Fölényesen győzött a Fidesz-KDNP jelöltje Győrben - fogalmazott a kormánypárt, a győri önkormányzati választást követően kiadott közleményében.

Győrben marad a Fidesz

Fotó: Dézsi Csaba András / Facebook

Úgy fogalmaztak: "Köszönetet mondunk mindazoknak, akik részt vettek az időközi polgármester-választáson és szavazatukkal Dézsi Csaba Andrást és a fejlődést támogatták. Gratulálunk Győr új polgármesterének, és jó munkát kívánunk neki."

Eközben az Index tudósítása szerint győzelmi sajtótájékoztatót tartott Dézsi Csaba András Győrben, és megköszönte a választók bizalmát. A még nem hivatalos végeredmény szerint ugyanis 55-39 százalékos aránnyal a Fidesz jelöltje győzedelmeskedett a győri polgármester-választáson az ellenzéki pártok által támogatott MSZP-s ellenfelével, Pollreisz Balázzsal szemben. Dézsi szerint rendkívül fontos nap volt ez Győr számára

eldőlt az, hogy a város tovább fejlődik-e, vagy elindul egy lejtőn.

Dézsi arról is beszélt, hogy Győr az ország motorja, neki kardiológusként pedig az ország szíve. Az újdonsült polgármester büszkén mondta, hogy számíthat a fideszes frakcióra, civilekre és Bárány István volt ellenzéki politikusra is. Dézsi azt is közölte:

ez egy felelős döntés volt a választók részéről, mert nem pártszimpátia szerint döntöttek, hanem féltve a jövőjüket, azt szem előtt tartva voksoltak.

A megválasztott polgármester Simon Róbert Balázs és Kara Ákos fideszes parlamenti képviselőkkel az oldalán, és a kormány támogatását élvezve állt ki arról tájékoztatni, hogy le kell venniük az öltönyt és a nyakkendőt, felvenni a melós ruhát és a munkás bakancsot. Azt is mondta,

újabb lábakat kell növesztenünk, amin stabilan tudunk állni.

A város autóipari centrumszerepét szeretné megtartani és erősíteni, mondta, és megígérte, végre fogja hajtani a kampány során bemutatott programját.

Kaptunk egy pofont a sorstól, kicsit még piros a győriek arca, de a mai nappal kihevertük, és a Borkai-korszak után én szeretnék egy Dézsi-korszakot, amely arról szól, hogy Győr egy virágoskert, ahol vannak gyomok, amelyeket ki kell gyomlálni, de újabb palántákat is ültetünk majd.

Ehhez a munkához kért támogatást, a többi között a sajtótól is, majd kissé dühbe gurult az ő és Borkai Zsolt közös múltját, és lehetséges jövőbeni találkozóját érintő újságírói kérdésre, továbbá lényegében elhatárolódott elődjétől, annak bármilyen cselekedetétől. Arra sem válaszolt érdemben, számít-e valamilyen csontvázra az önkormányzat gazdálkodásában Borkai után.

Megelőzően már gratulált az összellenzéki jelölt is a fideszes győztesnek.

Én mindig is azt mondtam, az időközi választásnak a tisztánlátásról kell szólnia, a választók békére és kényelemre vágynak, ezen kell dolgoznunk, ez kell, hogy legyen a célunk. A győriek, úgy tűnik, a gyors, hamis, kompakt kényelmet választották. Egy demokratának kötelessége tudomásul venni a választók akaratát, ezért felhívtam Dézsi Csaba Andrást és gratuláltam neki a győzelemhez.

Pollreisz felajánlotta az új polgármesternek, hogy a városért dolgozzanak közösen, ez a munka pedig hétfőn kezdődik. Pollreisz arról beszélt, megtartotta az ellenzék a 40 százalékos szavazatarányát, ami azt jelenti, hogy az emberek tudják, kik a valódi jelöltek, nem dőlnek be áljelölteknek.

Az időközi választást azért kellett megtartani, mert Borkai Zsolt a megválasztása után lemondott a polgármesteri posztról. A döntésének hosszú és emlékezetes sztorija van, az ügy hátteréről, és a Fidesz vezetésének szerepéről épp a napokban írtunk hosszú oknyomozó cikket, ezt itt olvashatja.

Egyébként Dézsi Csaba András hétfőn még azt mondta a hvg.hu-nak, hogy nem fog nyomozni Borkai Zsolt után, most már arról beszélt a lap Győrből tudósító stábjának, hogy a meglévő szerződéseket átvizsgálja, és

ha kell, feljelentést tesz.

Hozzátette, nem bűncselekményt keres a szerződések átvizsgálásakor, nem balhét akar, hanem rendet.

A rend az rend. Ami belefér, belefér, ami nem az nem.

Egyelőre azt, amit az újságban olvasott a Borkai-ügy korrupciós száláról, erős pletyka szintnek gondolja, fogalmazott a hvg.hu kérdésére.

MTI / Index

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Hiába, no! A Fidesz iránti bizalom töretlen az országban!
A lypsik pedig szopnak továbbra is! Háááááá...Hááááááááááá...Hááá...!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Shikari: tibim,te nem vagy nemzeti érdek! majd csodákszó,mikor jön a kínai koronás...
verőce21
@csak úgy...: (15:26) Ne hazudj Hugyos!
Egyfolytában hazudozol ezen a blogon, valóságnak beállítva a képzelgéseidet @csak húgy...: !
Béla333
Egyébként ki tudja, miben volt a jobb Pollreisz Balázs, mint bárki más?
Nem úgy volt, hogy előválasztás lesz?
verőce21
@Eladott Ország: (15:27) Köszönjük neked, Emese!
verőce21
@Eladott Ország: Mi nem hagyjuk, hogy ti lopjatok, csak hazudhattok.
Teszitek is...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.