Leváltották a Renner Erika kártérítési perét tárgyaló bírót, ezentúl egy női bíró kezeli az ügyet.

Váratlan fordulat a lúgos orvos ügyében: női bíró fog dönteni

Pákozdi Zoltán Rudolf bírónak több nagyobb tárgyi súlyú ügye van, ezért egy kevésbé leterhelt bírónő kapta meg ezt a kártérítési ügyet

− válaszolta az Index kérdésére Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője.

Renner Erika kártérítési ügye lassan két és fél éve húzódik. A polgári per még 2017 decemberében indult, de a bíróság a büntetőügy jogerős ítéletéig felfüggesztette a kártérítési pert. Miután 2018. július 12-én a Budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatóját jogerősen 11 év fegyházbüntetésre ítélték és örökre eltiltották az orvosi hivatástól, a kártérítési ügy is folytatódhatott.

Arról korábban már az nlc.hu is írt, hogy a büntetőügyben Renner Erikát több szakértő is vizsgálta, születtek igazságügyi szakértői vélemények is, amelyeket a polgári perbe okiratként is átemeltek, a leváltott bíró szerint ez nem volt elég, és tavaly júniusban a Nemzeti Szakértői és Kutató Központtól kért újabb szakértői vizsgálatokat. Az intézet „kapacitáshiányra” hivatkozva viszont kibújt a feladat alól, ezért Pákozdi Zoltán Rudolf bíró 2020. január 20-án egy pécsi intézményt kért fel a vizsgálatok elvégzésére. A bíróság olyan kérdésekre akar például választ kapni, hogy Erikának

a meglévő általános állapotára/életkörülményeire tekintettel spontán vagy lombikprogramban történő gyermekvállalásra lett-e volna esélye?

- A hüvelyi sérülés milyen konkrét hátrányt okoz a nő életében?

- Gyermekvállalásra spontán vagy lombikprogram keretében lett volna nagyobb esélye?

- Megállapítható-e, hogy a támadás miatti sérülések és azok következményei a felperes spontán megtermékenyülését, valamint a terhesség kiviselését befolyásolták az azóta eltelt időszakban?

- Képes-e szexuális életet élni?

Arra, hogy az intézet vállalja-e az újabb szakértői vizsgálatot, Renner Erikáék úgy tudják, hogy – a 15 napos határidő ellenére − még nem érkezett válasz. Az új bíró viszont elutasította azt az indítványukat, amellyel azt szerették volna megakadályozni, hogy a kártérítési ügy végére Bene Krisztián a teljes vagyonát kijátssza.

Innen tudtuk meg egyébként, hogy a kártérítési ügyben bíró csere történt. Ez annyiban talán könnyebbséget jelent, hogy nőként egy nőnek nem kell majd elmagyaráznom, hogy egy ilyenfajta sérülés mennyi műtéttel járt, és mit okoz a mindennapjaimban

− mondta az Indexnek Renner.

Forrás: Index

Kép: Pixabay

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Renner Erikának most, hosszú évek megalázó vizsgálatai, tanúvallomásai és bizonyításai után megint neki kell bizonyítania, hogy ő az áldozat. Amit a lúgos orvos elkezdett, a magyar igazságszolgáltatás befejezi. Hét éve tart ez a pokol a nő életében és nem tudni, meddig tart még. Most éppen azt kell (megint) bizonyítania, hogy a nemi szerve olyan súlyosan roncsolódott, hogy az befolyásolja az egész életét. Mert a törvény az törvény. Közben a jognak asztalánál mindenki jóízűen lakmározhat. A pondrók is. És ilyenkor jut eszembe a jogilag nagyon érzékeny embertársam: a bíróságra nem szabad nyomást gyakorolni, nem szabad megpróbálni befolyásolni a bíró döntését, mert az anarchiához vezet. Én meg azt mondom erre nagyon cizelláltan: meg a nagy büdös lófaszt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.