Megkezdődött vasárnap délután Orbán Viktor 22. évértékelője. Orbán szerint tíz éves kormányzása azért lehet sikeres, mert nem az emberek feje felett, hanem az emberekkel együtt cselekedett. Ezt hívják nemzeti konzultációra épülő kormányzásnak. "A liberális nem más, mint diplomás kommunista" – Orbán ezt azzal kapcsolatban jelentette ki, hogy szerinte kik vitték csődbe 2010 előtt az országot. Nagy tapsot kapott. 

Orbán Viktor szerint liberális okoskodás nélkül is le lehet vezetni a szabadságot. Származásra és bőrszínre való tekintet nélkül egyenlőek vagyunk – tette hozzá. Európa már elfelejtette, hogy a keresztény igazságokból épülhetnek fel a törvények.

Brüsszeliül nem lehet elmondani, hogy a magyarok egy őserdőbe vágták a fejüket

- tette hozzá. Orbán Viktor szólt arról is, hogy Magyarország nemet mondott a megszorításokra.

Orbán Viktor szerint a siker kulcsa az volt, hogy a kormány nem maradt magára az elmúlt időszakban, és az emberekkel együtt cselekedett.

Senki nem hitt nekünk, és egy lyukas garast sem adtak nekünk. A leghangosabban azok ijesztgettek, akik korábban csődbe vitték az országot

- tette hozzá.

A liberális nem más, mint diplomás kommunista

- közölte Orbán. Ezután nagy tapsot kapott. 

Forrás: Origo, Index

Címlapkép:  MTI/Szigetváry Zsolt

101 hozzászólásarrow_drop_down_circle

luiz
Tehát Észak-Korea is egy liberális ország? És miért kellett liberális emlékművet koszorúznod Kínában Boomer? kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1695/16950/169506/16950600_761b2ac0bd9e7785291679ecb6775720_x.jpg
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
terlasz
"Fideszesek lehetnek nácik, fasiszták, rasszisták... - ami hazugság -, ám a libsik nem kommunisták!
Főleg nem diplomás kommunisták...:) "
Ez most mi akar lenni? Ha ezek csak egy trollszintű, tartalom nélküli megkülönböztetésre szolgáló szitokszavak, akkor igazad lehet. Valójában a felsorolt nézetek pártállás nélkül léteznek.
ómió
@Shikari: Dehogynem! Bunkóságból, hazudozásból, lopásból meg aljasságból "diplomáztak"! PhD!
ómió
@kereső: Orbánra vagy kénytelen hazudni, bolsifi? Megértelek, hiszen a magadfajták az Internacionálé eléneklése után láthatólag mindig a másikra kötelesek hazudni saját bolsiságukat! Már 89. óta! A saját barnainges szövetségesüket meg szintén Orbánra hazudni, azért, már felér egy szövetségesi hátbaszúrással! Még mindig ez a bolsi divat?
advocat
@csipetke: Hol volt Pintér MSZMP-titkár? Mert a belügyben mindenkinek "illett" párttagnak lenni! De titkárnak nem.
advocat
@kereső: Viktor fehérsége aggályos.
ómió
@Shikari:Ebben nem tudnék veled vitatkozni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.