Az emberi erőforrások minisztere szerint "szeptemberre minden elkészül", és a következő tanévben bevezetik a megújult Nemzeti alaptantervet (Nat), illetve kerettanterveket (ket) az iskolákban. Kásler Miklós erről a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt kedd reggel.

A tárcavezető azt mondta:

a "tankönyvek készen lesznek, a tankönyvek kiadása és forgalmazása biztosítható", és "semmilyen körülményt" nem lát, "ami akadályozná a következő tanévben a Nat és a ket-ek bevezetését".

Hangsúlyozta: a tantervek rendkívül hosszú megbeszéléssorozat után, konszenzus alapján jöttek létre, figyelembe véve az első változatra érkezett körülbelül ezer észrevételt.

Ennek eredményeként olyan alap- és kerettantervek jöttek létre, amelyek minden magyar gyermek számára ugyanazt az alapvető ismeretanyagot közvetítik, függetlenül a gyerekek szociális és földrajzi helyzetétől. Az új tanterv "értékorientált, korszerű módszerekre és eszközökre támaszkodik, gyermekközpontú, emellett hazafias szemléletű" – hangoztatta a miniszter.

Megjegyezte: "soha nem tudjuk elérni, hogy mindenki elégedett legyen, de ez a tanterv a jelenlegi adottságok alapján készült, és lényeges továbblépést jelent az előző tantervhez képest".

Kitért arra: Magyarországon mintegy háromezer középiskola van, és összesen hét iskolából tiltakoztak a Nat bevezetése ellen, illetve néhány egyetemi oktató csatlakozott hozzájuk. A tiltakozók aránya tehát "csekély", egy százalék alatti.

Hozzátette: a tantervek 19 tantárgyról szólnak, mégis szinte kizárólag a magyar irodalom, illetve esetenként a történelem kerül a viták és a támadások középpontjába.

A miniszter szerint azonban ezek "nem érdemi észrevételek", hanem "politikai megfontolások".

Meglátása szerint ez "nem szerencsés dolog, különösen nem, ha ebbe bevonják a középiskolásokat is".

Kásler Miklós az M1 Aktuális csatorna műsorában szólt arról is, hogy az irodalom, történelem és ének-zene tantárgyak tantervében igyekeztek olyan tartalmakat meghatározni, amelyek az "emberi értékek erősítését és átadását" szolgálják. A természettudományos tárgyak kerettanterveiből pedig igyekeztek elhagyni azokat a nem gyakorlati ismereteket, amelyek nehézséget okoztak a diákoknak.

A miniszter mindkét műsorban beszélt a pedagógusok hétfőn bejelentett 10 százalékos béremeléséről.

Megismételte: az ágazati pótlék bevezetése júliustól csaknem 170 ezer pedagógust érint.

Emellett az intézményvezetők és helyetteseik júliustól a tanulók létszámához igazodó vezetői pótlékban részesülnek. Egy ezernél nagyobb tanulólétszámú iskolát irányító, 35 éve a pályán lévő mesterpedagógus igazgató illetménye a bruttó 182 700 forintos pótlékkal a jelenlegi bruttó 629 300 forintról összesen bruttó 812 000 forintra emelkedik.

Egy négyszáznál nagyobb tanulólétszámú iskolát vezető, 33 éve tanító, I. besorolású, egyetemi végzettségű igazgató keresete a bruttó 142 100 forintos pótlékkal a jelenlegi bruttó 477 050 forintról összesen bruttó 619 150 forintra nő – említett példákat.

Az intézményvezetők továbbá elismerhetik a kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusokat havonta legfeljebb bruttó 101 500 forinttal.

Kásler Miklós hozzátette: egyelőre nincs meghatározva, hogy az igazgatók hány pedagógusnak ítélhetik meg a külön juttatást.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.