Országos felháborodást váltott ki Orosz Bernadett esete, az asszonyt a párja verte össze. Az egykori alezredes eddig elzárkózott a nyilvánosságtól, azonban most megtörte a csendet.

Nem ittam sokat, ezt a véralkohol-vizsgálat is alátámasztja, így nem is értem, miért nem emlékszem semmire. Egy filmszakadás után már csak az van meg, hogy a rendőrök támogatnak és kérdezik, mi történt

– mondta a Borsnak adott interjúban K. István, az a férfi, akit az összevert bujáki nő, Orosz Bernadett azzal vádol, hogy megtámadta őt.

Orosz egy Facebook-bejegyzésben hozta nyilvánosságra történetét még tavaly novemberben, ebben arról számolt be, hogy

barátja brutálisan megverte, eltörte az orrát, a fejét és testét szétzúzta ököllel, és fojtogatta is. A nő elmondása szerint nem először bántalmazta a férfi, akit már megpróbált elhagyni.

A volt alezredes viszont máshogy látja a történteket, mint mondta, elképzelhetetlennek tartja, hogy Bernadett életére tört és fojtogatt volna, „hiszen mindennél jobban szerettem”.

A mai napig nem tisztázott számomra, hogy mi is történt valójában. Egy filmszakadás után már csak az van meg, hogy a rendőrök támogatnak és kérdezik, mi történt

– mondta az interjúban a férfi.

K. István, aki az arcát nem vállalva szólalt meg először a nyilvánosság előtt az eset napvilágra kerülése óta, azt is mondta, hogy neki november 11-én küldték át a sajtóban is megjelent képeket, amiket látva összeszorult a szíve, és elsírta magát.

Nem akartam elhinni, hogy ezt én okoztam. Ha így van, azt nagyon sajnálom, és természetesen vállalom érte a felelősséget.

A férfi ugyanakkor arról is beszámolt, hogy

az eljárás során készített orvosi szakvéleményből szerencsére egyértelműen kiderült, hogy szó sincs arról, hogy Bernadett életére törtem volna, és kiderült az is, hogy a sérülései nem minősülnek olyan súlyosnak, mint amilyennek a nyilvánosságra hozott képeken tűnnek. A fentiek tükrében nem értettem és máig sem értem, hogy miért állította, hogy az életére törtem, és hogy a sérülései életveszélyesek, illetve azt, hogy rettegnie kell tőlem.

K. azt is állította, hogy Orosz arra hivatkozva akarja börtönbe záratni, hogy éles fegyvereket tárolt otthon, de a férfi szerint azt a nő is tudja, hogy azok csak K. fiának szabályosan tartott légfegyverei voltak. „Azt gondolom, hogy nem helyes az, amit Bernadett a sajtóban csinált. A rendőrség azonnal intézkedett az ügyben, ő pedig miattam semmilyen veszélyben nem volt. Nem kell félnie, biztosan nem megyek a közelébe” – mondta a férfi, aki szerint szükségtelen volt, hogy Orosz K. nevét és foglalkozását közzétegye,

mert az emberek félinformációk alapján igen súlyos cselekedetekre ragadtatták magukat velem és a családommal szemben.

A 16 éves gimnazista fiamnak például az atrocitások miatt kellett kollégiumba mennie. Emellett sokan elfordultak tőlem, és rengetegen fenyegetnek

– állította a nyugalmazott alezredes.

K. megosztotta azt is, hogy „a benyújtott személyiségi jogi per szimbolikus jelentőségű”, és hogy „Bernadett pontosan ezt az összeget követelte tőlem”. A férfi hozzátette, hogy „ennek az ügynek a lezárásának nem a sajtón keresztül üzengetés és az emberek hergelése a megoldása”.

