Tartozása továbbra sincs az LMP-s országgyűlési képviselőnek, és megvan még a Toyota Land Cruiser terepjárója is. A képviselői juttatások között Ungár bevallott egy Dell Notebookot, egy iPhone X-et, két SIM-kártyát és egy bérelt irodát.

Az idén is január 31-e éjfél a képviselői vagyonnyilatkozatok nyilvánosságra hozatalának határideje, az LMP azonban ezúttal is már pénteken délben nyilvánosságra hozta a parlamenti frakciója és a képviselők házas-, illetve élettársainak nyilatkozatait – írja az Index.

Az LMP-s politikus még 2018-ban nagyjából 15 milliárdra becsülte a vagyonát, amelynek egyik elemétől a 2019-es vagyonnyilatkozata alapján ugyanakkor még abban az évben meg is vált. 2018 decemberében ugyanis bizalmi vagyonkezelőre ruházta át a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-ben, röviden: a BIF-ben meglévő majdnem 3 százalékos részvénycsomagját.

Ungár Péter továbbra is egynegyed részben tulajdonol egy 340 négyzetméteres, II. kerületi családi házat, amit örökölt. Továbbra is van egy Toyota Land Cruiser terepjárója.

A HVG hozzáteszi, pénzügyeiben azonban változás állt be: tavalyi nyilatkozata szerint banki megtakarításai összesen (kerekítve) 197 milliót tettek ki, amiből 82,7 millió forint volt forintban, devizában – euróban és dollárban – 8,1 millió forintja volt, valamint egy másik sorban feltüntetett még 106,2 millió forint megtakarítást.

Idei bevallásában ez az összeg megcsappant

Összes megtakarítása összesen 64,2 millió forint. Forintban 5,4 millió, devizában közel 8,8 millió forint megtakarítást tüntetett fel, valamint további 50 millió forintot.

A két nyilatkozat alapján tehát

Ungár Péternek 132,8 millió forinttal van kevesebbje.

Tartozása nincs. Cégügyeiben sem állt be változás. Ungárnak továbbra is 17 százalékos tulajdonrésze van a testvérével és édesanyjával, Schmidt Máriával közös cégükben, a Pió-21 Kft.-ben, amely a BIF nagyrészvényese. Az már a 2018-as és a 2019-es vagyonnyilatkozatban is szerepelt, hogy az Azonnali.hu híroldalt kiadó cég 90 százaléka az övé. Emellett 45 százalékban tulajdonos egy szombathelyi cégben, a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.-ben, ezek a vagyonelemek pedig legfrissebb bevallásban is feltűnnek.

Ezen kívül Ungár bevallott egy Dell Notebookot (245 ezer forint), egy iPhone X-et (270 ezer forint), két SIM-kártyát és egy bérelt irodát.

Forrás: Index, HVG

Címlapkép: MTI/Máthé Péter

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
amikor meglátom, nem tudok szabadulni a gondolattól...
Eladott Ország
Kancsal Maca, Döbrögisztán 22. leggazdagabb és 18. legbefolyásosabb Asszonya, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, karjain az Ő Péter Fiával, aki amúgy dagonya – és LMP elnökségi tag is, meg dúsgazdag örökös és ingatlanos. Íme,
Szűz Mária és kisdede, Péter a NER templomában:
contextus.hu/wp-content/uploads/2020/01/schmidt-m%C3%A1ria-ung%C3%A1r-p%C3%A9ter-dr-m%C3%A1ri%C3%A1s-festm%C3%A9nyek.jpeg
Nem vagyok híve az anyák-apák-fiúkozásnak, valaki elmagyarázhatná Ungár Péternek, hogy ő már soha nem lesz hiteles ellenzéki politikus, de talán ellenzéki politikus se, és ezt immár nem elsősorban a kedves édesanyjának köszönheti, hanem saját magának. Tudom, hogy a politika nem erkölcsi-etikai kategória, de a szarkupacok anatómiája ettől még nem változik. Konkrétan arra gondolok, hogy a fideszhez hasonló erkölcsi tartással nehéz lesz elhitetni bárkivel is, hogy Ungár Péternek és pártjának valóban a fidesz leváltása a célja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.