A skálás gyilkos öccse, Attila egyszerre várta is meg nem is a bátyja szabadulását.

Bár hat éve folyamatosan a szabadulására készül a skálás gyilkosként hírhedtté váló Bene László, jogerősen is eldőlt, hogy rács mögött marad. Pedig a négy ember megöléséért életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt férfi még sosem állt olyan közel ahhoz, hogy új életet kezdjen, mint most.

Hiszen kisebb vagyon pihen a bankszámláján, ugyanis karácsony után az elégtelen fogvatartási körülményekért több millió forintot kapott az államtól.

Ráadásul a BV-bíróság első fokon döntött a szabadlábra helyezéséről, azonban a Szegedi Törvényszék másodfokú ítélete szerint mégsem bocsátható feltételes szabadságra a skálás gyilkos. Ezzel egy pillanat alatt elszálltak Bene január végi szabadulásáról szövögetett álmai.

Most, hogy kiderült, mégis bent tartják Lacit, nyilván pufog magában. Jó oka van az idegeskedésre, hiszen politikai ügyet csináltak a szabadulásából

– vélte Zsuzsa, a skálás gyilkos volt élettársa. „Nem tett jót az ügyének a rabok elégtelen fogva tartásáért megítélt kártérítések kapcsán kirobbant politikai hisztéria. Nincs ma olyan bíró, aki ebben a hangulatban szembemegy a népakarattal, és szabadlábra helyezi Bene Lászlót.”

Megszólalt a skálás gyilkos testvére

A skálás gyilkos öccse, Attila egyszerre várta is meg nem is a bátyja szabadulását. Az aranykezű lakatosként ismert férfi harminc éve retteg attól, hogy valaki felismeri a bátyját, amint épp meglátogatja őt. Mint mondja, megkönnyebbült a hírre, hogy a fivére továbbra is a szegedi Csillag börtön lakója marad.

A múlt elől menekültem, amikor harminc éve ebbe a kisvárosba költöztem. Itt szeretnek, tisztelnek, becsülnek

– mondta a Blikknek Attila. Soha senkinek nem beszéltem a szörnyű titkomról, hogy a skálás gyilkos öccse vagyok – tette hozzá.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(blikk.hu)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
" Jó oka van az idegeskedésre, hiszen politikai ügyet csináltak a szabadulásából" - vélte Zsuzsa, a skálás gyilkos volt élettársa. „Nem tett jót az ügyének a rabok elégtelen fogva tartásáért megítélt kártérítések kapcsán kirobbant politikai hisztéria."
Először arra gondoltam, hogy ez a nő bolond. De alaposabban átgondolva, nem tűnik lehetetlennek, hogy ő is benne volt, esetleg a tervezgetésben, jussolt a pénzből, stb. - csak megúszta.
Ép ésszel senki nem akarhatja, hogy egy ilyen lelketlen tömeggyilkos szabadlábra kerüljön- esetleg éppen az ő szomszédjába, utcájába, falujába... Hisz ez pl. a két vadászt pusztán passzióból ölte meg. Mind a 4 áldozatának a körme alatt a piszok többet ért, mint ez az alak, mindenestül!
jesz
Ha egyszer életfogytot kapott 4 gyilkosságért, akkor nehogymá harmadolják jó magaviseletért...

Az a "jó magaviseletért előbb szabadulhat" c. törvény úgy szar ahogy van.

Amit kapott a bíróságtól pénzt, azt rabrartás címén, illetve az áldozatok fájdalomenyhítésére kellene fordítani. Neki elég a kenyér meg víz.
vacsi
@jesz: A fogvatartását egyébként én is elégtelennek találom: hiányolom a vasgolyót, amivel a cella falához erősítették...
ittott
@vacsi: talán a fejében jobb lenne.
Yoda69
@jesz:
Egyetértek, az eletfogyt az tartson a haláláig, ahogy a nevében is benne van. Az elet elfogytaig tartó büntetés. Máskülönben pedig ne hívják annak.
Egyebkent is 4 gyilkossagert halál járt volna, csak pont akkor volt gengsztervaltas és így kaphatott eletfogytot.
Lepényleső
Nagy hiba volna összetéveszteni a nép akaratát azzal ami itt valójában érvényesül,miszerint a trónon csak
kizárólagosan egyetlen egy ül?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.