A pártelnök havi átlagban akár több mint 23 millió forintot költhetett az elmúlt négy évben.

Nagyjából havi 23 millió forintot költhetett az elmúlt négy évben Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció pártelnöke – legalábbis erre lehet következtetni az elmúlt négy évben leadott vagyonnyilatkozataiból. Az elnök vagyona 1,1 milliárd forinttal csökkent – írja a Világgazdaság.

A lap szerint miközben értékpapírban lévő pénze

alig 90 millió forinttal gyarapodott 2016 és a 2019 között, az Altus Portfóliókezelő Kft.-től összesen több mint 1,9 milliárd forint osztalékot vett fel négy év alatt Gyurcsány Ferenc.

2016-ban csaknem

1,2 milliárd forintos osztalékot kapott cégétől. Az országgyűlési képviselő a következő években rendre további 220–290 millió forintos osztalékokat vett fel.

Tízmilliókat költhetett havonta Gyurcsány?

Az első nagy értékű osztalékkifizetés után a vagyonnyilatkozatában megjelent egy valamivel

több mint 641 millió forint értékű értékpapír-állomány, vagyis ekkora összeget részvényekbe vagy egyéb értékpapírokba helyezhetett el a pártelnök.

Tehát már ebben az évben hiányzik több mint félmilliárd forint – legalábbis, ha csak a vagyonnyilatkozatokból igyekszünk követni a pénz útját.

A DK elnöke az egyéb vagyonának gyarapodásáról az évek során nem számolt be.

A 61 milliós lakáshitele a bankhiteleknél szokásos tempóban csökkent a tavalyi 56,5 millió forintra. Újdonságként az elmúlt évről szóló beszámolójába bekerült egy ingatlanvásárlás, de ezzel kapcsolatban is csak egy 225 millió forintos foglaló. Ennek ellenértékét sem saját vagyonból fizette, hanem 150 millió forint értékben értékpapírjaira kapott kölcsönt. Vagyis e foglalóra is mindössze 75 millió forintot fordított a meglévő vagyonából.

A lap szerint ha kivonják a fel nem lelt 1,2 milliárd forintból a 75 millió forintot, nagyjából 1,1 milliárd forint útja továbbra is homályban marad. A lap számításai szerint, ez akkor lehetséges, ha a pártelnök havi átlagban valamivel több mint 23 millió forintot költött az elmúlt négy évben.

Cikk- és címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

(vg.hu)

