Rövid időn belül három főosztályvezetőt is leváltott Szijjártó Péter a tárcájától

Menesztették posztjáról Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Oroszország, Kelet-Európa és Közép-Ázsia főosztályának vezetőjét, Kudrjavcev Jenőt.

A Népszava szerint a diplomatának jelentéktelen ügy miatt kellett távoznia. Ő volt a felelős – Magyarország és Üzbegisztán gazdasági-, diplomáciai kapcsolatait, a vitás, megoldatlan ügyeket összegző – miniszteri felkészítő anyag tartalmáért, és ezzel nem volt elégedett a miniszter. A Népszava információi szerint ugyanis

az üzbég fél felvetett egy olyan témát is, amiről a felkészítő nem tartalmazott információt, Szijjártó Péter pedig emiatt váltotta le Kudrjavcev Jenőt.

Több embert is menesztett Szijjártó Péter

Nem ő az egyetlen vezető, akinek hasonló okok miatt kellett távoznia. A lap értesülései szerint nemrég szintén egyetlen hiba miatt váltották le Szilágyi Balázst, aki a visegrádi együttműködés és Közép-Európa főosztályt vezette – neki ráadásul a minisztériumból is távoznia kellett.

Korábban a Hableány turistahajó tavaly májusi katasztrófáját követően menesztették Sipos Sándort a Leggyorsabban fejlődő gazdaságok főosztályának éléről – ide tartozik Dél-Korea is –, az ok ebben az esetben egy Szijjártó Péter által nem megfelelő minőségűnek tartott kommunikációs felkészítő volt.

Cikk- és címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

(nepszava.hu)

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Jó, nem kell egy miniszternek mindenhez érteni, de azért néha a saját fejét is használhatja, ha egy adott országba megy tárgyalni, nem csak felolvasni, amit leírnak neki! Amikor viszont ostobaságokat mond, ne fogja másra!
kokopelli
@Nessy: ...nem volt neki "magyar arier papírja"?
jesz
Azért szar ügy lehet, amikor ott ülnek vagy negyvenen a tárgyalóasztal két oldalán, és a távoli ország vendéglátó minisztere olyanra kérdez, amiről a mi miniszterünknek fingja sincs..lapoz, lapoz, de sehol semmi...akkor jön a süketelés, meg ígérgetés...a másik fél látja, hogy felkészületlen..

Ahogy a protokoll szerint integetve elbúcsúztak, a szemályi titkár már küldi is a felmondó levelet. Mire a küldöttség hazaér, a kirúgott ember szobája kitakarítva várja a következő kinevezettet.
tudode
A lejárt lemezű frakcióvezetőnek azért van ám Afrika, meg Kina főosztálya is!
.
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--3sKGoGf_--/6odBrdJGsWyXUsQPs.jpeg
.
Nem lehet abban a sóhivatalban hibázni, amelynek a feje is csak ugatja az államigazgatást mint kutya a holdat az a lényeg, hogy most már van őféleségének tengeri kikötője is Triesztben, ami valójában nem az aminek vásárolták
.
------ Nem kikötőt, hanem elhagyott ipartelepet vett a kormány Triesztben.

hvg.hu/gazdasag/20190717_Nem_kikotot_hanem_elhagyott_ipartelepet_vett_a_kormany_Triesztben
.
Kiváltságot élvez a tarajos, mert hagyja őfélesége ketyegni, amely őfényessége kiváltsága!!!
tudode
Ja!
.
És hogy kerül a csizma az asztalukra Exim Bank képében:
.
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--3sKGoGf_--/6odBrdJGsWyXUsQPs.jpeg
.
Házi pénztárként!
Eriksson
@Eriksson: Mármint az előkészítő részéről.
Clavigo
Szar ügy... Ez a prosztó is csak papírból tájékozódik...mint a dzsuker Gazdaállata.. Legalább Orbán valagát felismeri,,,előzetes " környezet tanulmány " nélkül is ...
Eriksson
@Shikari: Így igaz. Elvárás, hogy hibátlanul végezze a dolgát. Alaposan, körültekintően.
Eriksson
@Clavigo: Figyú! Csak úgy lehet felkészülni egy tárgyalásra, ha előtte ismerjük a lehetséges kérdéseket, témákat.
Ennek előkészítésére volt megbízatása a diplomatának. Ez a dolga, ezt mindenki tudja. Ő nem?
Hofipisti
Szabad a hely néhány kiváló teremfocistának!
Sámannus
Most már emberekkel együtt lapátolják a szart. Ez gyors összeomláshoz vezethet.
Borsodi
Ez a baj,azok menesztik az embereket akiknek már rég menniük kellett volna.A hatalmukat igencsak gyakorolják kényük kedvük szerint.
Lepényleső
Így is lehet leplezni a hozzá nem értést?
teuton
Es ez a kakastarej akkor miert külügyer? Neki nem kell tudni semmit, csak visszahangozni amit masok felirnak neki? Ja, a gazdaja is ugyanilyen, szabadon nem tud beszelni, csak papirrol olvasva... Akkor ezert nincsenek sajtokonferenciak, ill. ami van, ode elöre irasban fel kell tenni a kerdeseket.
Emlekszem egyesetre, Szofoso külföldön valamelyik egyetemen tartott volna (propaganda)elöadast) es igen kellemetlen kerdeseket tettek fel neki a diakok a fidesz politikajarol, magyarul ugy megmarkolasztak a töket, hogy beleizzadt. Na azert nem tudott senkt elbocsatani, de nem is lehet többe nyilt forumon kerdeseket feltenni neki!
vitriol
...csak lehet, hogy rosszul válogatta ki, hogy kiket kell meneszteni. Pl. a perui nagykövettel meg volt elégedve!
Szerencsi Irma
Kérem, ha lehetne a fészbukot rúgja már ki valaki. Játsszák az eszüket a letiltósdival - de válaszolni nem lehet nekik. Nem fogadják mert akkor igazolni kellene, hogy mekkora gazemberek. "Álmodik a nyomor" ennyit írtam - ezért 30 napra letiltottak. Megjegyzem ez már a sokadik letiltásom. De nagyon szemérmesek - azt írták, hogy csak én láthatom a letiltásom! Hát nem aranyosak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.