A bruttó kereset 11,4 százalékkal 367 800 forintra nőtt tavaly.

Tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 406 400 forint volt, 13,1 százalékkal magasabb, mint egy éve, így a tavalyi, éves átlagkereset 367 800, a nettó 244 600 forint lett, mindkettő 11,4 százalékkal nőtt 2018-hoz viszonyítva

- jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A decemberi kereseteket jelentősen meghatározta a nem rendszeres kereseti elemek (jutalom, prémium) növekedése, a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 270 200, a kedvezményeket is figyelembe véve 278 000 forintot ért el, 13,1, illetve 13,2 százalékkal nőtt egy év alatt – tették hozzá.

A reálkereset 2019-ben 7,7 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak előző évhez mért 3,4 százalékos növekedése mellett.

Január-decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 378 100 forintot ért el. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 244 600, a kedvezményeket is figyelembe véve 252 100 forint volt.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb, 665 400 forint, és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb, 239 600 forint.

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 403 600, míg a nőknél 335 800 forint volt, ez a férfiaknál 12,3, a nőknél 10,8 százalékos növekedést jelent egy év alatt.

A bruttó átlagkereset a 25 év alattiak körében 285 000, a 25-54 évesek esetében 384 800, míg az 54 év felettieknél 363 100 forint volt. Az átlagkereset növekedése az egyes korcsoportokban 17,2, 11,9, illetve 11,3 százalék volt az előző év azonos időszakához képest.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 339 300 forintra becsülhető, amely 10,4 százalékkal nőtt az utóbbi egy évben.

Január-decemberben a reálkereset 7,7 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 3,4 százalékos növekedése mellett.

Forrás: MTI

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Ez mind nagyon szép, kár, hogy 100 dolgozóból 70 nem keresi meg az átlagbért, és a társadalom harmada létminimum alatt él.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@durbincs: Már megint lázba hozott a farpofám?
SystemError
@Shikari: Ne álmodozz arab péniszről. Olyat kaptok, ami éppen lesz a Csillagban.
csak úgy....
@Shikari: ugyan miböl küldenél te csomagot? a templom egere hozzád képest vagyonos! neked még buszbérletre sem fussa,hogy melózni tudj menni...
...közben "müpéniszröl" álmodozol,-ha mostad vóna nem rohad le .
SystemError
@Shikari: Látszik amúgy, hogy Bedével mindenféle kamu ürügyet csináltok, hogy dildót fogdoshassatok. Nem lenne egyszerűbb egymással. Amúgy is ez a sok gyülölködés lehet nem véletlen. Legalább megnyugodnátok..
Lepényleső
Ez igaz lehet mert ennyit elég sok ember keres,bár nagyon kevesen lelik azt meg? - Aztán ha mégis,közben eltelik
akár tizenhat hét is?
SystemError
@Shikari: "
Hazudozók, manipulálják a többieket, nincs lelkiismeret-furdalásuk, gyenge az emocionális életük, érzéketlenek, impulzívak, azaz csekély mértékben képesek kontrollálni viselkedésüket. Azt a tényt, hogy csak saját céljaikat követik, legtöbb esetben jól tudják titkolni vagy a gyanakvást elaltatni. Gyakran csak a közvetlen környezetük van azzal tisztában, hogy „valami nincs rendben"

"

hu.wikipedia.org/wiki/Antiszoci%C3%A1lis_szem%C3%A9lyis%C3%A9gzavar

Szerintem anyád számát írd arra a csomagra! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.