A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) megtagadta négy, az oktatást érintő népszavazási kezdeményezés hitelesítését, mert úgy ítélte meg, a kérdések nem egyértelműek. A kérdéseket Hevesi Noémi magánszemély nyújtotta be.

Az NVB megtagadta az oktatással összefüggő népszavazási kérdések hitelesítését

Az NVB nem hitelesítette azt a kérdést, amely arra irányult, hogy a szülők és tankötelezett gyermekük saját hatáskörben dönthessenek úgy, hogy a gyermek a tankötelezettségét "magántanulóként, azaz 'egyéni munkarendet' követő tanulóként teljesíti". Az NVB egyhangú döntése szerint a kérdés nem hitelesíthető, mert megtévesztő: szinonimaként használja a korábbi és jelenlegi szóhasználatot, miközben a két kifejezés tartalma nem egyezik meg. Emellett az NVB szerint nem derül ki a kérdésből, hogy a kezdeményező milyen jogalkotási kötelezettséget vár az Országgyűléstől, ez szintén akadálya volt a hitelesítésnek.

Az NVB többsége megtagadta a hitelesítését annak a kérdésnek is, amely azt célozta, hogy a tankötelezettség teljesítésének megkezdését a gyermek iskolaérettsége határozza meg, amit a szülők és egy, a gyermeket jól ismerő szakember együttesen állapítanak meg. Az NVB azzal érvelt, hogy a kérdés alapján nem egyértelmű, milyen jogalkotást vár a kezdeményező az Országgyűléstől.

Emellett egy, a kérdésben tartott eredményes népszavazás esetén eltörlődne a tankötelezettség életkor alapján történő beállása, és akár a nagykorúságig az óvodai nevelés hatálya alatt élhetne a gyermek. A testület többsége szerint az is akadálya a hitelesítésnek, hogy nem rendezi, mi van akkor, ha a szülő és a szakember nem tud együtt dönteni, ráadásul sérti a jogbiztonságot az, hogy a szülő a kezdeményező és a döntéshozó is a kérdésben.

Az NVB egyhangúlag úgy döntött, nem hitelesíthető az a kérdés sem, amely azt célozta, hogy a tankötelezett gyermekeknek joguk legyen Magyarországon nem bejegyzett, nemzetközi tanintézmények tanulóiként teljesíteni a tankötelezettségüket. A bizottság ebben az esetben is arra hivatkozott, hogy a kérdés megtévesztő, a választópolgárok a szükséges szaktudás hiányában nem láthatják át döntésük következményét. Az NVB többsége szerint az a kérdés sem hitelesíthető, amely lehetővé tenné a szülőknek, hogy úgy dönthessenek, nem vesznek igénybe óvodai nevelést,

ha egyéb módon kívánják biztosítani gyermekük szocializálódását és a tankötelezettség megkezdéséhez szükséges felkészítését.

A testület többsége szerint a kérdés nem egyértelmű, emellett a gyermekek alaptörvényben rögzített jogait – például a taníttatást – sértené, ha az óvodai nevelést nem tenné kötelezővé a magyar jogrendszer. Az NVB határozatai nem jogerősek, ellenük 15 napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.