Vádat emelt egy járási hivatal vezetője és a földhivatali osztály vezetője ellen autópálya-építéssel összefüggő többmilliós vesztegetés miatt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben azt írták:

a vádirat lényege szerint a járási hivatal vezetője és a földhivatali osztály vezetője egy autópálya-építésben közreműködő cég képviselőjétől 4 millió forintot kért a gazdasági társaság által megindított földhivatali eljárás jogellenes befolyásolásáért.

A főügyészség az ügyben vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért, hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Az egyik vádlott tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, míg társa beismerő vallomást tett. Jelenleg mindketten szabadlábon védekeznek, hivatali jogviszonyukat felfüggesztették, illetve megszüntették.

A vádbeli minősített vesztegetés a törvény szerint akár tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Az eset kapcsán az ügyészség korábban azt közölte: a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben 2018. december 18-án a Központi Nyomozó Főügyészség – a Készenléti Rendőrség és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak bevonásával – tetten érte a vesztegetési pénzt átvevő egyik gyanúsítottat, majd az elkövetők lakóhelyén és munkahelyén tartott házkutatás során lefoglalta a kenőpénzt.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Hát gyerekek, erre ráb@sztatok. Így jár, aki az Orbán/Mészáros duó helyett megpróbál sajátzsebre dolgozni.
""A lányomnak mondom, de a menyem is értsen belőle""---esettel állunk szemben.
bencemacska
Hiába minden, Katona József szavai örökbecsűek maradnak:

"és aki száz meg százezert rabol,
bírája lészen annak, akit a
szükség garast rabolni kénszerített."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.