Átlép két MSZP-s fővárosi kerületi polgármester a Demokratikus Koalícióba (DK) – erősítették meg az érintett pártok csütörtökön az MTI-nek.

Gyurcsány az MSZP-sek átállásáról: volt fideszes tagja is van már a DK-nak
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az MSZP szerint a polgármesterek cserbenhagyták közösségüket, Gyurcsány Ferenc DK-elnök viszont pártja táborának bővülése miatt fejezte ki örömét.

Az Index csütörtökön azt írta: Kiss László III. kerületi és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester is úgy döntött, csatlakozik a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz, ezzel pedig – miután a kettős párttagság a szocialisták alapszabálya szerint tiltott – automatikusan megszűnik tagságuk az MSZP-ben.

A kerületvezetők azzal indokolták döntésüket, hogy

a polgármesteri programjuk végrehajtásához a DK politikai közösségétől kaptak megfelelő garanciákat és politikai támogatást, illetve az európai politikát illetően az a vonal áll hozzájuk a legközelebb, amelyet a Dobrev Klára vezette európai parlamenti delegáció képvisel például az európai minimálbér, minimálnyugdíj és családi pótlék kérdésében.

A két polgármester átlépésével változnak az arányok a 33 fős fővárosi közgyűlésben is: jelenleg az MSZP-nek 7, a DK-nak 4 fős frakciója van, ez az arány a két szocialista átigazolásával 5-6-ra módosul a DK javára.

Az MSZP az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta,

Szaniszló Sándor és Kiss László polgármester az MSZP-ből történő kilépésükkel komoly csalódást okoztak, cserbenhagyták ezt a közösséget. Döntésüket tudomásul veszik, munkájukhoz sok sikert kívánnak

- olvasható a közleményben.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott:

a DK-t megalakulása óta az vezeti, hogy egy olyan erős pártot hozzon létre, amely a demokraták széles táborának politikai közössége. Így van közöttük korábbi MDF-, SZDSZ- és Fidesz-tag is – tette hozzá.

Azt nevezte a legfontosabbnak, hogy egy nyitott, befogadó és erős közösséget hozzanak létre.

Elmondta, örülnek, hogy az elmúlt hetekben korábban pártpolitikához nem tartozó civilek, vagy éppen a Momentum volt győri elnöke is csatlakozott a DK-hoz. Most két korábbi MSZP-s budapesti polgármester csatlakozásával tovább bővült a DK tábora – közölte, úgy fogalmazva:

"vigyázni fogunk mindenkire, hogy közösen segítsük hozzá Magyarországot az új köztársaság megalapításához".

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
@kereső: Azert lett Gy.F. "magyar politikai élet "patása", mert o az egyetlen olyan politikusa, aki erdemben szembe tudott es tud szallni O1G-vel. Ezt a fideSSben nagyon jol bemertek, es erre allitottak be az osszes mediafeluletuket. A fideSS kezeben van a magyar mediapiac 90% igy siman le tudnak karaktergyilkolni barkit. Raadasul az oszodi beszed is kapora jott nekik, amit jol megvagva folyamatosan toltak az emberek agyaba. Senki vagy legalabbis nem sokan vettek a faradtsagot hogy a teljes szoveget elolvassak, vagy meghallgassak. En megtettem, es azota Gy.F. a szememben allamferfi, a hibai ellenere is.
evacica
@Csizmás Kond: Miért? Nem a fideszbe vagy a Mi Hazánkba igazoltak át!! Mindenkinek joga van abban a pártban politizálni amelyiknek a programját magáénak tud tenni! A lényeg pedig az, hogy ezt a moslék kormányt 2022 elküldjük Orbánnal együtt a fenébe!!
Csizmás Kond
@evacica: A politika ugyanaz mint a vallás, lehet változtatni de ne lehet átélni...csak pénzért...vagyis Júdás aki azt műveli.
Eriksson
Annyira nyilvánvaló már, hogy a képviselők nem az őket megválasztóknak akarnak megfelelni.
Igyál vizet, Feri fizet.
Eriksson
@Béla333: február 20., 19:51 Jól látod.
Szanyi előre megmondta. Most a szocik vergődnek, vége az összefogásnak.
https://www.youtube.com/watch?v=CXQlYd6RdSc...
Világos, hogy Gyurcsányéknak semmi sem drága.
durbincs
@loganalle: vigye má ezt a Bányacsótányt,a jelentéktelenül primitív 1sejt-üt ,ki most éppen @Aki Én: ? vagy @Horizont: ?@Eladott Ország: .?..@fideszes gyökér: ?@simmering73: a Bezzeg Tahó ?@csak húgy...: @Lepényleső: @SystemError: ?
a Ballonkabátos Pedofiló ? ezek együtt-se többsejtűek ? na +ezt a @RonaGyuri: -t az aranykoronák fennkölt huzingatóját ?@silber13: -t a sósborszeszes temető dózerölőt ? + még ezt @Borsodi: -t a rettenet Ordenáre Bánya-Büfést ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.