Sérti az emberek igazságérzetét, hogy egy jogerős bírósági döntés eredményeképpen több milliós kártérítést kaphatnának olyan családok, amelyek éveken keresztül nem járatták rendesen a gyermekeiket iskolába – mondta Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője a gyöngyöspatai szegregációs iskolaügy kapcsán a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Az ilyen és ehhez hasonló esetek felderítésén is dolgozó miniszterelnöki megbízott emlékeztetett, hogy az érintett cigány tanulók, illetve családjaik összesen mintegy 100 millió forintos kártérítésre számítanak.

Horváth László felidézte Orbán Viktor miniszterelnök álláspontját, amely szerint ez a döntés olyan mély sebet ejt az emberek igazságérzetén, hogy a pénz kifizetése csak súlyosbítaná a meglévő problémákat.

Az önkormányzat és a tankerület próbál most egyeztetni az érintett családokkal arról, hogy a kártérítést ne készpénzben kérjék, hanem oktatásban, képzésben, egyéb szolgáltatásban, ami a beilleszkedést segíti, mert hosszú távon ez biztosít számukra előnyt – jelezte az országgyűlési képviselő.

Horváth László azt mondta, hogy az érintett cigány családok nem maguktól fordultak bírósághoz, egy Soros György által támogatott alapítvány vette rá őket a pereskedésre.

Sajnos a bíróság zöld utat adott a pénzszerző akciónak

- fogalmazott.

Elmondta azt is, hogy Gyöngyöspatán a cigányok aránya nem éri el a húsz százalékot, az elmúlt években a többség mégis arra kényszerült, hogy elhagyja a helyi iskolát.

A miniszterelnöki megbízott úgy vélekedett, hogy a gyöngyöspatai iskola az erőltetett és álszent integráció kudarca.

Az ilyen integrációban a gyengébb nem lesz jobb képességű, a jó képességű pedig nem tud előre haladni. Nem a gyengébb igazodik a jobbhoz, hanem fordítva, így mindenki rosszul jár – fejtette ki.

Horváth László közölte azt is, hogy az alapítvány 2010-től "iparszerűen" indította a szegregációs pereket, a gyöngyöspatai az első pénzszerzési akció.

Ha ez az akció most sikeres, valóban megtörténik a kifizetés, akkor azt a békétlenséget és igazságtalanságot, amit Gyöngyöspatán keltettek, exportálni lehet sok településre

- fogalmazott.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
De, hát, a "haladó" ügyvédi irodákat akkor ki pénzelje?
CsipkeRózsa
Még mindig, vagy már megint sérti az emberek igazságérzetét az ügy. Addig sérti, sértegeti, amig a bíróság nem mond újabb, ellentétes ítéletet?

Az emberek igazságérzetét sok minden sérti, nem ez a leginkább oda tartozó.
Béla333
Tisztára mint az ötvenes években. A népre hivatkoznak és mocskolják a kormánytól független bíróságokat.
A szegregáció is a Fidesz ötlete volt, nekik kellene fizetni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.