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Kit érdekel? Mert engem nem, bár megjegyezném, hogy az Ő költései nem közpénzből származnak-mint orbáné, rogáné, mészárosé, tiborczé, meg a sajátlábé.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
"No és?"... hogy egy klasszikust idézzek...
kereső
Kit érdekel? Mert engem nem, bár megjegyezném, hogy az Ő költései nem közpénzből származnak-mint orbáné, rogáné, mészárosé, tiborczé, meg a sajátlábé.
solidedge
Saját vállalkozás, saját pénz.Miniszerelnöksége alatt havi 1 Forintért dolgozott. Orbánt viszont kegyetlenül utálhatják a családtagjai. mert a családban mindenki csatak gazdag és őt senki sem segíti, pedig vagyontalan.
dr. prédikátor
Megteheti nem??? A saját pénzét költi, azt csinál vele amit akar!!!Nem az adöfizetők pénzét költi mint az O1G füstös cigány!!!
kereső
@solidedge: Bajnai Gordon dolgozott havi 1.-Ft-ért, Gyurcsány minden hónapban más-más rászorulóknak utalta a fizetését+a képviselői tiszteletdiját.
Nessy
Ez számomra nem hír. Engem az érdekelne, amikor valaki havi 1 milliós fizetésből él, rezsit fizet, adósságot törleszt, és egyszer csak sok száz milliós bankszámlája, villája, nyaralója lesz. Na, ezt kellene megtanulni!
Ezt nem számolja ki a cikkíró? Vagy ez tabu?
kereső
@Nessy: "családi kölcsön"- a varázsszó
dr. prédikátor
@Lana22: add meg anyd telefonszámát te fszfej.
Pálinkás Pál
És akkor mi van??? a sajátját költi,nem az adófizetőkét mint a csúti disznó!!!
RonaGyuri
@kereső: igen ebben az országban az, hogy valaki miből gazdagodik rakéta sebességgel az senkit sem érdekel, de akinek van az mire költi azon csámcsognak! =))
advocat
Akkor írjanak ha majd a NAV talál valamilyen - megalapozott - kifogást. Addig magánügy! Szerintem!
advocat
És miniszterelnökként nem vette fel a fizetését. Szegényeket támogatott. Lehet tanulni a jelenlegi kormány milliomosainak!!!
RonaGyuri
@advocat: akiknél találna azokat nem vizsgálhatja! =)) Nem Gyurcsányról van szó, őt már többször bepróbálták! =))
Macskaszem
Azért nem kéne Gyurcsányt se szentté avatni, mert ő is állami vagyonon kapaszkodott fel, csak nem olyan látványosan mint a mostaniak. A különbség talán az, hogy Gyurcsányba emberség is szorult.
RonaGyuri
@ómió: nem egészen, hanem azt hogy nem szétlopta őket mint számos NER-társad KÖvér család, Széles gabócza, hogy beKayálésokról ne is beszéljük. S nem állami zsarolásból Orbán család, vagy EU-s pénzel lenyúlásából gazdagodik, mint Orbán familia! =))
lusta
Nagyon jól vette észre a VG, hogy milyen pénzek elszámolásából jött ki a végösszeg. A lényeg, nem közpézből. Itt meg is állhatunk egy szóra. Valóban, a többi más újgazdaghoz hasonlóan, állami cég privatizálásából jött létre a gazdasági háttere, ami a mai napig működik úgy hogy nem NER-lovag. Hát nem érdekes?
Aki Én
@ómió: ...be. És követelem a 10 éve kétharmaddal regnáló rezsimtől, hogy ha bármi bűncselekmény gyanú felmerül ez ügyben, akkor cselekedjen. Mert ki, ha nem a becsületes, kétharmados, igaz magyar kormány vasökle?

