Lerakták az első honvédelmi sportközpont alapkövét pénteken Balassagyarmaton. Simicskó István, hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos az ünnepségen azt mondta, az esemény egy új korszak kezdetét is jelképezi a magyar fiatalok hazafias és honvédelmi nevelésében.

A kormánybiztos közölte:

a kormány döntése alapján valamennyi járásban épül majd honvédelmi sportközpont.

Az első ütemben 40 településen mérték fel a helyszíneket, a programhoz az önkormányzatok biztosítják a közművesített telkeket. Három ütemben valósulnak meg a beruházások, az első öt helyszínen már kiválasztották a kivitelezőket.

A létesítmények fő célja, hogy erősítsék a sportlövészetet, de küzdő- és technikai sportokat is lehet majd ezekben gyakorolni, és a sportközpontok kiválóan alkalmasak lesznek arra is, hogy építsék a helyi közösséget – mondta Simicskó István.

Forrás: MTI

Címlapkép: Simicskó István/Facebook

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Hurrá!
.
És hova lett Hegedűs Zsuzsa néni, aki félmunkát végzett őfélesége MINDEN GYEREK LAKJON JÓL programjával
.
www.youtube.com/results?search_query=zsuzsa+lakjon+j%C3%B3l:
.
Szinte minden szinten FÉLMUNKÁT VÉGEZNEK, miközben ötletszerűen kirakat politikát folytatnak, amúgy felcsúti módra!
.
---- Milyen az, ha nincs mit enni
.
www.youtube.com/watch?v=QfDl13jHiDw
.
Sto eta Viktorovics!
Qqberci
Simicskó rögtön bemutathatta volna a lőtéren, hogy hogy működik egy futó alak...
Sámannus
Ez a magyar katonák esetében úgy szokott befejeződni, hogy kimennek a frontra egy szál uniformisban, és kiállnak az ellenségnek célpontnak, mert fogytán a muníció, akkor is állni kell a vártán, mint hajóárboc a viharban, hogy a disznófejűek jó sokat harácsolhassanak. Nagy durrogó bömböléssel ki lehet zavarni mindenkit egy tisztásra, úgy téve, mint ha csak játék volna az élet.
Szerencsére sok alapkő csak környezet szennyezésként kerül a föld alá.
Szoktam is mondani zárókövet avass, amikor az a helyén van pupák, és akkor ünnepelj ha van mit!
namihami
Ebben a projektben nemcsak a mit építhetünk, hanem a ki építi is lényeges. És persze, a mennyi volt--és végül mennyi lett az ár, se utolsó szempont.
ómió
Már megint egy "nemzeti"? Ettől az efftársak mindig hazugságrohamot kapnak!
kulabombaafityiszre
Van ebben az országban elég idióta,pont a lövöldözés hiányzik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.