság aránya. Innen már nincs felállás, nincs visszaút a keresztény identitás felé. (Szerény véleményem szerint, a Notre-Dame leégése volt a jelzésértékű határpont, az átlendülés a muszlim hegemónia irányába.) Hamarosan azzal kell szembenéznünk, hogy az iszlám terjeszkedés közvetlen szomszédságunkban van, szembe kell néznünk vele.
Ez nem "klímakatasztrófa vándorlás", hanem a degenerált, öngyilkos, önpusztító liberalizmus következménye. (Hollandia, Belgium már korábban elveszett, de ezek nem meghatározó államok európai szempontból. Ők csak olyan "két-háromnapos országok", bebizonyosodott mindkét világháborúban, sőt, már korábban is.)

Meg kell ismernünk a muszlimok igazi arcát, mire készüljünk, ezért egy-két látogatást megér mindenképpen a miniszterelnök részéről a muszlim világba, mire számítsanak a közép-, kelet-európai országok, az elhülyült, a nyugat-európai muszlim befolyás alá került országok felől.
Nessy
@verőce21: Aztán mindjárt együttműködési szerződést is kell velük kötni!
Pár milliárdot megér az "ismerkedés". Eddig a török muszlimok voltak jó muszlimok, most bővül a kínálat.
CsipkeRózsa
@luiz: Ne velük végeztesd el a kellemetlen munkát.
verőce21
@Nessy: A németeknek is megért néhány milliárdot (euróban) elbarátkozni a törökökkel! :)
Nessy
@verőce21: Kormányunk ígéret cunamiját ismerve, mi sem fogjuk olcsón megúszni. :-) Nem zavarna, ha itthon nem volna a napi uszítás. Aztán mikor meghívják valahova akár Orbánt, akár Szíjjártót, akkor jön az iszlám vallás laudációja!
Nyírfa
@CsipkeRózsa: Köszi, Rózsa, én csak legyintettem egyet.
verőce21
@Nessy: Hol van itten a laudáció? - "Kíváncsi lettem arra, hogy miként működik, mit jelent az a politikai filozófiában, ha az ember nem keresztény, hanem muzulmán".
- vagy,
"Számomra ebből két kérdés következik: milyen lesz a kereszténység jövője és milyen az iszlámé?"
verőce21
@CsipkeRózsa: "Rövidzárlat?" - ahan...:)
simmering73
Az agyhalott birkái már bőszen tanulmányozzák az iszlám vallást.
Rockxy
még szerencse, hogy nem liberálisokhoz meg a liberálisok ellen
Rockxy
@CsipkeRózsa: valóban rövidzárlat volt, csak hosszúra sikerült
picike1
@simmering73: akinek az a vallás kell menjen oda hozzájuk ki
verőce21
@picike1: (19:03) "...Nidhal „Abu Ibrahim" Siam arról beszélt, hogy a muszlimoknak vissza kell foglalniuk Jeruzsálemet, majd pedig az egykori görögkeleti keresztény központ, Konstantinápoly (ma Isztambul) mintájára, meg kell hódítaniuk a nyugati kereszténység jelenlegi központját, Rómát." -
Ezt tudják, hogy mi is tudjuk, ebből két kérdés következik: milyen lesz az egymás mellett élés, "milyen lesz a kereszténység jövője és milyen az iszlámé?"
picike1
@verőce21: olvasd el végig ne kérdezzél olvasd el ,!
verőce21
@picike1: Azért adódik a kérdés, mert nyilvánvalóan nem sikerül nekik.
teuton
@picike1: Ez az uj orbani taktika: Ne jöjjenek ide a muszlimok, en megyek oda nekik segget nyalni!
picike1
@verőce21: ez gyalogos dolod nehéz vagy gondolkodj néha nem lehet irni ide mindent ok!
picike1
@verőce21: olvassd végéig a linket !
verőce21
@picike1: Ötszáz éve a Nyugat ugyanígy támogatta az oszmán hódítást, mint most. De Magyarországon fennakadtak, most is fennakadnak. Mi az egymás mellett élést firtatjuk.

Bennünket kevéssé érdekel, hogy az iszlám Nyugat-Európát meghódítja - részben már meg is tették, csak idő kérdése, hogy befejezzék -, mert az iszlám hódítás is okosodott 500 év alatt. Most mindjárt nyugaton kezdik a hódítást, mert ott kisebb az ellenállás irántuk, sok ott a szivárványos hülye és a kollaboráns. Mint egy szigetet hagynak ki bennünket, majd később, úgy gondolják. Csak átgázolnának most itt szívesen...
verőce21
De remélem, az lesz a vége ennek az iszlám menetelésnek, hogy Münchenben egy sörözőasztalnál megunja egy hazája iránt józanul gondolkodó társaság, és megkezdi a muszlimirtást...
csak úgy....
@verőce21: " Ötszáz éve a Nyugat ugyanígy támogatta az oszmán hódítást, mint most. De Magyarországon fennakadtak, most is fennakadnak." ezt a melldöngetö baromságot,te komolyan gondótad?
picike1
@verőce21: azt olvastam mig szemben állszaz ellenségeddel is mosolyogj rá ha elfordulsz már arab vagy ez az iszlám arab világ szinte nincsen benne semmi én viszont magyar vagyok ezt jobb ha tudják és én is fordulok mint ők!
