Arra kell számítani, hogy egyre növekedni fog a migrációs nyomás a déli határon, egyre többen és egyre szervezettebben érkeznek, ahogy javul az időjárás – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Röszkén, ahol Peter Pellegrini szlovák kormányfővel megtekintette a határkerítést.

Orbán lement Röszkére, és olyat mondott, amiről Európában tilos beszélni

A miniszterelnök sajtónyilatkozatában kiemelte: itt nemcsak a magyar, hanem a szlovák határt is védik. Ez nehéz munka, amit nehezen tudnánk elvégezni segítség és a szövetségeseink nélkül – fogalmazott, megköszönve Szlovákia támogatását.

Úgy vélte, amit a nemzetközi sajtó képeiből látni, nem fedi a valóságot, mivel 95 százalékban katonakorú férfiak érkeznek.

Európában tilos ezt mondani, de ez egy "megszervezett invázió"

- jelentette ki.

Kifejtette: azért hívta ide szlovák kollégáját, mert az utóbbi időben megváltozott a helyzet, radikálisan megnőtt a tiltott határátlépések száma, idén több mint ötezer ilyen eset történt, és szervezett csoportok is érkeztek, nemcsak egyedi akciók voltak.

Most százezer migráns szeretne bejutni Európába, ők a balkáni útvonalon vannak, és ha hagynák, bejutnának Magyarországra és Szlovákiába

- közölte.

Orbán lement Röszkére, és olyat mondott, amiről Európában tilos beszélni
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Orbán Viktor kitért rá: Magyarország hálás a szlovák kormánynak és miniszterelnöknek, mert mindig megkapta tőlük a szükséges segítséget, fontos munkát végeztek a szlovák rendőrök is.

Most megerősítették a megállapodásukat, hogy ha ismét nő a nyomás a határon, számíthatnak Szlovákia segítségére

- mondta. Hozzátette: erre a baráti együttműködésre lehet közös jövőt építeni.

Kérdésre a kormányfő közölte:

a határ nincs lezárva, ha valaki be akar lépni Magyarország területére, "bekopogtat", elmondja, mit szeretne, jegyzőkönyvet vesznek fel, lefolytatnak egy eljárást.

Aki ezt az utat választja, annak a tranzitzónában kell várnia a jogi eljárás végéig, addig kap ellátást, és kedvező elbírálás esetén beléphet, máskülönben el kell hagynia a zónát, amely Magyarország felé zárt, Szerbia felé pedig nyitott – magyarázta.

Mint mondta, "ha mindenki így viselkedne, szép lenne az élet", de a többség nem ezt teszi, hanem illegális utat választ. Az utóbbi időben csoportosan is megrohamozták a kerítést, idén először lőni is kellett a levegőbe – emlékeztetett.

A miniszterelnök megjegyezte: aki illegálisan lép be, azt a rendőrök elkapják.

Arról is beszélt, hogy jó az együttműködés Szerbiával, amely nehéz helyzetben van, de korrekt együttműködéssel, közösen kezelni tudják ezt.

Orbán Viktor elmondta: a titkosszolgálat folyamatosan nyomon követi az eseményeket, látják, ahogy szervezik a migránsok mozgását, "ngo-nak nevezett félig embercsempész szervezetek" állnak mögöttük sok pénzzel és jelentős logisztikai képességekkel. A legtöbb konfliktus szervezett csoportokkal van – fűzte hozzá.

Kérdésre válaszolva közölte:

Brüsszelből kerítésre egy fillért sem adnak nekünk, mert "mi rossz listára vagyunk felírva". Magyarország elsőként épített kerítést, ezért "mi vagyunk a főbűnösök"

- fogalmazott.

Peter Pellegrini hangsúlyozta: ez a határszakasz a schengeni övezet déli határa is, ezért különösen fontos a védelme. Veszélyes lenne, ha itt áttörnének a migránsok, ez Szlovákiának is komoly gondot jelentene – mondta.

Közölte: Szlovákia gondoskodik keleti határa védelméről Ukrajna felé, de a déli irány esetében Magyarország segítségére szorul.

Az időjárás javulásával valóban egyre több migráns érkezik, Szlovákia területén is többet kapnak el, akiket embercsempészek hoztak

- mutatott rá.

Kiemelte: Szlovákia kész a továbbiakban is a megfelelő erővel segíteni a határvédelem fenntartását, hogy visszatartsák a migránsokat.

A szlovák miniszterelnök kijelentette: a kétoldalú kapcsolatok minden területen barátiak, és a két ország a határvédelemben is partner.

(MTI)

81 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Ez a kivénhedt reklámarc egyáltalán nem tetszik nekem. Miért kellett éppen egy vén, hazudóst odaállítani ?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@nevemnick: ...az mát tudott dolog, hogy csak az első milliót nehéz megszerezni...és az biztos hogy a ferinek sem kellett vízhólyagosra strapálnia a kezeit...csak elfogadnia amit adtak...és már neki termelt te a milliókat...ennyit a vagyonról.
Amúgy az engem nem melegít, hogy ki a nagyobb tolvaj...
kokopelli
@nevemnick: Lehet!Valamit rosszul írtam?Csak annyit akarhattam "mondani",hogy igenis egész Németo. és
Európa hallgathatja a szélsőjobbos félnazi német AfD (Alternatíva Németországnak) mocskolódását censor
nélkül! A "csutvité" nem tudja,hogy mit beszél,ill. hogy mit adnak a kezébe a csicskái! (A volt PEGIDA-t sem
tiltották be anno,holott az még mocskosabb volt ennél az AfD-nél is!
nevemnick
@kokopelli: ja, igen, igazad van. Sajnos a duce nincs magánál, sok esetben egy kis szünettel az ellenkezőjét mondja. De hát aki gyorsan beszél, az nem tudja, hogy előtte mit mondott. :D
nevemnick
@Csizmás Kond: tudod egy Mecsek oldali villa, és egy válás után az okos befektetés, vállalkozás sokat segít a paciens pénztárcáján. Nem úgy mint a legtöbb embernél az országban, hogy ,,a havi fizetés úgy jön mint egy teknősbéka a pénztárcába, és úgy megy ki mint a nyúl"... :D
Csizmás Kond
@nevemnick: ...kinek van mecseki villája ?
kokopelli
@nevemnick: Érdekes,hogy egy bizonyos távolságból szemlélve az "orbángörcsölést",akár még tragikomi-
kusnak is lehet nevezni!Annyi logikátlan elemet fedezhet fel az "ember gyereke",hogy az már tényleg a vicc-
kategóriája!A rövid idő alatt megváltoztatott állásfoglalás,vélemény "pszihos tünet lehet?...példa:
"Egy újságíró megszólította az újdonsült kanzellár Konrád Adenauert egy nappal a beiktatási beszéde után:
-Kancellár úr!Pár nappal a megválasztása előtt nem ezt mondta!Nem kínos magának?
-"mit érdekel egy Kanzellárt az,ha a választás előtt egy butaságot mondott! ?
Formátum kérdése,mert még máig is idézik öreget orrba-szájba!(;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok