M. Ferenc megölte két kisfiát, majd miután felesége rátalált a holttestekre, magával is végzett.

A Bors információi szerint a férfi gyors és biztos módját választotta a halálnak, amikor magával végzett.

A rendőröket is nagyon megviselte a látvány, amikor beléptek a helyszínre, ahol valóságos vérfürdő fogadta őket.

A férfi egy vascsővel verte agyon 7 és 9 éves gyermekét, majd amikor felesége hazaért, őt is meg akarta támadni, de az asszony kimenekült a házból, a szomszédok pedig tárcsázták a rendőröket.

Ekkor maradt magára a férfi a házban, ahol a halott kisfiai a földön feküdtek, és meghozta a döntést. Nem akarta megvárni, hogy a rendőrök élve fogják el. A Bors értesülései szerint a férfi magához vett egy kést, bement a fürdőszobába, beült a kádba, majd egy határozott és hatalmas metszéssel elvágta a saját torkát.

A fürdőkádban ülve lett öngyilkos a tatabányai gyilkos

Azt még mindig nem tudni, mi vehette rá őt a szörnyű tettre. Korábbi információk szerint

pszichiátriai kezelés alatt állt, ám ezt a férfi anyósa és ismerősei is cáfolják. 

Előjelekről sem tud senki beszámolni. A férfi a zenekara koncertjei előtt is szívesen mutogatta a képeket gyermekeiről, felesége rendszeresen elkísérte a koncertekre.

M. Ferenc feleségét, a tragédia egyetlen túlélőjét továbbra is kórházban ápolják. Teljesen összeomlott, egyelőre nincs olyan állapotban, hogy kiengedhessék.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(borsonline.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KisGenyo2
@dietever: Húvazze! Ide is ezt kell befosni? Qrv@ gusztustalan... :O

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.