Az új Nemzeti alaptanterv (Nat) és a szakképzés átalakítása ellen tüntetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a fővárosban pénteken.

Tüntettek a pedagógusok az új Nemzeti alaptanterv ellen
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az érdekképviselet a szombatig tartó 19. kongresszusának első napján vonulásos demonstrációt tartott: a küldöttek az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé mentek, ahol sajtótájékoztatót tartottak.

Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke bejelentést ígért március 2-ára. Úgy fogalmazott: 

"fel fogjuk tárni azt a jogi módszert, azt a technikát, amellyel a munkabeszüntetés úgy megvalósulhat, hogy nem ütközik törvénybe, mégis alkalmas arra, hogy megálljon az élet, (.) egy-egy intézményben elgondolkozzanak a kollégák, hogy igazi joghátrány nélkül le tudják állítani a működést."

Ez az üzenet nemcsak az oktatásnak szól, hanem "a megalázott közszféra egészének" – tette hozzá.

Közölte, hogy március 2-án ismertetik, mikorra hirdetnek tiltakozási mozgalmat. Hozzáfűzte: két hetet adnak arra, hogy a kormány "fontolgassa" a bejelentést.

"Kénytelenek vagyunk olyan eszközökhöz folyamodni, amelyek a munkabeszüntetés bizonyos fajtáját jelentik", felhívni a figyelmet arra, hogy Magyarországon a közszférában szinte lehetetlen sztrájkolni

- mondta Szűcs Tamás, jelezve, a kongresszus határozatot hozott az ügyben.

Sem a Nat, sem a szakképzés átszervezése nem gyermekbarát, és a módosítások a munkavállalóknak is kedvezőtlenek – közölte a PDSZ elnöke, aki elemi kötelességnek nevezte a tiltakozást.

Nem megengedhető, hogy az iskolások ne élményszerű oktatást kapjanak, helyette "felesleges biflázást" erőltessenek rájuk

- hangoztatta.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly kétszer is sztrájkot hirdettek, de a kormányzat "megakadályozta" azokat.

A PDSZ elnökének véleménye szerint mind a Nat, mind a szakképzés átalakítása túl gyorsan történik, nincs elég idő az átállásra.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
itt mindenkinek elment az esze? Könyörgöm verik a tanulók a tanárokat, leköpik, ezen röhögnek.. Ezek a kezelhetetlen, neveletlen, éjsötét diákok nem érdemelnek nívósabb tanrendet...tudom...tudom...ez egy vékony rétege a diákságnak...de akkor is ez a vékony réteg kap hatvan milliót, mert jogai vannak.

És a bántalmazott pedagógusok? Azokkal mi lesz? Azokért ki tüntet? Ők már nem tudnak hová menekülni...
Shikari
Ezek páran csak azok az idióták akik Orbán kergetésről álmodoznak. Dehogy érdekli őket a tanítás, a NAT, a tanárverések, ezek csak a külföldi pénzen a magyar érdekek ellen zendülő kisebbség kinyújtott ujjai. Szánalmas konda. Takarodjanak a pályáról ha nem akarnak tanítani.
tudode
Az már nem az ÚJ, SAJÁT SZÁJA ÍZE SZERINT építhet disznóól szintű államot, hanem azoké, akik a BAZI NAGY IKSSZEL megajándékozták azt, akinek a tapogatója alatt szinte minden
.
----- Csaba László: Orbánék 100 éves lemaradásban
.
https://24.hu/fn/gazdasag/2017/12/04/csaba-la...
.
Amelyet még a Kossut/Horthy tér is leképez!
ómió
Tényleg "abcúg", hogy a múltat végképp eltörölni még ebben se voltak képesek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.