Eriksson
@verőce21: Nem sokáig lesz ott szivárványozás, ha megveti a lábát az iszlám.
Mirabilis
"A kereszténydemokrata pártoknak jó esélyük van az együttműködés megteremtésére a mérsékelt iszlám pártokkal"
És miért is kéne a kereszténydemokrata pártoknak együtt működni az iszlámmal?
Rohadák orbán.
csak úgy....
@Eriksson: neked az a legfontosabb problémád?
nem találjátok nevetségesnek a nyugatról való jóslataitokat,mikor azt sem tudjátok,hogy mit hoz még nektek orbán viktor?
teuton
@verőce21: "megunja egy hazája iránt józanul gondolkodó társaság, és megkezdi a muszlimirtást..." Nalad nagyon elmentek otthonrol. Ez büncselekmeny, gyilkossag tamogatasa, minden orszagban! Megy a feljelentes!
Arra azert adhatnal egy okos tippet, miert szaporodnak a muszlimok, es miert fogynak a keresztenyek? Erröl is Soros tehet??? Vagy a muszlimok kapjak a csaladtamogatast Orbantol magyar adopenzekböl???
verőce21
@teuton: Te egy kollaboráns soros húlye vagy. Olvastam már korábban is, hogy te notórius, 50-szeres feljelentgető.
Remélem, meghálálják neked a muszlimok majd, és kirángatnak vidéki magányodból, hogy vasketrecben felhúzzanak a lipcsei városháza tornyára elszáradni, bőröd alá aranyat tömve.
Az árulókkal ők sem bánnak másképpen...
fideszes gyökér
@verőce21: a muszlimok ellen Erdoganos kitűzőket ajánlok.
verőce21
@picike1: (20:17) Te bolond!
Hol a vessző? :)
verőce21
@fideszes gyökér: Már gyártod is azokat? :)
fideszes gyökér
@verőce21: természetesen. A Focista javaslatára, a koronavírusos baráti Kínában.
verőce21
@csak úgy...: Kár, hogy nem ismered a történelmet, és a mai valóságot. @csak húgy...:
verőce21
@fideszes gyökér: Már Kínában gyártatsz? Nem egy kispályás vagy! :)
durbincs
@RonaGyuri: Nade Gyurri miko anno az aranykoronákat huzzingattafennkölten zsákszámra,akkor bezzeg nemigen voltak? erkölcsi aggályai ? ...
Különítményes- Vérbíró ? aki a szárnyas-betéteken még mindig gyakorolja a karlendítést ? azt-maga már 1 nagy fasiszta ?
@RonaGyuri: ?...
vagy csak 1 icipici-kis-masiniszta @RonaGyuri: ? aki = @rewax: & @fideszes gyökér: = @Lana22: = @silber13: ?
durbincs
@csak húgyós...: azt maga a Debil-bányás prosztata csődje ? a csak mindent levizelő ?
fideszes gyökér
@verőce21: Kína egy baráti ország, ha nem tudtad volna.
Sok mindent le lehet zsírozni velük.
tudode
Őfélesége mintha nem erre a kaméleon táncra szegődött volna!
.
Szórakoztató, de ha Bajnai Gordon foglalta volna el a bársonyszéket már az emúttízév alatt közelítenénk Ausztria életszínvonalát.
.
Olyan eső után köpönyeg kezd lenni aki azt hiszi, hogy mindenki fideszes!
picike1
@verőce21: nehéz vagy de bocs :)) "állsz az "
csak úgy....
@verőce21: 150 évig láttátok "vendégül" a törököt,mit nem lehet ezen ismerni?
a magyar történelem kicsit sem bonyolult,föleg ha valaki az Árpád ház kihalásától föl tudja sorolni a kinyalt (idegen) seggeket...
csak úgy....
@verőce21: különben,ti ketten a @picike1: el jó csapat lennétek! ti védenétek még azt is amit nem köll! talán még az @1magyar: is jól jönne a hadseregbe,ha eselleg az egyikötök lebetegszik...
Nyírfa
Verőce igazi kultúrlény, a történelmet is olyan rapid gyorsasággal írta át, ahogy Szájer alkotta meg az alaptörvényt: pikk-pakk. Szeretem látni, hogy kik tolják Orbán szekerét - a szakadékba. Milyen jó, hogy mi fel sem szálltunk! :)
verőce21
@csak úgy...: Úgy van, 150 évig, te Marha! Nyugat-Európai segédlettel ült be Mo.-ra a török!
csak úgy....
@Nyírfa: de majd ök lesznek a leg hangosabbak,mikor leesik nekik a tantunsz,hogy ott sem voltak...
verőce21
Itt arról megy, hogy O. már az iszlám hódítás utáni időkről tárgyal. A kelet-közép európai térségnek szüksége lesz egy új vezetőre a nyugat európai iszlám államok ellen!
