Polt Péter szerint senki nem adott utasítást arra, hogy ne tájékoztassák a közvéleményt.

Válaszolt Polt Péter legfőbb ügyész a DK-s Vadai Ágnes képviselő írásbeli kérdésére. Vadai azt kérdezte Polttól, hogy miért nem számolt be az ügyészség a pedofil büntetőügybe keveredett perui magyar nagykövet ügyéről.

Sajtóhírek szerint már egy éve, hogy egy gyermekpornográfia elleni nemzetközi rendőrségi akcióban lebukott Kaleta Gábor. A korábbi perui nagykövetet idehaza letartóztattak, rangjától megfosztották, de visszahívását, menesztését a nyilvánosság előtt eltitkolták, ügyéről mélyen hallgattak

– emlékeztetett Vadai Ágnes, aki ezért megkérdezte a legfőbb ügyészt, miért nem számoltak be a pedofil bűncselekménybe keveredett nagykövet ügyéről.

A Demokratikus Koalíció képviselője azt írta, kevés undorítóbb bűncselekmény van, ha van, mint a kiszolgáltatott, védekezésre képtelen gyermek nemi kapcsolatra, pornográfiára kényszerítése. A törvény, nagyon helyesen a gyerekekről készült pornográf felvételek, filmek birtoklását és terjesztését is üldözi és büntetni rendeli, hiszen a gyerekeket megnyomorító felvételeket azért készítik, mert vannak, akik megrendelik, forgalmazzák.

Vadai Ágnes azt is furcsállotta, hogy novemberben Kaleta ellen

vádat emeltek, de a közvélemény erről sem tudhatott meg semmit.

Ezért megkérdezte Polt Pétert:

Miért maradtak némák ebben az ügyben?

Ki adott utasítást arra, hogy ne tájékoztassák a közvéleményt Kaleta Gábor ügyében?

Polt Péter válaszában azt írta, hogy

az ügyek egyedi sajátosságainak és az eljárások eredményes lefolytatásának mindenkori szem előtt tartásával történik annak megítélése, hogy az arra jogosult főügyészség mely ügyekben ad ki közleményt

Polt szerint az "egyes ügyekben érkező egyedi megkeresésekre – ahogyan a jelen ügyben a sajtó kérdéseire is – az ügyészség a jogszabályok keretei között válaszol".

Arról is írt a legfőbb ügyész, hogy nagykövet ügyével kapcsolatban senki sem adott utasítást arra, hogy az ügyészség ne tájékoztassa a közvéleményt.

Kaleta Gábor volt perui nagykövet ellen gyermekpornográfia miatt indult eljárás.

Forrás: Index, 24.hu

Címlapkép: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Akkó mijért titkosították 10 évre az ügyet?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
világos? "az ügyek egyedi sajátosságainak és az eljárások eredményes lefolytatásának mindenkori szem előtt tartásával történik annak megítélése, hogy az arra jogosult főügyészség mely ügyekben ad ki közleményt"!!! =))
csak úgy....
@lusta: mert senkit sem hagynak az út szélin!
Béla333
Így is van! Ha Petyán és sleppjén múlik még másik 19 ezer felvételt is letölthetett volna a Fideszes nagykövet, de ezek a fránya amerikaiak beleköptek a békébe és nyugalomba.
Ki világította át ezt a jóembert és hogyan?
Lepényleső
Nem inkább így;nem adott engedélyt arra,hogy erről bárki is beszéljen?
(Hacsak a beszélő nem akarta volna,hogy félelemben éljen?)
ómió
Miért nem verték nagydobra? Talán, mert jelenleg nem úgy "keltik jó hírét" Magyarországnak, mint azt egy bolsi tenné?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.