Gyurcsány Ferenc kormányzása idején a duplájára emelkedett a villamos energia ára, miközben a saját cégének kedvezményt adott az áram árából – mondta Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

A fideszes politikus hangsúlyozta:

amikor Gyurcsány Ferenc volt hatalmon, 15-ször emelték a rezsi árát, ugyanakkor a saját cégének, a Magyaróvári Timföldgyárnak hatóságilag biztosított áramvásárlási kedvezményt.

Ezzel Gyurcsány Ferenc évente 1-2 milliárd forinttal növelte a saját cége bevételét és ugyanennyi veszteséget okozott a Magyar Villamos Műveknek. A hiányt pedig "a magyar embereknek kellett kifizetni sorozatos rezsiemelések formájában" – mondta Böröcz László.

A politikus kitért arra is:

Gyurcsány Ferenc a 90-es években zajlott "rablóprivatizáció alatt több állami gyárhoz is hozzájutott áron alul".

Ilyen volt a Magyaróvári Timföldgyár is, amelyet szocialista befolyással bíró anyósa segítségével szerzett meg. Apró Piroska – aki akkoriban lett a Magyar Hitelbank igazgatótanácsának tagja – intézte el Gyurcsány Ferencnek, hogy 700 millió forintos állami hitelt kapjon egy állami vállalat megvásárlásához, úgy, hogy ehhez mindössze 5 millió forint saját tőkével rendelkezett – mondta Böröcz László.

A fideszes képviselő szerint Gyurcsány Ferenc 2009-es bukása után "minden jó érzésű ember arra számított", hogy ámokfutása után önkritikát gyakorol, és szakmát vált.

"Mi se gondoltuk, hogy 2020-ban Gyurcsány Ferenc lesz újra a baloldal vezére, ő irányítja majd újra a baloldali pártokat, értékeli a baloldali pártok tevékenységét" – fogalmazott.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Csak azt felejted el pubi, hogy jobboldali kórmány volt hatalmon, köztük a mostani KDNP.nevét is elfelejtette az a likas agyad, úgy hívták spontán privatizáció. Magyarul más is ezt tette. De amíg mások kirabolták ezeket a vállalatokat, Ferenc testvér megtartotta a munkahelyeket. Máig is felelősen gazdálkodik a vagyonnal. Neked meg nem sül le a bűr a pofádrúl hogy idehányod az összes szemét hazugságot, ami eszedbe jut
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
Ezek a faszkalapok életükben még nem gazdálkodtak eredményesen. Tegnap még mészarost tömték ki mint az állat, és kimenekült a Mátra Erőműtől, mert a tengersok pénzt nem hajlandó a maffia kifizetni a fejlesztésre.
Eladott Ország
@pécsi: tegnap, 2Bűnözőkkel és politikai prostituáltakkal másképpen nem lehet beszéln és még b@zdmeg ti kéritek ki a tiszteletet!
csak úgy....
@verőce21: nem cinikus gecziket akartál mondani?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.