Hosszú ideje sanyargatta családját egy 32 éves mezőberényi férfi, akit kisgyermekei válogatott kínzása után a napokban letartóztattak.

Zs. Gyulának és B. Angélának összesen hat gyermeke született. Mivel a férfi rendszeresen bántotta a kicsiket, ezért öt gyereküket már korábban elvették tőlük a hatóságok, csupán meghatározott időre felügyelhették őket. Így történt, hogy január közepétől egészen a hónap végéig szüleikkel voltak a kicsik – számolt be róla a Bors.

A rendszeres bántalmazások miatt a felesége már egyszer feljelentette, a gyermekeket elvették, Angéla azonban érthetetlen módon kibékült vele. A feljelentést visszavonta, s tavaly szült neki még egy gyereket. Őt most szintén elvették

– árulta el a lapnak a család egyik rokona.

Mint kiderült, többféle módon és rendszeresen terrorizálta gyerekeit az apa. Az ügyészségi vádirat szerint három éves kisfiát rendszeresen büntette azzal, hogy nem hagyta aludni. Az éjszaka folyamán egy légycsapóval ütlegelte a kézfejét és a lábát, felkapta majd a földhöz vágta, arra is volt példa, amikor a szekrénynek lökte. Másik, hét éves kisfiát folyton arcon ütötte, emiatt bevérzett a kicsi szeme alatt, de előfordult az is, hogy késsel megszúrta a tenyerét vagy egy cipővel vágta arcon, amitől az orra vérre is eleredt.

Áramütés állította meg a brutális apát

A munkanélküli, agresszív férfi a feleségét sem kímélte, több alkalommal is megverte, megrugdosta, volt hogy a fejét a falba verte. Az utolsó alkalommal az apa dühkitörésének egy baleset vetett végét, ugyanis megrázta az áram, ami miatt a mentőknek kellett elszállítani, ezután menekült meg az anya hat gyerekével együtt. A bántalmazások miatt a napokban a rendőrség börtönre ítélte a 32 éves Gyulát.

A friss történések nem értek senkit meglepetésként, már éppen itt volt az ideje, hogy lecsukják azt az állatot. A kicsiket piszkosan tartották, és enni sem kaptak rendesen. A felelőtlenségnek sajnos mindig a gyerekek isszák meg a levét

– tette hozzá a neve elhallgatását kérő rokon.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(borsonline.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KisGenyo2
Anyuka majd talál újabb hasonló "jótét lelket" maga mellé. Annak is szül majd néhányat...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.