A felemelkedés kulcsa a nemzeti önbecsülés helyreállítása – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében.

Minden felemelkedő nemzet sikertörténete az önbecsülés megerősítésével kezdődik, a bajba jutott országok polgárainak személyes önbecsülése pedig csak nemzetükével együtt térhet vissza – fogalmazott a kormányfő.

Felidézte azt a 2010-es célkitűzést, hogy "bizonyítsuk be magunknak és a világnak, még mindig vagyunk valakik". "Úgy gondoltuk, vagy találunk egy utat, vagy csinálunk egyet. És mivel a Brüsszel és Washington által kijelölt utak nekünk nem voltak járhatóak, kénytelenek voltunk újat csinálni" – mondta, hozzátéve: tíz év után "kellő szerénységgel" azt mondhatja, "kitaláltuk és meg is csináltuk".

Az IMF-et hazaküldték, a hiteleket idő előtt visszafizették, létrehoztak 850 ezer munkahelyet, felszámolták az "ingyenélést", a pénzügyeket rendbe tették, a dolgozóknak megadták a tiszteletet és a megbecsülést, a családok megkapták az elismerést, a nagycsaládok nagy elismerést kaptak, megindították a nemzetegyesítést, és a határon túlra kényszerült magyar közösségeket összekötötték az anyaországgal – sorolta.

Kiemelte a kormányfő azt is, hogy a héten közzétett brüsszeli gazdasági jelentésekben egész Európa azt olvashatja, hogy úgy tűnik, 2019-ben a magyar gazdaság nőtt a leggyorsabban az egész kontinensen.

Arról is beszélt, hogy "Magyarországot a volt kommunistákból álló kormány vitte csődbe liberális politikájával". "Ez a példa megerősíti azt a feltételezést, hogy olyan, hogy liberális, nincs is. A liberális nem más, mint diplomás kommunista" – fogalmazott, úgy folytatva: "ha megfogadtuk volna a tanácsukat, akkor most Magyarország egy kórteremben feküdne, IMF- és brüsszeli hitelek csövei lógnának minden végtagjából, és Soros György kezében lenne a hitelek csapja".

Úgy fogalmazott: ebben nincs semmi túlzás, "én, aki több mint harminc éve nyomom az ipart a politikában, saját szememmel láttam, hogy Soros György háromszor próbálta meg kifosztani Magyarországot".

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
De, hogy nem a proletár (esetleg a migráncs) internácizmus, az biztos!
CsipkeRózsa
Annyi hülyeséget hordott össze, nem győzik őt idézni. Hogy tudta ezt a szöveggyűjteményt összeszedni ő, vagy valamelyik szövegírója?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.