Felfüggesztették a börtönzsúfoltsági kártalanítások kifizetését. A kormányoldal úgy szavazta meg ma a törvényjavaslatot, hogy még csak most fog elkezdődni az elvileg erről tervezett nemzeti konzultáció – írja az Index. Orbán Viktor február 12-én jelentette be az új nemzeti konzultációt a Fidesz balatonfüredi kihelyezett frakcióülésen.

Június 15-ig nem fizethető ki börtönzsúfoltság miatt megítélt kártalanítás – döntött kedden az Országgyűlés.

A parlament 139 igen, két nem szavazattal és négy tartózkodás mellett fogadta el a Varga Judit igazságügyi miniszter által beterjesztett, a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről szóló törvényt.

Igennel szavaztak a Fidesz-KDNP és a Jobbik jelenlévő képviselői, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs független képviselők nemet nyomtak, az LMP parlamenti patkóban ülő képviselői tartózkodtak. Az MSZP és a DK politikusai nem szavaztak – írja a HVG.

A jogszabály rögzíti azt is, hogy a kormánynak – a hamarosan induló nemzeti konzultáció eredménye alapján – a bűncselekményekből származó károk enyhítéséről szóló és a bűncselekmények áldozatainak érdekeit érvényre juttató új szabályozást kell kidolgoznia május 15-éig.

Egy harmadik határidő a törvényben szeptember 30.: eddig kell a kormánynak biztosítania, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek átlagos kihasználtsága ne haladja meg a 100 százalékot.

A visszaélések megakadályozásával magyarázzák azt a szabályt, amelynek révén a kártalanításként járó összeg ténylegesen is közvetlenül az elítélthez kerül. Ennek értelmében ezután a kártalanításként megállapított összeg folyósítása kizárólag olyan fizetési számlára történhet, amelynek a tulajdonosa és egyben a számla kizárólagos rendelkezési jogosultja az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott. Büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartott esetén a folyósítás a büntetés-végrehajtási intézet által kezelt letéti számlára történik.

Szerepel a jogszabályban az is, hogy a meghozatalakor hatályos szabályok szerint teljesítendő az a határozat, amelyet a törvény hatályba lépése előtt az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatti kártalanítási ügyben hoztak.

A büntetés-végrehajtási bíró által megállapított kártalanítás kifizetésének 60 napos határidejébe nem számít bele a kifizetés felfüggesztésének időtartama.

A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Az igazságügyi miniszter a javaslat általános vitájában elmondta, a kabinet célja, hogy megállítsa a „börtönbiznisznek” nevezett jelenséget, amely mára állításuk szerint többmilliárdos iparággá vált.

Varga Judit korábban úgy nyilatkozott, hogy a börtönviszonyok miatti kártalanítások azonnali felfüggesztését követően a nemzeti konzultáció eredménye alapján olyan új szabályozást alkotnak, amely megszünteti az eddigi „igazságtalan” gyakorlatot, és elsődlegesen az áldozatok, a sértettek és hozzátartozóik érdekeit helyezi előtérbe.

Forrás: MTI, HVG

Címlapkép: Varga Judit igazságügyi miniszter és Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetéséről szóló törvényjavaslat vitája közben az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. február 20-án. MTI/Bruzák Noémi

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A hatalmas államférfiú, a sajnálatos módon elvetélt sztárfutballista és sufnijogászból lett maffiavezér beemelte őt a focicsapatába, és azt mondta neki, hogy csatár lehet. Nem azt emelte ki, hogy a fidesz sokévi műanyagjogász felhozatalához képest szakmailag kimagaslóan felkészült és rendelkezik azzal a tapasztalattal, amivel egy potenciális igazságügyi miniszternek (és nem egy futballistának!) rendelkeznie kell. Hanem. Varga Juditra a megyekettes színvonalú futballcsapatként működő kormány csatáraként tekint a gazdája, és ez neki öröm és boldogság. Ő tényleg elhiszi, hogy egy olyan csapatban, aminek Orbán is része, valóban szükség van csatárokra, ettől van annyira elalélva, hogy nem győzi köszönni a bizalmat. Márpedig ahol Orbán az egyszemélyes csapat, ő legfeljebb hátvédnek vagy labdaszedőnek kell. Ahogy az összes többi is. Az utólag mindent ki- és megmagyarázó, katasztrófaelhárító, végsőkig lojális, önkritikátlan segédmunkásnak. Tökéletesen alkalmas a feladatra, ő a garancia egy rakás fontos dologra. Arra, hogy Magyarország a büdös életben ne ratifikálja azt az Isztambuli Egyezményt, hogy a büdös életben ne csatlakozzon az Európai Ügyészséghez, és hogy abban a pillanatban, amikor a vezér kiadja az utasítást, a közigazgatási bíróságok taktikai és gyávasági okokból időlegesen jegelt felállítását szó nélkül tető alá hozza. Varga Judit csatár nem fog kérdezni, se visszakérdezni, egy darab önálló gondolata nem lesz.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@ómió a buta bolsi: Figyu már, te fejlődésképtelen, egysíkú bolsi! Tehát a kormány előre tudja a konzultáció eredményét? Akkor mi a fasznak, te lebutított szellemi mélyszegény. Azért a pár milliárdért nem kár, mi?
Az sem zavar, hogy ezt a fidesz alkotta meg? Az sem, hogy fideszes a legnagyobb nyertese?
Te miért szarod pofán a tényeket? Csak a súlyosan beteg ember tesz a tényekre, hagyja figyelmen kívül minden egyes megnyilvánulásában. Ennyire nyilvánvalóan és láthatóan nem lehetsz buta. De!
A legdurvább, hogy abban reménykedsz, hogy bárkinek hiteles vagy.

vastagbor.atlatszo.hu/2020/01/31/fideszkozeli-ugyvedi-iroda-vezeti-a-bortonbiznisz-toplistajat/

alfahir.hu/2020/01/20/orban_viktor_karterites_heringpenz_rabok_buntetes_vegrehajtas
kereső
Már ott hibádzik a dolog, hogy nem Varga Judit javaslatait fogadta el az országgyűlé, hanem a kormány javaslatait. Vagy Varga Judit éppen focistaként adta elő őket?
Más: nem értem az ellenzéket- az ellenzék egyes képvislőit. Itt miért nem lehetett egyöntetűen NEM-mel szavazni, mert azon túl, hogy a kormány=fidess mesterien összekeveri és egy kalap alá veszi a börtönben lévők kártésitési ügyét, a szegregált oktatást elszenvedőkkel- aljas, és cinikus az összemosás- ez a parlamenti szavazás egy végső támadás volt orbánék részéről a maradék jogállami normák ellen. Ha a még valamennyire független biróságokat ezzel a szavazással sikerül orbánnak kiherélni végképp, akkor itt már minden elesett. És egyet értek @Lepénylesővel, a harmadik birodalomban is igy folytak a dolgok anno- a vége meg?
Nessy
Akkor most a törvénynek csak az ominózus 10. paragrafusát törlik visszamenőleg, és a 9. után a 11. következik, vagy az egészet, a jogállam bizonyítására?
kissé felnőttem
jön Áder és a normacontroll elkaszálja ? mert ez igy tán az alkotmánnyal sem szinkronizál. ez csak erőfitogtatás aztán popón rug majd valakit az unió is.
ómió
@Clavigo: Ennyi a bolsevik "ultima ratio", bolsik idiótája? Megértelek. Ha már az AVH-t nem küldheted...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.