Megölte két gyermekét, majd magával is végzett egy férfi.

Két kisgyermekével, majd saját magával is végzett pénteken egy tatabányai férfi. A férfi egyedül maradt otthon a kicsikkel, mivel felesége egy veszekedés után elment otthonról. Amikor az asszony hazaért, akkor találta meg a 9 és a 7 éves gyerek holttestét, valamint férjét.

A kisalfold.hu megtalálta a férfi és a nő közeli ismerőseit és munkatársait.

F. nem volt pánikbeteg, s nem állt pszichiátriai kezelés alatt sem!

– állította a férfiről egy neve elhallgatását kérő közeli ismerős, aki azóta sem tud felocsúdni a döbbenettől.

Sírva hívott minket az orvos, először nem is értettük, hogy mi történt

 – mondta.

Megszólaltak a Tatabányai családirtás ügyében

Teljesen lesokkolt mindenkit az eset. Semmi jele nem volt a tragédiának, nem veszekedtek, úgy láttuk, hogy szépen élnek

– fogalmazott egy kolléga.

Olvassuk az internetes hozzászólásokban a kommentelők felvetését: hogyan hagyhatta otthon a feleség a két gyermeket a férfival? Aki ismeri F-t, tudja, hogy teljességgel elképzelhetetlen volt róla, hogy bántsa a gyerekeit!

– tette hozzá az asszony kollégája.

A portál úgy tudja, hogy a nőt sokkos állapotban vitték kórházba, jelenleg mélyaltatásban tartják.

Cikk- és címlapkép: Pixabay (illusztráció)

(kisalfold.hu)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Ismerős honnan tudja, hogy volt-e pszichiátriai betegsége? Az ilyesmi nem szokták nagydobra verni.
Semmi előzmény nélkül nem csinál ilyent ember. Ha nem volt veszekedés, italozás, durvaság, akkor pszichés betegségnek kellett lennie. Csak ismételni lehet, normális ember nem tesz ilyent.
görbetükör
Ismerős honnan tudja, hogy volt-e pszichiátriai betegsége? Az ilyesmi nem szokták nagydobra verni.
Semmi előzmény nélkül nem csinál ilyent ember. Ha nem volt veszekedés, italozás, durvaság, akkor pszichés betegségnek kellett lennie. Csak ismételni lehet, normális ember nem tesz ilyent.
Macskaszem
Nehéz felismerni a veszélyt, főleg, ha nem egy agresszív, goromba emberről van szó. Vannak akik belülről őrlődnek, forr bennük évekig, aztán egyszer csak utat tör magának, és ez lesz belőle.
vacsi
@Macskaszem: Minden ember életében vannak nehéz helyzetek, néha hónapok, évek... Ráadásul mindenkivel előfordul, hogy veszekszik a családtagjaival, vagy a párjával - de a gyerekét egyik sem öli meg! Aki ilyet tesz, az beteg, nyilván valami hatására kitört rajta. A szocializmusban - mert mindig ide tudok visszatérni - voltak az elmegyógyintézetek, az ilyeneket ott őrizték. Persze, ha az orvosok felismerték a betegségét!
vacsi
Most olvastam egy másik cikkben, hogy a férfi egy metálzenekar gitárosa volt. Mivel nekem is van fiam, hallottam a zenéjüket, én megtiltottam a gyerekeimnek, hogy ilyet hallgassanak. Az én idegeimet azonnal felspannolta...
"Kritikusai szerint a metálzene agresszív, erőszakra buzdít, sőt sátánista szövegekkel mossa szegény fiatalok agyát. "
Hát, így már többet tudni... Szerencsétlen család (anya, nagyszülők, testvérek, rokonok, mit szenvedhetnek.)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.