Címlapkép: Facebook/Bernadett Orosz

(borsonline.hu)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

fahrenheit451
Gusztustalan féreg! És még van pofája megszólalni... "a sérülései nem minősülnek olyan súlyosnak, mint amilyennek a nyilvánosságra hozott képeken tűnnek". Anyád!!!
Én még ennyire szétvert arcot nem is láttam (már bánom, hogy megnéztem, mert totál kiakaszt), és bármelyik ütés nyomán keletkezhetett volna vérömleny, ami halált is okozhat. Mi az, hogy az "orvosi szakvéleményből szerencsére egyértelműen(???) kiderült, hogy szó sincs arról, hogy Bernadett életére törtem volna". Bullshit
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
hahaha...ügyes...nincs az a bíró, aki bármire is el merné ítélni a vádlottat, ha az azt állítja, hogy seggrészeg volt, nem emlékszik semmire...

Esetleg, ha hipnózisban megpróbálnák..asszem azt nem vállalná.

A nem emlékszem semmire védekezéstől már csak az ott sem vótam a jobb...
1magyar
Jól kitalálta, csakhogy egy jogállamban a bírónak a tett felett kell ítélkezni nem az elmeállapot felett.
Arra bezzeg volt esze, hogy pénzt kérjen.
fahrenheit451
Gusztustalan féreg! És még van pofája megszólalni... "a sérülései nem minősülnek olyan súlyosnak, mint amilyennek a nyilvánosságra hozott képeken tűnnek". Anyád!!!
Én még ennyire szétvert arcot nem is láttam (már bánom, hogy megnéztem, mert totál kiakaszt), és bármelyik ütés nyomán keletkezhetett volna vérömleny, ami halált is okozhat. Mi az, hogy az "orvosi szakvéleményből szerencsére egyértelműen(???) kiderült, hogy szó sincs arról, hogy Bernadett életére törtem volna". Bullshit
advocat
Ha nem volt "elég" részeg - bár az sem mentő körülmény - akkor valamire ráivott. Lehetett az akár rendes gyógyszer is, amire tilos inni. Szakértő!
Dr plágium
Természetesen egy ujjal sem nyúlt hozzá, csak megpróbálta megakadályozni hogy a másik énje megölje a nőt.
Amire nem emlékszik (mindegy milyen oknál fogva) az meg sem történt?
namihami
Gyorshajtás?---filmszakadás.
Betörés?---filmszakadás.
Rablás?---filmszakadás.
Bolti lopás?---filmszakadás.
És így tovább---filmszaladás.
És valamennyi név van a naptárban---Móka Miki.
justhpeter
A dutyiban majd kielemzi a helyzetét.
SystemError
Egy igazi patkány tetű. Sajnos a nő meg az ilyenek rabja szerintem.
Lepényleső
Mi van akkor ha elhisszük amit a volt rendőr bácsi állít? Akkor viszont mit lehet állítani a rendőrségi
alkalmassági vizsgálatról? Az alezredesi egy főtiszti rang,állítólag. Bele lehet gondolni ha ő parancsol
egy számára nem tetsző tüntetés biztonságos levezénylésében? Nem ittam sokat,és nem emlékszem
semmire mert filmszakadásom volt? Eddig úgy-ahogy bennük bizalmam,ám látásom lehet már javulóban?
nevemnick
Remélem amit a rácsos akadémián kapsz te buzi, arra évtizedek múlva is emlékezni fogsz.
Dr plágium
@justhpeter: Attól tartok nem lesz dutyi. Majd az áldozatot állítják bíróság elé.
percsi
@nevemnick: Kis naiv!
Hamarabb kerül rácsos akadémiára az, aki ellop 1 kg kenyeret, mint ez a mo...k.
Az ítéletet is tudom, Bernadettet legjobb esetben 5 milliós kártérítésre, legrosszabb esetben 2 év rácsos akadémia és 5 millió fájdalomdíj kifizetésére kötelezik.
Ezeket nem csak "fenyegetni" kéne!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2020. May 30., 08:19
Megvan az Exatlon női győztese
Nagyvilág - 2020. May 30., 08:13
Meghalt a legendás zenész
Itthon - 2020. May 30., 07:27
Vádat emelhetnek Árpa Attila ellen