Kásler Miklós emberminiszter szerint csak ideológiai és politikai támadásokat kapott az új nemzeti alaptanterv, erre most az egyházi iskolák több száz tanára is bejelentette, hogy bizony gondok vannak.

Az Index cikke szerint több száz egyházi iskolában oktató pedagógus írta alá azt a nyílt levelet, melyet a budapesti Piarista Gimnázium honlapján lehet megtalálni, és amelyben a szeptembertől bevezetendő új Nemzeti alaptanterv miatt tiltakoznak. 

Mi, egyházi iskolákban dolgozó alulírott pedagógusok a társadalom egészével együtt fájdalmasan érzékeljük a magyar oktatás régóta elhúzódó, súlyos válságát

- olvasható az állásfoglalásban.

Több száz egyházi iskolai tanár is tiltakozik az új NAT ellen

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Az új Nat ellen már több szakmai szervezet is tiltakozott, mondván nem korszerű az alaptanterv és rengeteg a tudásanyag (valamint az irodalom és a történelem területén például túlságosan erőltetett ideológiai változtatásokat akar a kormány), de azt is felhánytorgatták, hogy megint a szakmai szervezetek nélkül sikerült előállnia a kormányzatnak az új alaptantervvel, nem volt szakmai egyeztetés a kérdésben. 

Ezekre válaszul Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője csak azt válaszolta, hogy eleve csak kevesen tiltakoznak az új Nat ellen (holott már eddig is rengeteg iskola, szakmai szervezet, tanár és civil emelt szót ellene), és akik támadják, azok is politikai és ideológiai okból teszik azt. 

Ezért is fájhat, hogy most az egyházi iskolák tanárai jelentették be több százan névvel, hogy baj van az új Nat-tal.

Az új Nemzeti Alaptanterv bevezetése és a kerettantervek megjelenése sokéves-évtizedes kérdéseket hozott újra felszínre. A magyar oktatás megújulásának elmaradása hosszan tartó károkat okoz mindannyiunk számára, a magyarság kulturális, lelki és anyagi gyarapodását fenyegeti. A jövő nemzedékek iránti felelősségünkből fakadóan kötelességünknek érezzük a megszólalást, a tanterv kérdésein túl az oktatás egészével kapcsolatban is.

Mindenekelőtt széles körű megegyezésre van szükség az oktatás minden szereplőjének részvételével! A szakmai konszenzus megteremtése az oktatáspolitika súlyos adóssága a rendszerváltás óta. Pedagógiai közhely pedig, hogy ezen a területen évtizedek kiszámítható működése szükséges a társadalom minden részében érzékelhető eredmények megszületéséhez

- olvasható az állásfoglalás elején.

Az egyházi iskolák tanárai szerint nem ideológiai okok miatt támadják az új Nat-ot azok, akik szót emeltek ellene, és eleve nem támadásnak kell ezt venni, hanem kritikának.

A médiában nyilvánosságot kapott kritikák egy része és az ezekre született reakciók azt a téves képzetet kelthetik, hogy a Nemzeti Alaptanterv körüli vita elsősorban ideológiai-világnézeti kérdésekről szól. Határozottan kiállunk amellett, hogy az alaptantervvel és a kerettantervekkel szemben világnézeti meggyőződéstől függetlenül, szakmai alapon indokolt és kívánatos a sok szempontú, lényeget érintő kritika. Sürgősen meg kellene teremteni azt a fórumot, ahol a tanterv szakmai vita tárgyát képezheti, nem pedig politikai érdekek eszközeként szolgál.

Arra is kitértek, hogy bár az új Nat bevezetője a korszerű pedagógiai szemléletet emlegeti, de ezt ellehetetleníti a hatalmas mennyiségű tananyag, ráadásul néhol ezt csökkentett óraszám mellett kellene átadniuk a tanároknak (például a magyar irodalom tantárgynál).

