Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) visszautasítja a VII. kerületi polgármester azon kijelentését, amely szerint a taxisofőrök szállítják a kábítószert – mondta az OTSZ elnöke az M1-aktuális csatorna keddi műsorában.

Metál Zoltán Niedermüller Péternek arra a sajtónyilatkozatára reagált, amelyben a polgármester azt mondta, hogy a Belső-Erzsébetvárosból kitiltaná a taxisokat mert "ők is viszik a drogokat egyik helyről a másikra".

Az elnök szerint ezzel a politikus a teljes taxis közösséget lebűnözőzte, és ha nem kér bocsánatot, megteszik a szükséges jogi lépéseket.

Azt mondta: országszerte több mint tízezer taxis dolgozik és még egyiküknek sem vonták vissza drogterjesztés miatt az engedélyét.

Átgondolatlan az a javaslat, amely szerint a polgármester kitiltaná a taxikat a bulinegyedből, mert ez az intézkedés sem az ott lakók, sem a turizmus érdekeit nem szolgálná

- tette hozzá.

A fővárosnak nem bűnözőnek, hanem partnernek kellene tekintenie a taxisokat a környezet védelme érdekében, amelyért az elmúlt években, modern, környezetkímélő autók üzembe állításával sokat tettek a taxisok – mondta Metál Zoltán.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Soós Lajos

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Nokérem utánaolvastam a teljes szövegkörnyezetnek a polgármester úr azt mondta, hogy autómentessé tennék a belső-Erzsébetvárost -- ezen belül a taxisokat is.
Nincs megfelelő elenőrzés, megy a drogbiznisz, bizony taxis is lehet diler. Szó szerint ezt mondta:
"Nyilván nem lehet általánosítani, de vannak olyan rendőrök, közterület-felügyelők, akiket kisebb összegekkel el lehet csitítani."
Lehet átkozni, de ismerjük már Gyurcsány óta az illibsi-féle szövegértelmezést!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
görbetükör
Atért én szeretném ismerni a teljes szövegkörnyezetet.
dodóka
Ez a Niedermüller nevü faszi nem igazán hasznos Gyurcsányra nézve. Ez egy felforgató balfaszjancsi ...
Aki Én
Bűnügyi statisztikai tény, hogy taxisok szállítanak drogot, dílereket. Többször hallhattunk ilyen híreket. Emberünk most sem azt mondta, amit szeretne hallani a bolsi réteg. Emberünk nem egy társadalmi csoportot bélyegzett meg ezzel, hiába ferdíti el a Shikari-féle beltenyészet csürhe.
Rockxy
deee drogdíler minden takszis!
mind a zorbánnak dógozik.
ómió
A legtöbbje láthatóan "képződmény", akiket viszont - a "haladó rasszizmus" keretében ab ovo támad az efftárs!
CsipkeRózsa
@Shikari: Neked csak akkor van jó napod, amikor zsidózhatsz? Ráadásul minden ok nélkül.
CsipkeRózsa
@Shikari: Mi köze van egy szervezetnek valakinek a mondataihoz? Niedermüller semmi olyan nem mondott, amiért el kellene őt ítélnie bárkinek is. Jól esik az ellenfeleknek félreértelmezni a mondatokat.
Nem tudom Bayer vallását, de nem hallottam soha a keresztények képviselőitöl, hogy elítélték volna őt az uszító, kirekesztő mondataiért. Pl.: Orgoványi erdő, cigányok elleni szövegek, stb.
Qqberci
@Shikari: Figyelj, te bocskormanőken! Majd ha értelmezni tudod a teljes szöveget, akkor visszajöhetsz!...
CsipkeRózsa
@Shikari: Kik és miért kellene, hogy panaszkodjanak. Már megint túlzásba estél.
görbetükör
Nokérem utánaolvastam a teljes szövegkörnyezetnek a polgármester úr azt mondta, hogy autómentessé tennék a belső-Erzsébetvárost -- ezen belül a taxisokat is.
Nincs megfelelő elenőrzés, megy a drogbiznisz, bizony taxis is lehet diler. Szó szerint ezt mondta:
"Nyilván nem lehet általánosítani, de vannak olyan rendőrök, közterület-felügyelők, akiket kisebb összegekkel el lehet csitítani."
Lehet átkozni, de ismerjük már Gyurcsány óta az illibsi-féle szövegértelmezést!
csak úgy....
@Shikari: öröm a szívnek,mikor egy mukakerülö korrekt,...mesélj még tibi!
CsipkeRózsa
@Shikari: Amikor a Pápára hallottad, olvastad a szemétkedő kijelentéseket, akkor is korrekt voltál? Vagy az a hozzád közel állókhoz köthető szöveg volt? Azért a kijelentésért remélem a katolikus vallási szervezetek is tiltakoztak.
CsipkeRózsa
@Shikari: Benneteket senki nem szidott, ti anélkül is zsidóztok. Ne csinálj úgy, mintha a készakarva félremagyarázott szöveg miatt kellene még inkább zsidóznod.