Nyírfa
@csak úgy...: Amikor éppen le akarni esni a tantusz, ugranak egy nagyot, nehogy eltalálja őket. A tudás veszélyes, még a végén gondolkodni kezdenek, aztán jól összekavarodnak magukkal. Belegondolni is fárasztó! :))
verőce21
@Nyírfa: Ami a tantuszt illeti, téged sem talált meg.
Sámannus
Ez a bikfic keresztyény má nem tud civilizáltan megszólalni sem, mindenhol kussoltatják.
Egészen biztos, hogy hülyének nézik mindenhol. Ebből hamarosan bukta lesz.
verőce21
@Sámannus: Csak agyon ne aggódd magadat érette!
csak úgy....
@verőce21: a kedves mamád a marha,hogy évekig a hülyeiskolába járatott,hol a poron és a prosztó stíluson kívül nem ragadt rád semmi! a hazudozás az a másik,persze az nálad genetikai lehet!
figyusz gyagya, hol volt erdély mikor szarban volt a magyar? alapítottak egy fejedelemséget és puszi haverok voltak a szultánnal!
te annyira jó vagy ebbe a nyugatra köpködésbe ,mint egy volt mszmp -s elvtárs,mert azok is mindíg a szakadék meg az erkölcsi fertö szélén látták azt a szerencsétlen hülye nyugatot,...közben náluk koldúltak mint most a zseni viki..
Nyírfa
@Sámannus: Én is így látom. A Néppárt ezért nem konfrontálódik vele tovább. Minek, amikor meg vannak számolva a napjai?
Nyírfa
Na, jóccakát az uraknak! Holnap ilyenkor már tudni fogjuk, ki lett Győr polgármestere.
Nyírfa
@csak úgy...: A bölcsek tudták, mi a megoldás! :)
csak úgy....
@verőce21: nem szoktam "anyázni" , ezt nálam minden prosztónak külön ki köll érdemelni! ma te vagy a szerencsés nyertes...
picike1
@csak úgy...: na és te mennyiért szidol itt mindemkit remélem jó pénzt kapsz érte mert ha nem akkor huje vagy
verőce21
@csak úgy...: Most miért éppen Erdély? Ki akarsz oldalazni? Nem Erdély volt az ellenség az 1526-ig tartó években. Az ellenség Nyugat-Európa volt, akik besegítették fegyverrel, katonákkal a törököket Magyarországra.
verőce21
@csak úgy...: Tőlem is kiérdemelted, te Ökör! @csak húgy...:
csak úgy....
@verőce21: mondanám,hogy kár érted ha nem lennél agyilag totál trampli...
verőce21
@csak úgy...: Te bolond vagy!
De bohócnak elmégy ezen a blogon...
RonaGyuri
Egy igazán releváns megállapítás

egy hozzászóló véleményéből vettem

„B+, ha Orbán a magyarok szájából venné ki a kaját és dobná oda Nárcisz kutyusnak, a balfasz magyarok akkor is csak néznének, ahelyett, hogy levennék a fejét!”
A contextusból egyértelmű, hogy itt is magyar az, akit Orbán annak tekint! =))
durbincs
@RonaGyuri: Nade Gyurri miko anno az aranykoronákat huzzingattafennkölten zsákszámra,akkor bezzeg nemigen voltak? erkölcsi aggályai ?.pont mint ennek az időnként előabortált bányás-szamárhágó @surdilloFUJT: nevű minivirslis törpének ?
Különítményes- Vérbíró ? aki a szárnyas-betéteken még mindig gyakorolja a karlendítést ? azt-maga már 1 nagy fasiszta ?
@RonaGyuri: ?...
vagy csak 1 icipici-kis-masiniszta @RonaGyuri: ? aki = @rewax: & @fideszes gyökér: = @Lana22: = @surdilloFUJT: ?
ómió
@CsipkeRózsa: Az ilyen "miről te beszélsz" c. dumáknál biztos!
Nyírfa
@ómió: Ha csak annyit kérdezek, hogy miről beszélsz, abban nincs benne az irónia, a vita élét tompító tréfálkozás.
De nem fogtad. Ez van.
Gyűjtsd az erőd Győrre, örülni vagy búsulni.
Sámannus
@verőce21: Én má putyinért aggódok, mert nem tud nevet adni a kutyájának. Javaslok neki egyet, hívja Viktornak.
Úgyis már kutyába sem veszik..
Jó lenne amikor mondja Viktor ülsz, állsz , fexik, ugrik majd mind a kettő.
verőce21
@Sámannus: Nem rossz az ötlet, de ennyi erővel hívhatná pl. Sámannus-nak is. :)
Jó lenne amikor mondja, Sámannus ülsz, állsz , fexik, ugrik majd mind a kettő.
teuton
@verőce21: Nocsak! Azt hittem, hogy baratkozni kell a muszlimokkal, erre biztat O1G meg a gumicsizmas kandur meg te, mostmeg verbösz szörnyetegek? Hat teged elöb reszesitenek elönyben a kecskeknel, mert szepen tudsz baromsagokat hablatyolni. A segged is odadugod, mint Orban, aztan penzert barki baszhatja, arab-zsido-orosz, mindegy...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.