Üdvözöljük a NAT bevezetőjének korszerű pedagógiai szemléletét, a differenciálás, az aktív tanulás, a képességfejlesztés hangsúlyozását, amely a magyar oktatás halaszthatatlan megújulását szolgálhatná. Ennek a korszerű pedagógiának az érvényesülését azonban ellehetetleníti az alaptantervben és a kerettantervekben előírt hatalmas tananyagmennyiség, amely nagyrészt csak az ismeretanyag frontális előadását teszi lehetővé. Legkirívóbb példaként elég említeni a magyar irodalom tantárgyat, ahol csökkentett óraszámban kellene az eddiginél is több anyagot megtanítani.

Az állásfoglalásban kitértek a "megalázóan alacsony" tanári bérekre, mint ami nem segíti a pályán maradást, ezt rendezni kell, mint ahogy az óraszámok kérdésében is csökkenést kell elérni, mert már így is a teljesítőképességük végén járnak a tanárok.

A  tanárhiány problémáját is érintik, mint ami egyre nagyobb gondot okoz egyes területeken, de arra is felhívták a figyelmet az állásfoglalásban, hogy az iskolának a leszakadó rétegekből érkező, vagy tanulási nehézségekkel küszködő gyerekekkel is foglalkoznia kell ugyanúgy, mint a több gyermekkel.

Az aláírók a budapesti Piarista Gimnázium tanárai, a kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda tanárai, a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium tanárai, a váci Piarista Gimnázium és Kollégium tanárai, az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium tanárai, a szentendrei Ferences Gimnázium tanárai, Deák Téri Evangélikus Gimnázium tanárai, a budapesti Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium tanárai, Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium tanárai, a budapesti Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanárai, a budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium tanárai, budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium tanárai, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium tanárai, a dunakeszi Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola tanárai, a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és AMI tanárai, a bajai Szent László ÁMK Általános Iskolája tanárai, a soproni Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola tanárai, a budapesti BZSH Scheiber Sándor Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tanárai, a tordasi Sajnovics János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanárai, a budapesti Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanárai, a budapesti VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti és Üzleti Baptista Középiskola tanárai, Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium tanárai, a Bölcsesség Kezdete Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Bodrog tanárai, a mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium tanárai és nevelői, a miskolci Nebuló Általános Iskola tanárai, a kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola tanárai, a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium, Budapest nevelőtestületének tagjai, a budapesti Szent II. János Pál Iskolaközpont tanárai, és még több tucat egyházi iskola tanárjai névvel, illetve név nélkül, akik így tiltakoznak az új Nemzeti alaptanterv bevezetése ellen – írj az Index.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kissé felnőttem
kásler kásler hogy téged ki és miért tett ebbe a székbe,Fingod nincs az oktató nevelő munkához de 1-2 dolgot kapjál tőlem is szabvány az iskolatáska súlya ugye akkor miért 6-7 kg egy elsős pakkja ? másik mi a szent szarnak kell egy elsősnek reggel 8-16-ig guvadni az intézményben 8 óra hosszat.
1953-ban kezdtem átkosnak nevezettbe vagy aminek akarod titulálni de 13-30 kor vége volt a tanitásnak felső tagozatosként1961 ben és nem kiguvadva kinyuvadva mentünk haza.
16- után télen SÖTÉT van a falusi tanyasi gyerek meg 19 órakor még nem biztos hogy hazaért, gyalog,
hóban sárban mert te ilyen bőlcs vagy, A tiedek nyugottan nyugaton tanultak fingod nincs az itteni életvitelről.
Nessy
Kásler már lehet, hogy koránál fogva nagyot hall, rosszul lát, így nem hallja, nem látja a tiltakozásokat! Vagy csak pocsék a rövid távú memóriája, és félóra múlva elfelejti miről is volt szó!
kereső
Ez a nagy "keresztény" is csak akkor nem hazudik, ha nem mozog a szája.
namihami
Egy komoly egyházüldözés van kilátásban. Csak most elintézik a falaikon belül.
A végén jöhet az egyházi bíróság , aztán a máglya:: Istentagadás címén. (Orbán isten)
Nessy
Jó lesz ördögűzőt hívni a Vatikánból! Ezeket a tanárokat megszállta a démon! Apage Satanas!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.