A fővárosnak tízmilliárd forintot kell előteremtenie a Lánchíd felújításának megkezdéséhez, ami vagy a rekonstrukció műszaki tartalmának csökkentésével, vagy kormányzati támogatással történhet meg – mondta az MSZP budapesti frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Horváth Csaba úgy fogalmazott,

a kormányközeli vállalatok által adott magas ár nem teszi lehetővé, hogy a főváros megrendelje Budapest és Magyarország egyik legfontosabb történelmi emlékének felújítását.

Hangsúlyozta, az eredeti tervek szerint már 2011-ben meg kellett volna kezdődnie a rekonstrukciónak, amelynek műszaki tartalmát most a pénzhiány miatt felülvizsgálják, utánajárva, hogy milyen munkákat tudnak esetleg elhagyni.

A szocialista politikus örömtelinek nevezte, hogy a főváros végképp levette a napirendről a Római-part "végleges tönkretételével" járó árvízvédelmi megoldásokat. Kiemelte: továbbra is a Nánási út-Királyok útja vonalon kell kialakítani az elsődleges védelmet, amely korábban – kiegészítő védekezéssel – az "évszázad árvízének" is képes volt ellenállni.

Horváth Csaba szólt arról is, mindent megtesznek azért, hogy a főváros ne veszítse el a Rác fürdőt. Annak is utánajárnak, hogy az előző ciklusokban miért nem nyitották meg a fürdőt és a hozzá kapcsolódó ötcsillagos szállodát, noha már teljesen elkészült.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Tarlósnak elég lett volna, csak "efftársilag kevés"? Mi sem jellemzőbb!
lusta
Ha valamit csinálunk, akkor azt tessék rendesen megcsinálni. Nem lehet szó csökkentett műszaki tartalomról, akármit is jelentsen.
36
Tipikus balos-liberális szlogen. "Nincs pénz." Ezzel telt az egész 90-es évtized.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.