Szegényebbek a nyugdíjasok, mint két évvel ezelőtt, hamarosan a minimálbéresek is a sorsukra juthatnak.

Rosszabbul élnek a nyugdíjasok, mint két éve
Fotó: Pixabay

Az mfor.hu cikke szerint a 2020-as év a várakozásokat meghaladó,

4,7 százalékos fogyasztói árindexet hozott, az alapélelmiszerek viszont még ennél is kiugróbb mértékben drágultak.

A lap szerint az idősek helyzete még annál is rosszabb lehet, mint azt előtte gondolni lehetett – ezt pedig a nyugdíjasok által legtöbbet vásárolt termékek fogyasztói kosarára alapozták.

Ezen termékek 2018., 2019. és 2020. januári árait vizsgálták, beleértve például a sertéscombot, csirkecombot, -szárnyat, párizsit, tojást, tejet, étolajt, margarint és hasonlókat. A fenti termékkör ára a vizsgált három év januárjában a következőképpen alakult:

2018-ban 11 469, 2019-ben 11 776, 2020-ban pedig 13 031 forintba került a csomag.

Ez alapján az elmúlt két évben a legalapvetőbb élelmiszerek ára 13,6 százalékkal emelkedett. Ezzel szemben áll a nyugdíjak ugyanezen idő alatt végbement 6,3 százalékos emelése. Ez azt jelenti, hogy az ellátások emelése még az alapélelmiszerek áremelését sem követte, a havi juttatásból egyre kevesebb mennyiséget tudnak beszerezni az idősek. 

A nyugdíjasok tehát már most kevesebbet vásárolhatnak ellátásukból, mint két évvel ezelőtt, és ha az árak hasonló ütemű emelkedése folytatódik – írták –, akkor hamarosan a minimálbéresek is ugyanebben a helyzetben lehetnek.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
"Rosszabbul élnek a nyugdíjasok, mint két éve"

Amire egy Fideszes reakciója: örüljenek, hogy élnek...
Aki Én
@málna: ide is hozzak konkrét esetet, vagy ezt megérted? Örülök, hogy neked én vagyok a mérce :)
ómió
Tényleg! Amióta Böszméék nem nyulnak le egy - a "szerencsésebbjétől" két - havi nyugdíjat, azóta "szignifikánsan"!
Málna
@Aki Én: Ide IS? Miért, hova hoztál még? Hangember...
Eriksson
Várható volt, az átlagbérek növekedése miatt.
Aki Én
@ómió a buta bolsi: Ez most hogy jön ide?
@Málna: El ne kezd. Eddig minden ,,vitánkban" alulmaradtál. Még tényeket nem hoztál, konkrétumokat, tényeket meg rendszeresen eltagadod. Attól, hogy nagy a szád, még hiteltelen propagandista vagy.
Hogy azon rugózol, hogy nem tudtam házszámot és óra/percet mondani a fagyhalálok mellé, még tény marad.
Tegnap már magyarázkodtál eleget a buta és felesleges kérdéseid mellé.
Na akarj butábbnak látszani a valósnál. Hidd el, az is elég lesújtó.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.