A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Kecskeméti Törvényszéken.

A vádirat szerint a kiskunfélegyházi vádlott 2013. és 2018. között gyermekpornográf tartalmú képeket és videókat tartott és tett hozzáférhetővé. A vádlott emellett a nevelése, felügyelete alatt álló kiskorú személyekről ilyen jellegű felvételt készített, továbbá csecsemőkorú gyermekével és egy, a tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végzett.

A Kecskeméti Törvényszék előkészítő ülésen a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadta és a vádlottat tizenkét év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá szülői felügyeleti jogát mindkét gyermeke vonatkozásában megszüntette.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Az ítélet kihirdetését követően a vádlott letartóztatását a törvényszék fenntartotta.

A másodfokon eljáró Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a fellebbezéseket alaptalannak ítélte, mert álláspontja szerint az elsőfokú ítéletben kiszabott büntetés arányos, ezért annak helybenhagyását indítványozta. Másodfokon a Szegedi Ítélőtábla fog dönteni a fellebbezésekről.

Forrás: Ügyészség

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Sokadszorra írom le:: ezeket úgy kellene beutalni a kóterbe, hogy a hírük már előre jelentse be becses személyüket.
A többit már a bennlévőkre lehet bízni...
Levendula
Nevet, fényképet megosztani a nyilvánossággal, bemutatni a televízióban a patkányt!
Yoda69
Nem lepodnek meg ha errol a gecirol is kiderulne hogy NER-tars.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.