Minden település a hazafias, honvédelmi nevelés színtere Magyarországon – mondta a honvédelmi miniszter kedden Kaposváron, a nyugállományú katonák, honvédségi nyugdíjasok találkozója előtt újságíróknak.

Benkő Tibor a nyugállományú katonák, honvédségi nyugdíjasok találkozója előtt újságíróknak elmondta: a honvédelmi és haderőfejlesztési program életpályát vázol fel a honvédelemért tenni akaró fiataloknak, az aktív katonáknak, emellett fontos feladat, hogy gondoskodjanak a nyugállományba kerülőkről is.

A honvédelmi miniszter úgy vélte: a kormányprogrammal és az idősügyi politikával összhangban meg kell találni a lehetőségét nyugdíjasaik segítésére.

Az anyagi támogatás mellett példaként hozta fel az elhelyezési körülmények javítását és a különböző cégekkel kötött megállapodáson alapuló kedvezmények biztosítását. Jelezte, a kérdés a családtagokkal együtt százezreket érint.

Benkő Tibor a koronavírus-járvánnyal összefüggésben kérdésre válaszolva hangsúlyozta: olyan veszélyforrásról van szó, amelyre mindenképpen készülni kell.

A külföldön szolgálatot teljesítő magyar katonák már megkapták azokat a védőfelszereléseket, amelyekre szükségük lehet, Magyarországon pedig a honvédség kész segítséget nyújtani a katasztrófavédelemnek, a rendőrségnek és az egészségügyi intézményeknek – jelentette ki.

A honvédség a legveszélyesebb vírusok kimutatására és kezelésére is alkalmas NATO-akkreditált mobil laborjával, valamint orvosaival, szakszemélyzetével is segítheti a védekezést – mondta.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Az internáci "nevelés" meg "haladóék" asztala!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.