Emberölés kísérlete a vád, a férfi nem mostanában szabadul.

Volt élettársa munkahelyén lövöldözött a féltékeny kecskeméti férfi

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlete miatt indított nyomozást egy kecskeméti lakossal szemben, aki le akarta lőni volt élettársát.

Néhány hónappal korábban a gyanúsított és párja szakítottak, de ebbe a férfi nem törődött bele. 2019. július 24-én magához vette engedéllyel tartott – ám szabálytalanul átalakított – sörétes lőfegyverét, és elment volt élettársa munkahelyére, ahol fegyvert fogott az asszonyra. A nő a pult mögé bújva egy gázsprayvel próbálta a támadót ártalmatlanná tenni, aki dulakodni kezdett egy, az üzletben tartózkodó férfival. Eközben a kezében tartott puska elsült, de a sörétek senkit nem találtak el.

A helyszínen elfogott férfit a megyei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Őt az emberölés bűntett kísérlete mellett zaklatás bűntettével is gyanúsítják, mivel szétköltözésüket követően telefonon és személyesen is folyamatosan háborgatta volt élettársát azért, hogy kibéküljenek. A zaklató magatartás az idő múlásával fenyegetővé vált, és végül ez vezetett a júliusi események bekövetkezéséhez.

A jelenleg letartóztatásban lévő 75 éves gyanúsított ügyében a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelési javaslattal átadták a főügyészségnek.

Forrás/kép: police.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
ez igen...75 évesen is féltékeny?..jó sok tesztoszteront kapott az evolúció műhelyében. Ha ténylegesen kóterba teszik, akkor nála az már életfogytnak számít.
teuton
Felhaborito! Se nem migrancs, se nem cigany, hanem verbeli kiocsak es megis bekerülhetett a hirekbe mint gyilkos!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.