Több kínai csaport lemondta szállásfoglalását a koronavírus miatt – mondta csütörtökön Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Már Magyarország is saját bőrén érezheti a koronavírus hatását

Hétfő óta sok a szállodai lemondás, mivel a kínai turistacsoportok lemondták útjaikat.

Flesch Tamás ugyanakkor hozzátette: nem csak kínaiak mondták le a szobákat; jó páran megijedhettek a vírustól a világban. Hozzátette: remélik, hogy ez a tendencia a következő hetekben nem fog folytatódni.

Dobos Tamás, a Hotel Parlament szállodaigazgató-helyettese az M1-nek elmondta: a szállodában gyakrabban fertőtlenítenek. A kollégák többször mosnak kezet, a recepciós pultban is elhelyeztek kézfertőtlenítőt és maszkokat is beszereztek – közölte.

A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a leghatékonyabb módja a koronavírus elleni védekezésnek a gyakori kézmosás. Bense Tamás háziorvos az M1-nek azt mondta, lehetőleg langyos, folyóvízzel és folyékony szappannal kell kezet mosni.

Ajánlott az alkoholos zsebben hordható fertőtlenítő is, amit útközben is lehet használni – tette hozzá.

A Híradóban az is elhangzott, hogy a repülőtéren is sűrűbben fertőtlenítenek, és aki kért védőmaszkot, kapott a munkához.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.