És mi a véleményed a harmincas éveiben járó, soha egy percet versenyszférában el nem töltött milliomos és milliárdos fideszesekről? Nekik mi jött be szerinted?
Gondolom semmi, mert egy buta, hazaáruló kretén vagy.
Ha nem az lennél, azoknál az eseteknél is feltennéd buta kérdéseidet. De nem teszed.
Csizmás Kond
...gyerekek ennyi imádat után a seggét is kinyalhatnátok...de akkor is annyi pénzt semmivel nem lehet megkeresni csak csalással...és ez minden ilyen nagypénzűre érvényes.
Aki Én
@Csizmás Kond: ...picit számolgatnál, gondolkodnál, akkor rájönnél, hogy a fideszesek, Mészárorbánnal az élen naponta ennek többszörösét keresik meg.
Egyébként kinek kellene elszámoltatni, ha nem a kétharmados kormánynak?
kereső
@RonaGyuri: Ezért irtam- amikor kijöttek az első hirek a vagyon"bevállásokról", hogy ezek a sajtpapirok!! erre lesznek csak jók.
lusta
@Csizmás Kond: Drága sztrovacsek, a dolognak pont az a lényege, hogy a VG kiszámolta, LEGÁLISAN, mennyi pénzhez jutott Gyurcsány. Az ő gondjuk csak az, hogy mindezt mire költötte. Persze nem mellesleg ez a pénz csak apró a NER-lovagok pénzéhez viszonyítva, aminek legalitását, mármint a NER-lovagokét, erősen meg lehet kérdőjelezni.
Csizmás Kond
@lusta: Ez a te véleményed, az enyém ott van előbb...
csetere
@Eladott Ország: Dühítő! Hol van ilyenkor Durbincs? Neki kellett volna feltenni!
terlasz
@csetere: Durbincs szabadságra ment, neki is jár a jól megérdemelt pihenés.
Én többet is adnék neki, nem sajnálnám tőle a Csillagot sem.
ómió
@Aki Én: És az elévülésről még nem hallottál? Akkor először halljál róla és majd csak utána "követelj"! Nomentana, Fittelína, adóelkerülés, "anyósi kölcsön" 700 milla, abból "privatizálni" egy olyan céget, aminek a raktárában akkor kétmilliárd fölötti árukészlet volt, stb. Mire az egész felgönygyölődött, el is évült. És hasonló szisztéma szerint tűnt el még a 90-es években több, mint 10000 milliárdnyi "társadalmi tulajdon", miközben a bolsevik milliárdosok sorban bújtak elő a "szőnyeg alól"! De akkor mintha nem "követeltél" volna semmit! Azidőtájt még azzal voltatok elfoglalva - "követelés" helyett - hogy 45 év ámokfutásotok felelősségét elhárítsátok (a sok beépült tetü segítségével sikerült is!) és, hogy véres bolsevik mancsaitokat letörölgessétek! Hogy a "fideszes" milliárdosoknak mi jött be? Az, bolsevik fajtetű, hogy a cégeik uniós pályázatokat nyertek, az uniós pályázati feltételek betartásával! Ergo, tenniük kellett a milliárdjaikért, mig a tiéidnek elég volt csak lopni!
ómió
@RonaGyuri:Nálatok az már "tradicionális módi", hogy a saját módszereteket ("szétlopás") belevörösödve próbáljátok a másikra hazudni, de, valahogy sehogy nem jön össze. Emlékszel még Keller efftársadra, aki az "elszámoltatási kormánybiztosotokként" szinte véres szájjal vetette be magát a "fideszes lopások" felgöngyölítésébe és a példás büntetések kiszabása folyamatába? Egyetlen(!!) ügyet nem volt képes bírósági szakaszig vinni! Sőt! Szabálytalanságai miatt még őt marasztalta el a bíróság! Ennyit a "szétlopás" másra hazudásának szindrómátokról! Ajánlom még figyelmedbe "Aki Én" részére a témában fentebb adott válaszomat is. Szóval, valami hihetőbbel gyere!
Aki Én
@ómió: Te valami olyan elképesztően buta vagy, hogy az már szinte nevetséges. Elképzelem, ahogy hörögve, zihálva írod le a butaságaidat, tolvaj politikusokat és pereputtyukat mentegetve. Pedig tőled lopnak, te szerencsétlen idióta.
Még azt sem voltál képes felfogni sokadszorra sem, hogy én veled ellentétben egyiket sem imádom.
Buta, fejlődésképtelen alak vagy :(
Aki Én
A felcsúti gázszerelő, aki 2010 előtt önerőből a csőd szélén állt (nyilvános cégadatok), ma papíron a hivatalos vagyona több mint

