Tizenheten haltak meg a három évvel ezelőtt történt szerencsétlenségben.

Áttörést hozott a három évvel ezelőtti, 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset hétvégi bírósági tárgyalása. A Blikk értesülése szerint ugyanis az ügy koronatanúja, Papp Róbert, a síutat szervező pedagógus a veronai bíróságon határozottan kijelentette: a becsapódás pillanatában V. János, a tragédiát túlélő buszsofőr ült a volánnál. Ő korábban azt állította, hogy az ütközésben szörnyethalt váltótársa vezetett. Csakhogy a pedagógus a sofőr mögött utazott.

A sofőr ezúttal sem vett részt a tárgyaláson, az olasz törvények értelmében ez nem kötelező, így nem hallhatta, amint az ügyész 17 ember halálának okozásával vádolta, és gyorsított eljárásban a legszigorúbb, 12 év börtönbüntetést kért rá.

Fordulat a veronai busztragédia ügyében

A bulvárlap korábban arról is írt, hogy a buszsofőrnek a sítáborba indulás előtt egy nappal hosszabbították meg a jogosítványában az orvosi engedélyét. Előtte kórházi, majd háziorvosi, végül üzemorvosi vizsgálaton vett részt. Utóbbi azonban nem szakrendelőben, hanem a lap információi szerint a férfi főnökének az irodájában zajlott, ahol éppen a legfontosabb, a súlyos alvászavarával kapcsolatos leleteit nem mutatta meg az orvosnak. Ebben az állt, hogy

a férfi alvása széttöredezett, pusztító oxigénhiányban szenved. A sofőr a rendőrségi kihallgatásán azzal védekezett, hogy elfelejtette magával vinni ezt a papírt a vizsgálatra.

Az ügyben itthon gyanúsítottként hallgatták ki a férfi háziorvosát, aki tudott annak alvászavaráról, mégsem végezte el a sofőr soron kívüli egészségi alkalmassági vizsgálatát.

Tizenheten haltak meg a három évvel ezelőtt történt szerencsétlenségben, amelyben a Verona melletti autópályán a franciaországi síelésből hazatartó iskolásokat szállító magyar autóbusz egy felüljáró pillérjének ütközve kigyulladt.

Cikk- és címlapkép: AFP

(blikk.hu)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Málna
A háziorvosnak honnan kellene tudni, hogy mi a páciens foglalkozása?
Macskaszem
A háziorvos szemet hunyt, az üzemorvos a főnök irodájában vizsgálta a sofőrt, ez már önmagában is érdekes. Másrészt a magyar hatóságoktól a hozzátartozóknak kellett megszerezni az iratokat, mert mint kiderült, el akarták summantani azokat amelyek kellemetlenek lettek volna a haver buszos cégére nézve. A Viking pernél is pont ez történik. Akadályozzák ahol csak tudják.
namihami
Én csak azt furcsállom, hogy a tanárnak 3 (három) év kellett ahhoz, hogy különbséget tegyen két ember között. Ennyi idő kellett, hogy eljusson a felismerés az agyáig?
Vagy volt ott azért némi külső behatás is az ügy mihamarabbi lezárása érdekében?
Jelzem:: senkit nem ismerek az ügyben, senki érintettem nem volt és nincs sem a túlélők, sem az áldozatok között. Pusztán ez a 3 év furcsa...
surdilloFUJT
@Málna: eNNYIRE AGYATLAN NEM LEHETSZ!!!,DE,HA MÉGIS ,ÁSSAD EL MAGAD!!!
surdilloFUJT
@namihami: Tájékozatlanul,tudatlanul,hogy mersz kommentelni ilyen tragédiában???Eddig próbálták a halottra bizonyítani,de az olasz bírót nem tudták megvenni,és ő elfogadta bizonyitottnak a hős tanár igazmondását!!!Sajnos azóta meghalt,de én nem 12,hanem ahány gyerek annyiszo dupla év,3 a felnőttekért!!!
Málna
@surdilloFUJT: Vegyél be egy nyugtatót, aztán válaszolj a kérdésemre. Ha tudsz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.