Közleményben jelentette be az intézményt 21 éve irányító szakember döntését a Főpolgármesteri Hivatal.

Lapinformációk szerint a Biodóm körüli költségvetési vita állhat a háttérben, bár ő egészségügyi okokra hivatkozott.

Távozik a Fővárosi Állat- és Növénykert éléről Persányi Miklós. A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója 2020. március 2-től lemondott magasabb vezetői megbízásáról

A távozó vezető arról tájékoztatta Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy egészsége az utóbbi időben megromlott – ezért döntött a lemondás mellett. Megbízott főigazgatóként a jelenlegi operatív igazgató válthatja.

Életem hetvenedik évébe léptem, és az utóbbi hónapokban munkámban jelentkező rendkívüli terhelés egészségemet is próbára tette. A következő időszakban még tovább növekvő feladatokat felmérve, és tapasztalva a szervezetemet érő negatív hatásokat, magasabb vezetői feladataimtól visszavonulok

– írta Karácsony Gergely főpolgármesternek címzett levelében Persányi Miklós. Lemondó nyilatkozatában úgy fogalmazott:

Az Állatkert és a Főváros szolgálatára most is éppúgy elkötelezett vagyok, mint amikor 26 évvel ezelőtt, amikor 1994. március 1-én beléptem az Állatkertbe, és megkezdtem főigazgatói munkámat. Szívesen támogatom kollégáimat a továbbiakban is, utódomat tanácsokkal, a szakmai közösségekbe bevezetéssel, illetve bármely igényelt módon segítem, erőmhöz mérten kész vagyok közreműködni az Állatkert fejlesztéseinek sikeres befejezésében, jövőbeni működtetésének előkészítésében

A közlemény szerint Karácsony Gergely, aki elfogadta a lemondást, azt javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatói teendőivel 2020. március elsejével Szabó Roland agrármérnököt, az intézmény operatív igazgatóját, a főigazgató általános helyettesét bízza meg. A Fővárosi Közgyűlés legközelebb jövő szerdán ülésezik, ekkor dönthetnek a megbízott főigazgató személyéről, Persányi Miklós utódját nyílt pályázaton választják majd ki.

Az Index ugyanakkor hozzáteszi: a távozás hátterében a lap szerint minden bizonnyal a Fővárosi Állat- és Növénykert leendő Pannon Parkjának főépülete, a Biodóm építésének alakulása, Budapest már most egyik legnagyobb épületmonstrumának sorsa áll, amely körül hetek, hónapok óta sokasodnak a problémák.

Forrás: Index, HVG

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A biodom kivitelezésének fővállalkozója az a Garancsi, akinek a magánrepülőjével szokott Orbán külföldi meccsekre repkedni. Azt senki sem gondolja komolyan, hogy Persányinak bármilyen beleszólása lett volna a projekt pénzügyeibe, ugye?! Mennyi álmodozó van ebben az országban, akik közpénzből basznak el milliárdokat a gyerekkori álmaikra... Kisvasút, kert végében stadion, biodóm, meg a fasz tudja mi még... Még szerencse, hogy baszott nagy jólét van, van ezekre bőven zseton! Fürjecske Balázska: mennyibe is került a végén a 25 milliárdos Duna Aréna aranyoskám, hogy anyádba szakadtál volna te rohadt szarházi fideszes faszszopó geci!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cucika
Ideje elmenni nyugdíjba, évekkel ezelőtt meg kellett volna tenni. - talán nem engedték meg? kellett a pénz visszajuttatása a nagyfőnöknek.
Eladott Ország
@Cucika: ma, 04:53; A biodom kivitelezésének fővállalkozója az a Garancsi, akinek a magánrepülőjével szokott Orbán külföldi meccsekre repkedni. Azt senki sem gondolja komolyan, hogy Persányinak bármilyen beleszólása lett volna a projekt pénzügyeibe. Akkor milyen pénz visszajuttatásárolsz hadolválsz a nagyfőnöknek Cucika?
Egyébként a fidesz soraiban sokan vannak akik felveszik a nyugdíjukat és a képviselői fizetésüket is például, Harrach Péter, Fónagy János ,Mátrai Márta és még sokan mások. Bizony így van ez Cucika.
Cucika
@Eladott Ország: Így van erről beszélek csak báb volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.