Titoktartási kötelezettséget vezettek be az iskolaérettségi vizsgálatoknál.

(Forrás: hvg.hu)

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
Na persze!! Mert a húgyagyúak szerint annak a buta szülőnek semmi köze nincs a saját gyermekéhez! Ez már az elmebaj minősített esete!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Qqberci
A saját gyerekemre vonatkozó információt nincs joguk eltitkolni előlem. Ki kell perelni!...
Málna
@Aki Én: Tudom, már-már rögeszmésen szeretsz másokat butának titulálni, így már nem tudlak komolyan venni.:-)
Ez az én tapasztalatom, de szívesen megismerném a tiedet is. És igen, így utólag nem számított az az egy év, a lányom ugyanolyan éretlen volt 7 és 8 évesen is az iskolára, mint 6 évesen. 9 évesen, harmadik osztályban tért észhez, de tökmindegy lett volna, ha ez negyedikben történik meg. Semmi jelentősége - így UTÓLAG!
A statisztikát pedig nem ismerem, a gyerekek hány százaléka ismétli meg az első osztályt? MIndenesetre ezért még nem lehet a mostani szabályozást okolni, hiszen ezt még csak most vezetik be.
fahrenheit451
@szegfue: Igazából nem emlékszem, hogy mit írtam (visszaolvasni pedig nem szoktam magam, mert nem szeretek szembesülni lelkem másik bugyrával, a bennem lévő sötétséggel, a bűn tagjaimban lévő törvényével - ami szintén én vagyok, de mégsem: Róma 7,14-25), de biztos igazad van.

Ha fideszes (észjárású) lennék, nem érteném meg, és nem is bánnám meg. De mivel nem vagyok fideszes (észjárású), megértelek, és szánom is, meg bánom is.
Málna
@szegfue: Ha bíróságra kerül a dolog, ott már kötelesek ők is indokolni. Addig nyugodtan fellebbezhetsz simán csak az elutasító határozat miatt.
Az nem a családi életedbe való beledumálás, hogy meghatározzák, mikor kell a gyerekeknek elkezdeni az iskolát. Szép kis káosz lenne, ha ezt mindenki maga dönthetné el.
Nem tartom nevetségesnek a nevelési tanfolyamot olyan szülőknél sem, akiknek már van saját gyerekük. Az még nem jelenti azt, hogy valóban jó szülők is. És véleményem szerint a saját gyerekeinket sem feltétlenül egyformán kell nevelni, mindenkinek megvannak a sajátos igényei, és ez fokozottan igaz lehet egy örökbefogadott gyereknél. Nem is beszélve arról, hogy az örökbefogadással előre nem látható, speciális konfliktusok adódhatnak, amire nem árt felkészülni - már amennyire lehet.
Ez nem elégedettség a részemről, csak próbálok mindig megértéssel közelíteni a dolgokhoz, mert tapasztalatom szerint mindenre van logikus magyarázat, csak meg kell azt keresni.
szegfue
@Málna: Ahogy irtam már: tul nagy az "olló" közöttünk, teljesen felesleges kettőnknek erről is tovább beszélni... Te nem fogadod el az én tapasztalatomat, én meg a Te "logikus magyarázatodat", aminek nyilván van tapasztalati része is, de én ugy érzem pusztán elvekről beszélsz... sajnálom...
szegfue
@fahrenheit451: 10:21 Fura egy "figura" vagy, az biztos! Irásaid emlékeztetnek engem egy régen kitiltott propelleres emberre... de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nem "orditottad le a hajamat a fejemről" és igazán kulturáltan gyakorlatilag elnézést kértél @Málna: -tól... rendes vagy!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok