Rétvári Bence azt mondta, folyamatosan csökken a szegénység és ezzel együtt egyre erősödik a középosztály.

A KDNP politikusa szerint egyre kisebb probléma a szegénység Magyarországon

A KDNP alelnöke a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, az Eurostat adatai szerint folyamatosan nő a fogyasztás, és egyre több család tud szórakozásra, kultúrára is költeni. Az MSZP szerint viszont a növekedés leginkább a középosztályt érintette, a legszegényebbek helyzete nem javult. A szociológus úgy látja, a mutatók javulása nem kizárólag a kormányzat érdeme.

Egyre többen pakolhatják tele a kosarat bevásárláskor, anélkül hogy aggódniuk kellene az árak miatt

- legalábbis a KDNP alelnöke szerint. Rétvári Bence a Magyar Nemzetnek arról beszélt, anyagilag egyre biztosabb lábakon állnak a magyar háztartások. Ráadásul a szegénység általános csökkenése mellett egyre kisebb különbség mutatkozik a legjómódúbb és legszegényebb rétegek között, és egyre kevesebben élnek segélyből.

Misetics Bálint szociológus szerint valóban javultak a mutatók, de ez nem jelenti azt, hogy az emberek valóban jobb helyzetben vannak.

„A lakhatás költségei, tehát lakásárak, lakbérek azok gyorsabban emelkedtek elsősorban Budapesten és a megyei jogú városokban, mint a jövedelmek, tehát a lakhatási szegénységnek ez az aspektusa az ország jelentős részében kifejezetten súlyosabbá vált, illetve többeket érint.

Forrás: atv.hu

Kép: Rétvári Bence/Facebook

78 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@Aki Én: Már azt is kifordítod, amit mondok? Igazi bolsi tetü vagy!
Aki Én
@ómióa buta bolsi: Kifordítom, befordítom, mégis bolsi a bolsi...
Tudom, tudom... nem az a bolsi aki MSZMP párttitkár fiát imádja, ki maga is KISZ titkár volt, majd liberális élharcos és a liberális internacionálé alelnöke, majd kormányában volt komcsi ügynökök lettel államtitkárok és komcsikkal rakta tele kiszolgáló személyzetét, akik körül volt KISZ titkárok szaladgálnak és lettek miniszterek. Meg akik száz milliárdokat költenek propagandára, melyre külön bolsi típusú propaganda minisztériumot hoztak létre. Nem is azok, akik ígéretük ellenére a mai papig nem hozták nyilvánosságra a komcsi aktákat ,,kétharmados" felhatalmazással, amiből kiderülhetne, hogy nyakik benne vannak a bolsi államellenes ténykedésbe.
De nem ám. Hanem azok, akikre ráhazudjátok.
balfasz...
ómió
@Aki Én: A bolsi az, aki - mint te - egy-egy Internacionálé eléneklése után, vagy közben a másikra hazudja, tetüfi! Hiába hárítanád!
Nessy
@Aki Én: Amennyiben szó szerinti fordítást nézünk, a "bolsevik" szó többséget jelent! Ha a fidesz narratívát nézzük, a naponta hangoztatott többségéről, (49% = 2/3) akkor jogos a szó használat rájuk!
Aki Én
@ómió a buta bolsi: ...figyu már. Én nem akarlak meggyőzni, mert egyik bolondot sem lehet meggyőzni arról, hogy ő nem gőzmozdony. Bolsiként mindenkit bolsizol. Mi lesz a következő? Mindenki bolond lesz?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.