A Pápa szidalmazása pedig nem bocsánatos, képzeld el, ha azt egy nem keresztény tette volna.
csak úgy....
@Shikari: mi a faxt tudsz te a pápáról,te kretén ? a bibliáról nem is beszélve!
neked a kisdobos 6,majd az uttörö 12 parancsolata sem volt fontos...
most is csak hazudozni jársz ide!
csak úgy....
@CsipkeRózsa: és Te még eteted,tömöd a szerencsétlent a kérdéseiddel!?
bolond likbu nem gyün válasz csak susogás.
csak úgy....
@Shikari: tibim,téged mikor és hol kereszteltek ? mint talált gyerek,te biztos vagy abban,hogy akik téged elöidéztek,hogy azok rendes keresztény magyarok voltak?
ismered a gyökereidet te gyökér?
csak úgy....
@Horizont: itt nem is a rossz fogalmazáson van a hangsúly! ö is csak bizonyítékok nélkül vádaskodik mint a fidesz média. a taxisok most beperlik fidesz támogatással ,mert van értelme és látszata..., csak azt tudnám,hogy ki pi..sa foglalkozik az arra rászorulókkal..
simmering73
@Shikari: Olyan a pofád mint a klozett. Bűzlesz mint a trágyadomb, te illiberális patkány.
földlakó
@Horizont: ABC sorrendben neveket kellett volna felolvasnia?
csak úgy....
@simmering73: a tibink nem illiberális csak gyagyás ,de nagyon! a fidesznek kész vagyon!
Lepényleső
Nem,nem azok,néhány kivétellel ártatlan bárányok?
Rockxy
azahelyzethogy a taxszisok elaggyáka drogot, a péztmeg leperkálják a zorbánnak, az meg visszaoszt nékik az aprajábúl.
ebben álapodott mega jahuval má rég.
de azé mindent nemenged ám meg a jahú a zorbinak.
pédú a devizásokat hagyni kő veszni.
amék tud, az fizessen, a többi nemszámít.
csak úgy....
@Rockxy: fura vagy te feri -gondolod ,hogy a világ a zorbán körü forog?
az eszedatta,-el bírnád képzelni,hogy a devizások miatt a foci és a kisvasút kárára föláldoz valamit ? krumpli köll a magyarnak, 4 évente 10 kiló,hogy ne a migráncs sanyargassa mert az már ciki
csak úgy....
@Shikari: ma túl korán végeztél tetves,reggel 5 kor itt a helyed,mert mi nem szeressük a lógást és tétlenséget a munkaalapu társadalomban! ha már nem jársz melózni,akkor ezt az apróságot el lehet várni töled!
terlasz
@Shikari: Vagy te olyan intelligens Shiki, hogy tudd helyesen is értelmezni NP szavait. Az általad felvázolt interpretáció szándékos félremagyarázás. Oké, nem azért vagy itt, hogy korrekt legyél.
Aki Én
@Shikari: Ne akard már befolyásolni a közhangulatot azzal, hogy nem érted mit mond valaki, és ezért azt félremagyarázod. Mi, a többség tudjuk, hogy mire gondolt. Pontosabban értjük, hogy mit mondott.
Tudom ez a dolgod, de mégis.
görbetükör
@Horizont: - te is szoktál bocsánatot kérni, ha más félreértelmezi/kiforgatja a szavaidat?
Bevallom, én nem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.