Még a héten kezdeményezi a vagyonnyilatkozat-tételi eljárást Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnökkel, a DK elnökével szemben Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója az Országgyűlés mentelmi bizottságánál – értesült a Magyar Nemzet.

A pénteki lapszámban felidézték: miután Gyurcsány Ferenc leadta a vagyonnyilatkozatát, annak elemzése alapján a Világgazdaság azt írta, hogy 1,1 milliárd forint útja homályban marad az egykori kormányfő vagyonában.

Nem tetszik a KDNP-nek Gyurcsány vagyonnyilatkozata, eljárást kezdeményeznek

Fotó: Facebook/Gyurcsány Ferenc

"Hacsak azt nem feltételezzük, hogy a pártelnök havi átlagban valamivel több mint 23 millió forintot költött az elmúlt négy évben" – fogalmazott a Világgazdaság.

Hollik István múlt héten azt mondta, hiába kérték Gyurcsány Ferencet, hogy tisztázza "zavaros" anyagi helyzetét.

(MTI)

79 hozzászólásarrow_drop_down_circle

staro2
Nekem pedig a KDNP nem tetszik úgy ahogy van.
Kérem tisztázzák az emberi jogokhoz való viszonyukat, és indítsanak eljárást az EJEE felmondását követelő ostoba képviselőjük ellen.
Ez pillanatnyilag jobban érdekel, mint gyurcsány pénzköltése.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Mirabilis
1: Gyurcsány beadta a vagyonnyilatkozatát
2. Hogy mire költötte ahhoz senkinek semmi köze.
Mint ahogy a prosztó magyar is vagyonnyilatkozik, annak fényében fizet adót, de a megmaradt pénzét mire költötte, ahhoz még a navnak sincs köze.
csak úgy....
@Mirabilis: arról azért nem szabadna megfeledkezned,hogy 30 évvel ez elött a gyurcsány is csak egy énekes kódis vót...
nem semmi dolog milliárdosnak lenni 30 év alatt,ugyan úgy mint 10 éven belül egy lölö, aki korábban csak gázt szerelet...
Mirabilis
@csak úgy...: A mai vagyon nyilatkozatnak semmi köze a mi volt 30 évvel ezelőtt.
Mi van most a fideszesek vagyon nyilatkoztával?
Pl, orbán, aki szegény mint a templom egere, miközben gázszerelő barátja érdekes módon milliárdos!
Tehát! Miért nem orbán zsebében turkálsz?
teuton
@Eriksson: Persze, hatterhatalom... Meg illuminatusok, meg szabadkömüvesek, mag marslakok... Na ennyi eleg is volt nekem belöled, keress fel sürgösen egy orvost, mielött közveszeleyes leszel es megharapsz valakit. Vagy tanacskozz Patakival, ö nagyon otthon van ebben a temaban, ö többször szemelyesen talalkozott a földönkivüliekkel.
kereső
@csak úgy...: Már bocsi, de a kettő között érdemi különbség van. Gyurcsány -sok másokkal együtt kihasználta a "vad privatizációt"- áldassék érte Antall József, Boross Péter neve- de ettől eltekintve a vagyona sohasem közpénzből gyarapodott, nem úgymint lölő- aki meg csak abból.Gyurcsány vagyona most nem tudom mennyi, de nincs benne az első 100-ban, lölö meg gazdagabb , mint az angol királynő.Volt egy cikk a portfólión nem régiben, hogy Gyurcsány kitalált valami nagyon olcsó kütyüt- egy gumigyűrűt, amit a nyomtató fejekhez használnak., azt kezdte el gyártani- abból gazdagodott meg. Merthogy addig,az egész fejet ki kellett cserélni, ami megdrágitotta a nyomtatást. Manapság elégséges a kopott gyűrűket cserélni. Hogy ennek az egésznek mi köze ahhoz, ami manapság történik? Csak annyi, hogy nem olvasok Szélesről, Parraghól, akik vagyonban megelőzik Gyurcsányt, bár az első piszkos nekik is akkor keletkezett, és mindkettő a mai napig közpénz közelben van.
Eriksson
@teuton: Ezt jól megbeszélted magaddal. :)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. April 4., 14:59
Jelentős változások a postán
Itthon - 2020. April 4., 12:27
Elfogtak egy szájmaszkos netes csalót