Még a balatonalmádi polgárőrök is csodálkoznak a példa nélküli statisztikán.

A huszonöt éves Balatonalmádi Polgárőr Egyesület rendkívül sikeres évet zárt: sem betörés, sem betörési kísérlet nem történt a település nyaralóövezeteiben 2019-ben, amire a korábbi években még nem volt példa.rendkívül siker

Fokozták a közterületi járőrszolgálatot, a külterületeken kerékpárral, motorral és autóval is járőröztek, és a megelőzéssel érték el, hogy a bűnözők elkerüljék a települést. Balatonalmádiban tavaly összesen több mint hatezer óra szolgálatot láttak el, és emelkedett a polgárőrség létszáma is.

A polgárőrség a bűnmegelőzés mellett kiemelt figyelmet fordít a közlekedésbiztonságra. Az almádi polgárőrök ennek érdekében két forgalmas gyalogátkelőn – a belvárosban a szökőkútnál és a vörösberényi templomnál lévő kereszteződésben – festettek fel piktogramot saját forrásból.

A kezdeményezés célja, hogy felhívja a kerékpárosok, elektromos rollerezők és gyalogosok figyelmét a szabályos átkelés fontosságára, az elmúlt időszakban ugyanis megnőtt a szabálytalankodók száma.

A szervezet idei céljai közé tartozik, hogy erősítsék a szubjektív biztonságérzetet a településen élők körében. A fiataloknak idén is tartanak bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági előadásokat, míg az idősek figyelmét felhívják például a házaló kereskedők trükkjeire. Új feladatként a családon belüli erőszak visszaszorítására is kísérletet tesznek.

(veol.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.