400.000.000.000 /négyszázmilliárd!!! forint,

melyet csak és kizárólag közbeszerzésekből hordott össze a szél.
Ami részvény stb, azt is a közpénz alapozta meg.
Ez az, ami egy fideszes értékrendje és értelmi képességei szerint teljesen rendben van, nincs benne semmi különös.
Aki Én
@ómió: ...még annyit a nagy bolsevikozásod közepette, hogy a fideszesek szinte mindegyike őket szolgálta, vagyis ők maguk azok, akiket ma imádsz. Te buta lúzer!
Mert nézd meg kövért, orbánt, szíjjártót, rogánt..., hogy kik voltak ők és felmenőik. Soros-ösztöndíjaikról, CEU végzettségeikről nem is beszélve.
ómió
@Aki Én:Tudod az EU-s pályázatokat nem kockacukor-árusításra írják ki! Megvannak a pályázatok EU-s szabályai! A teljesítést ellenőrzik! Szabálytalanság esetén van jogorvoslati lehetőség (bíróság, vagy maga az EU)! Utólag is el kell számolni a pályázati pénzzel! Mi a gondod? Nem elég csak ráhazudni, hogy "lopnak"? Az majd a ti következő "népi demokráciátokban" lesz!
ómió
@Aki Én:Én meg örülök, hogy te ennyire "penge" vagy, legalábbis a ráhazudás-technikában! De azért mégsem eléggé! Tőlem meg a családomtól - emlékezetem szerint - ugyanis csak a te bolsevik tetübandád lopott idáig, viszont jó kiadósakat! Most itt nem sorolom fel, mert nem férne be a "karakterbe"! Szóval, hiába hazudnád a Fideszre! Ezzel nem tudsz megzavarni Ráhazudni viszont nem elég valakire, hogy lop! Erről Keller efftársad, volt "elszámoltatási kormánybiztosotok" biztos sokat mesélhetne neked is.! Konzultálj vele! Az meg, hogy te "egyiket se imádod", elég disszonáns, annak fényében, hogy egyéb se dől belőled, mint a bolsevik mantra és hazudozás!
Aki Én
@ómió: ...millió jelzés és ténymegállapítás volt, habár IQ 31 felett ez nem is kérdés.
Na, erre mondom, hogy eszméletlen buták és aljasak vagytok.
ómió
@Aki Én:Korábban már több efftársadnak is kifejtettem: nem az a bolsevik, aki 30-40 éve esetleg az volt, mert "népi demokráciátok" így-úgy belekényszerítette a tetübandátokba, és, mihelyt alkalma nyílt rá le is lépett onnan, hanem az, aki - mint te - máig is az maradt!
Aki Én
@ómió: Anyádnak van bolsevik tetű bandája, megmondtam már.
kereső
@ómió: Nem illik egy egész országot " letetűbandázni", te fehér,keresztény hetero.Aki lelépett onnan, az ma igen kegyelt "diaszpórás" magyar. Aki meg maradt, és visszafordult a rendszerváltozásból- na az ,az igazi. Neki nem az"átkossal" volt baja, csak azzal, hogy nem ő ült kádár székében. De, nagyon jó úton halad- hogy legyen egy katyvasz trónja- rákosiból, horthyból, sztójaiból, és szálasi székéből összegyúrva. Ollan igazi "eklektikus".te, meg egy habonyprimitiv vagy a bolsizásoddal.
ómió
@Aki Én: "Ténymegállapítás"? Mi történt? A bíróságokat már a "tények" se érdeklik? Inkább az lehet: nálatok a hazugságok "léptek elő"! "Ténnnyé"! Az meg még így is kevés!
ómió
@Aki Én:Inkább neked! Annak a nevében hazudozol itt is!
nezelodo
Nézzük a jó oldalát a dolognak. Nem a strómanja tartja el, és a vagyonát sem a mini. elnöksége alatt szerezte. Ha hiba van az elszámolásban úgyis a NAV ellenőrök és ügyvédek hada és a főügyész veszi kezelésbe. Ha nem tudnak rákenni semmit, legfeljebb lesz aki tör-zúz dühében emiatt. Nem először fordul elő ilyesmi...
ómió
@kereső:Az egész ország bolsevik lenne? Vagy csak ráhazudnád? A választások nem ezt mutatják! Amúgy sok ilyen andalító bolsi meséd van még? Zombitársaid biztos cumizzák!
kereső
@ómió: Iratkozz be az általános iskola alsó tagozatának 3.-4. osztályába. Ott tanitják az értő olvasást. Én segithetek
ómió
@kereső: Ez lenne a bolsevik "ultima ratio"? Napláne még "segítesz" is? Inkább az efftársaidnak!
Aki Én
@ómió: A választások azt mutatják, te tanulatlan bolsi, hogy van 20 % fideszes hazaáruló. A többség nem az.
Még ha mást hazudsz is ide.
A gazdáid pedig valóban pont addig voltak szockomcsibolsik, amíg az a rendszer működött. Utána valóban nem voltak már azok. Jé, mennyi eszed van...
Ma viszont egy bolsevik típusú, propagandista, ráhazudó, mindent ellopó, százmilliárdokat publikusan összeharácsoló, gyűlöletkeltő, mindent amit korábban képviseltek szembeszaró, korrupt banda, az ország közel egy negyedének kedvére.
ómió
@Aki Én: Na! Már a hazaárulásotokat is másra kell hazudnotok? Pedig Moszkvában is kiválóan "műveltétek", de mostanság Brüsszelben is "bele tudtok hasítani"! Attól kezdve meg, hogy a diktatúrátok magatokra omlott, a bolsevik pártkongresszusotokról kifele jövet (89.) óta - immár, mint "szocik" - egyfolytában a másikra igyekeztek hazudni mocskos bolsi egótokat! Ebből álltok ki! Ahogy most is azon erőlködsz, miközben a bandád már nem a proli, hanem a migráncs internácizmust és a hozzátartozó Európai Egyesült Államok vízióját tolja! További kellemes erőlködést!
Aki Én
@ómió: Te nagyon agyas, csak egy olyan idézetet hozz, amiben bármelyik hatalmat imádom, ami igazolja, hogy te bolsizol engem. Te egy súlyosan beteg, egysíkú alak vagy, egy mondatot sem vagy képes megérteni. Nem csoda, hogy ezzel a mentalitással és értelmi képességgel fideszes vagy. Egy kisebbséghez tartozol, ami látszólag igen frusztrálttá tesz, mert kezded megérteni, hogy csak a propagandában vagytok többségi támogatottságúak. Tudom, hogy lételemed a tények eltagadása, vakon nyalni a bolsi hatalom seggét, de a tények azok bizony tények maradnak akkor is.

