Elbúcsúztatták családja és barátai körében Benkő Dánielt, most az is kiderült, hogy.

A 72 éves korában hunyt el Benkő Dániel magyar lant- és gitárművész, aki december 15-én szívrohamban vesztette életét. A gyász annyira megrázta a családját, hogy mindentől elzárkózva, maguk között gyászolták meg és búcsúztatták el a lantművészt.

Azzal kapcsolatban, hogy rajongói hol róhatják le a tiszteletüket, barátai és családtagjai nem árultak el semmit. Még egykori párja, Bazsarózsa sem árult el nyughelyével kapcsolatban semmilyen információt, csupán rejtélyesen úgy fogalmazott, hogy ebben a kérdésben nem tud segíteni. Most viszont Benkő Dániel lánya megszólalt a Borsnak, hogy mindent tisztázzon.

Sajnálattal tapasztaltam, hogy kérésem ellenére – mely szerint mindenki legyen szíves tiszteletben tartani édesapán emlékét – olyan írások jelentek és jelennek meg a mai napig, amelyek távol állnak a valóságtól. Most édesapám temetésével kapcsolatban szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba

– kezdte a lapnak Benkő Dániel lánya, aki megelégelte, hogy nem hagyják édesapját békében nyugodni.

Lánya szórta szét Benkő Dániel hamvait

„Édesapám, Benkő Dániel, a csodálatos művész egy erős, megingathatatlan személyiség volt. Egy kőszikla, aki azt akarta, hogy az emberek szemében örökké ez a kép éljen, ha rá gondolnak.

Ő egy szárnyaló lélek, aki nem arra teremtetett, hogy halála után testének hamvai egy márvány sírkő rabjává váljanak; nem egy zarándokhelyen kívánt nyugodni, ami az elmúlást juttatja az eszükbe az oda látogatóknak. Így hát, az ő kérésére a hamvait szabadjára engedtük a szálló szélben a hozzá igazán közel állók körében. Aki szeretne tőle elbúcsúzni, nem teheti, mert ő most is ott van mindenhol; a fűszálban, a fákban, a szélben és a csodálatos zenéjében, amely örökké fennmarad az utókor gyönyörködtetésére” – mondta a lapnak.

Címlapkép: Instagram/vintage.online

(borsonline.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.