Az életszínvonal további növelését és az igazságügyi reform folytatását ígérte szombaton a májusi elnökválasztást megelőző kampánynyitó varsói nagygyűlésén Andrzej Duda hivatalban lévő lengyel elnök. És még az egészségügyről is mert beszélni.

A nagyszabású rendezvényen Andrzej Duda beszéde előtt Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnök szólt az egybegyűltekhez. Beszédet mondott Mateusz Morawiecki miniszterelnök, valamint Beata Szydlo volt kormányfő, európai parlamenti képviselő, aki az előző, 2015-ös elnökválasztáshoz hasonlóan Duda választási stábjának elnöke lett.

Mindhárman fontosnak nevezték Andrzej Duda újraválasztását a PiS eddigi szociális, gazdaság- és biztonságpolitikája folytatásának szempontjából.

Kaczynski "ideális jelöltnek" minősítette Dudát azok számára, akik olyan Lengyelországot szeretnének, amely "igazságos, erős, fejlődik, és számít Európában".

A lengyel elnök ki meri mondani, amit Orbán nem: "egészségügy javítása"

Morawiecki aláhúzta az államfő szerepét a kormány eddigi kulcsfontosságú gazdasági döntéseinek megvalósításában. Hangsúlyozta, hogy Duda folytatja a 2010-es szmolenszki légi katasztrófában elhunyt elődje, Lech Kaczynski örökségét, az ő programjának középpontjában is "az igazságos, független, szuverén és gazdaságilag erős" Lengyelország áll.

Az államfő a kormány és önmaga legfontosabb céljaként az életszínvonal további emelését jelölte meg, emellett jelentős kihívásnak minősítette az egészségügy javítását.

Fontos feladatként említette az igazságügyi reform folytatását, melynek célja – mint mondta – az, hogy Lengyelország "igazságos, állampolgárai érdekét szem előtt tartó, jól működő állam" legyen, és legyenek az országban "becsületes és bölcs, saját szakmai struktúráiktól is független, önálló gondolkodásra képes bírák".

A lengyel igazságügyi reformot az elmúlt években az ellenzék és európai uniós vezetők és intézmények is ismétlődően bírálták.

Az elnökválasztás első fordulóját május 10-én tartják. Eddigi felmérések szerint ennek Andrzej Duda a fő esélyese. Az ellenzéki jelöltek közül jelenleg a Polgári Platform vezette Polgári Koalíció által állított Malgorzata Kidawa-Blonska, a szejm alelnöke rendelkezik a legnagyobb támogatottsággal.

A lengyel államfőt közvetlenül választják. Amennyiben az első fordulóban a győztes jelölt nem szerzi meg a szavazatok több mint felét, második fordulót rendeznek – ez idén május 24-én lenne –, amelyben az első két helyezett mérkőzik meg egymással. Az első fordulóban alulmaradt ellenzéki jelöltek többsége ez esetben feltehetőleg arra biztatja majd választóit, hogy a második fordulóban Andrzej Duda ellenfelére szavazzanak.

(MTI)

(Fotó: MTI/EPA/Keystone/Alessandro Della Valle)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Hát igen!
.
Őfélesége fitttyet hány mindazokra a feladatokra, amelyek a tagország hatáskörében sínylődik, mint pl a kórházak nyakába fideszes felügyelőket vezényelt
.
https://www.google.com/search?q=Orb%C3%A1n+a+...
.
Oszt' amikor fizetni kellene a beszállítóknak alkudoztat mint egy kufár, mintha a műfogát húznák
.
https://www.google.com/search?q=K%C3%B3rh%C3%...
------------------------------------------
.
Sőt megvalósult a rendeleti kormányzásán túl, a parlamentiség semmibevételével, a rendeleti költségvetés is, amely azt jelenti, hogy a pénzügyminisztert gondnoksága alá helyezte, aki könyvelgeti azt a milliárdokat, amelyek narancsköddé válnak a betonszarkofágok, és a világ minden tájára szétszórt közlóvé a Zöld foktól kezdve a Floridáig
.
------ Magyar nemzeti összetartozás a floridai tengerparton — 24 millió adóforintból
.
https://kanadaihirlap.com/2020/02/11/magyar-n...
.
Miközben több lóvét tartóztat le társult miniszterelnökségeknek, mint az önkormányzatoknak együttvéve, elgondolkozva azon, hogy ha a két milliós végkielégítés POFÁTLAN volt, akkor ez mi
.
---- A miniszterelnökség, és társult kapcsolata részére ... 1.230 milliárd
szemben
---- Az önkormányzatokra .. ...808 milliárd
.
Így jár az az ország, amely/aki egy piros pacsis kecskére káposztát bíz!!!
Sámannus
Hát a mi bajszosunk nem akarja követni, mert inkább a zsinyeget áztatja a pecatóban.

lusta
Csak a dumában neri kimondani. A napi gyakorlatban egyszerűen semmibe veszik a mezei választót.
kokopelli
Mégis van valami,amit Magyrországon nem szabad kimondani!?Akkor nem azzal kellene inkábbfoglalkozni a
"nyugaton nem kimondható" barom gyanusítások helyett! Még a butuska nénikék is a saját házuk előtt sepreget-
nek!? Ugye felcsutiak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok