Jakab Péter arról beszél a felvételen, hogy többen is megfenyegették.

Kiszivárgott hangfelvétel: hátbaszúrástól fél a Jobbik elnöke

Újabb hangfelvétel borzolja a kedélyeket a Jobbik soraiban. A hangfelvételen, amit az Index tette közzé, az hallatszik, ahogy a nemrégiben megválasztott elnök, Jakab Péter arról beszél, kik szúrják majd hátba.

A jobbik korábbi sajtófőnökéről, Burik Anettről Jakab azt mondta: azzal fenyegetőzött, hogy a Fidesznek „borít" a Jobbik belügyeiről. Jakab arról is beszél a felvételen, hogy több olyan alelnök is van, akivel ő nem akar együtt dolgozni, mert szerinte a vesztét akarják. A Jobbik nemrég megválasztott alelnöke, Varga-Damm Andrea név szerint is szerepel a felvételen. A politikusnő az azonnali.hu-nak úgy fogalmazott: nem tud arról, hogy Jakab Pétert bárki is zsarolta, vagy ilyet tervez.

A párt elnöke megerősítette az indexnek, hogy ő beszél a felvételen, további részletekbe azonban nem bocsátkozott. A Jobbik a 2018-as választás óta mély gödörben van, azóta Jakab Péter már a második elnöke a pártnak, mióta az alapító Vona Gábor a rossz szereplés miatt még az országgyűlési választás után lemondott a vezetésről.

Forrás: Index/Blikk

Kép: MTI/Soós Lajos 

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Az ellenzéknek észre kellene vennie őfélesége aknamelóját, azt hogy lépen nyomon hogy égeti elsősorban magát, másodsorban az ellenzéket, nehogymá az ükelme halványuló csillaga kialudjon, ovis jelzővel a zöldgatya, a piros mellény, a szivárvány színű kitűzővel villogva!

Ami Jakab Pétert illeti, érzékelhető történelem tanári pályafutása!
.
El kell ismerni a szurkapiszkáknak, és a befolyásolható tagtársaknak, hogy hozzájárult nagyban az őszi önkormányzati választás sikeréhez azzal, hogy nem különcködött. nyíltan vállalta az összefogást!
.
Így tovább! Nagy igazság van abban, AKI MÁSNAK VERMET ÁS, idővel maga esik bele!
.

------ Péter jobbikos képviselő is bemászott az MTVA keritésén
.
index.indavideo.hu/video/Jakab_Peter_jobbikos_kepviselo_is_bemaszott_az_MTVA_keritesen
.
Őféleségének csak egyenes gerinccel lehet LŐPÁT inteni!!!
tudode
@Pegero: .
Közmondást idéztem!
.
Sajnálatos módon tapasztaltam az egyik ismerősöm tragédiáját, aki miután agyi trombózist szerencsésen túléltem, maradandó eltváltozás nélkül, azt írta email-ban, hogy tud egy agygyógyászt javasolni nekem. A 35 évvel fiatalabb ismerősöm ma már SMS-el tolószékben él, és abban az évben az édesanyja, aki 20 évvel fiatalabb nálam, szintén agyi trombózist kapott, maradandó beszéd, és mozgásszervi elváltozással kénytelen élni.
Eriksson
Ez a Jakab azt hitte, hogy csak olyanokkal fog dolgozni aki neki tetszik? Ha nem bírja a nyomást, nem alkalmas.
Monnyon le!
tudode
@Pegero: .
Természetesen mindenkinek megvan a maga baja. Ars poetikám amibe az ember nem hal bele, az megerősíti, mint engem 85. évesen! És lapozunk!
peddata
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Gauntlet
Lesz ez rosszabb is, ha a túl nagy és felesleges holdudvar nem kap elég pénzt. :(
Eladott Ország
A fidesz teleszarta az ellenzéki pártokat megélhetési elvtelen humanoid szarkupacokkal, akik folyamatosan az ellenzéki összefogás erodálásán ügyködnek, nyilván jó pénzért. Én mindenkit átvilágítanék az ellenzékben, hogy kinek vannak gyanús bejövő pénzei, asszem sok fej hullana.
ómió
A hangfelvétel "kiszivárgott", az "efftársiasság meg beszivárgott"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.