hvg.hu/itthon/20191204_orban_viktor_ketharmad_fidesz_civil_szervezet_kutatas
Jó dühöngést és tolvaj bolsi mentegetést :)
kereső
@ómió: Tudod mit? hanyagolj- ezek után nálam egy sorban vagy a halfarokkal. Legalább olyan értetlen vagy ,mint ő.
Végezetül felteszem Neked is a kérdést, csak úgy megszokásból:
"Ingyom -bingyom tálibe, orbán viktor tálib-e?"
ómió
@kereső: Hogy te mivel vagy egysorban nálam, azt most hagyjuk! A hanyagolást meg magadtól várd el, nem én kerestelek! Kérdésedre válaszolva: nagyon nem valószínű! Sokkal esélyesebb a te bolsi idiotizmusod!
ómió
@Aki Én: Idézetet hozzak? Nem vagyok mondatelemző! A mindenkori mondanivalódat viszont világosan értem. A bolsik szekerét tolod minden megnyilvánulásodban! Ahogy utolsó mondatodban éppen most is a másikra próbálod hazudni ocsmány bolsiságotokat! Azért el lehet viselni egy olyan "kisebbséghez" tartozni, amelyik már harmadszor nyert választást 2/3-dal "propagandatöbbség" ide, vagy oda! Eszerint a választásokon mutatkozó többséget - megint csak "jó bolsi" módjára - "elegánsan lefelejtetted"! Pedig ez is egy tény, aminek már 10 éve a betegei vagytok és tehetetlenségetekben csak az aljasbolsi hazudozás, mocskolódás dől belőletek!
Aki Én
@ómió: Ennél gyerekesebb, butább, tényeket megint csak figyelmen kívül hagyó magyarázatot a választási csalásokra még nem hallottam. Buta, beteg lúzer :)
Igazából nehéz eldönteni, hogy ennyire buta, vagy ennyire aljas hazaáruló vagy.
De igazából nincs jelentősége, mert így vagy úgy, de egy beteg ember.
Jobbulást!

2.000.000 fideszes vs 8.000.000 nem fideszes. Plusz az Eu.
Ízlelgesd :)
ómió
@Aki Én: Az idióta bolsevik ócsároláson, hazudozáson kívül semmi egyéb? Frissítsél már!
Aki Én
@ómió: ...én nem tudlak frissíteni. Hörögj lúzer, másra nem is vagy jó :)
ómió
@Aki Én: Magadat, buzifi! Meg a "forrásodat", a bolsi hazugságlexikont!
ómió
@Aki Én:Választási csalások, buzifi? Ez a legújabb frissítés a bolsi hazugságlexikonban, amit szintén másra kell hazudnotok? Rákosi dédikéd kékcédulázását meg, amikor egyetlen pártot lehetett "választani", véletlen "kifelejtetted" a Fideszre hazudni! Ekkora bolsevik hanyagságért még megkaphatod a magadét az efftársaidtól!
balos
A fideSS szar kurmány dicsekszik,hogy jól megy a "szekerük",de ha egy cég jól műkődik,mindjárt előkerülnek a nemzethy irigyek!
advocat
@durbincs: Ajvé! Nem értem! Tudom az én agykapacitásomban van hiba! Mert azért ehhez már 300 IQ is kevés.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.