A visegrádi országok nemcsak a jóban tudnak együttműködni, hanem a bajban is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Prágában, sajtótájékoztatón.

Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia kormányfői egyebek mellett a koronavírus-helyzetről egyeztettek csúcstalálkozójukon.

Orbán a koronavírusról: "csak azt tudom mondani a magyaroknak, hogy csak semmi lazaság"

Peter Pellegrini szlovák, Mateusz Morawiecki lengyel, Andrej Babis cseh és Orbán Viktor magyar miniszterelnök a visegrádi országok (V4) kormányfői csúcstalálkozóján a prágai Straka Akadémián 2020. március 4-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Orbán Viktor kiemelte:

jó döntés volt összehívni a találkozót, mert a vírus bekerült a V4 területére, beköszöntött a közép-európai valóságba.

Tudtuk, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik – tette hozzá.

Közölte:

ugyan Magyarországon még nem derítettek fel fertőzést, de "nem ringathatjuk magunkat abba az illúzióba, hogy Magyarország ebből ki tud maradni".

Nekünk is szembe kell nézni a tényleges fertőzés veszélyével, azzal hogy a vírus megjelenik ott is, ahol még nincs – mondta.

Orbán Viktor közölte: áttekintették a veszélyeket, az óvintézkedéseket, és összehangolták a kormányok tevékenységét.

Elmondta:

a kormányfők két veszélyt, egy népegészségügyit és egy gazdaságit állapítottak meg.

Most a népegészségügyi veszéllyel foglalkoztunk, mert "az ember fontosabb, mint a gazdaság és a pénz" – jelentette ki a miniszterelnök.

Közölte: elmondta visegrádi kollégáinak, hogy miként áll a helyzet, milyen lépéseket tettek Magyarországon.

Van egy nemzetközileg akkreditált laborunk, és néhány órán belül képesek vagyunk megállapítani a fertőzést, a határátkelőhelyeket pedig ellenőrizzük

- mondta Orbán Viktor.

A kormányfő közölte: van különbség a visegrádi országok karakterében, a Magyarországtól északra fekvő országokban fegyelmezettebbek az emberek, mint mi a magyarok.

Most csak azt tudom mondani a magyaroknak, hogy csak semmi lazaság, mert azon múlik minden, hogy elég fegyelmezettek leszünk-e

- fogalmazott.

Orbán Viktor azt mondta: láthatta, hogy a három miniszterelnök hazájában milyen fegyelmezetten zajlik a felkészülés, "ebből sokat fogunk tanulni", és ha kell, támaszkodni is fogunk a segítségükre.

Forrás: MTI

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Még is mi a fenével és miből tudnak egy tömeges járványra felkészülni? Járvány nélkül is kevés az orvos és az ápoló személyzet. Még számukra sincs védő felszerelés.Egy ilyen agresszív vírusnál sokkal nagyobb felkészültség kéne. Mi van a Magyarok fegyelmezetlenségével? Mi Magyar emberek tehetünk róla,hogy nincs elég karantén,nincs elég védőruházat? Mi tehetünk róla,hogy a vírus tömegeket ver le a lábáról,akkor nincs hova tenni a fertőző családtagokat: Fogadni mernék,hogy a Kormány tagjainak kényelmes luxus karantén áll a rendelkezésükre,ha őket is elérné a vírus. Remélem az egész parlamentet ágyba dönti és a gyengébbek ott is maradnak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
@RonaGyuri: Csak azt adják, ami a lényegük

Ócska komcsi parasztkáder-kölkökből lett műveletlen diktátorok

Mottó:
Orbánnak rendületlenül,
lopj ezerrel óh matyar!

Nickgrabowszi „A világ összeomolhat, de a Fidesz akkor is vaskövetkezetességgel ragaszkodik legfőbb politikájához” címen mélázott el azon az egyszerű kérdésen – esetünkben három konkrét példán -, hogyan lehetséges az, hogy az állami közbeszerzéseknél miért is kerül mindig minden lényegesen többe.
Nem, még csak nem is arról van szó, hogy az arra érdemes NER-társaknak jó zsírós állásokat rittyentenek azzal, hogy központilag szereznek be. Hanem arról, hogy itt is ebben is az unortodox világ uralkodik: nagy tételben drágább, egyszereplős piac a jobb és fontos a haverok zsebe! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: Azt írja az ójság

az Eurostat által összegyűjtött legfrissebb, 2018-as adatok alapján: „hogyan osztja el a Fidesz irányította magyar állam a kiadásokat”

A hvg.hu „” című cikke szerint:
„A magyar állam költött a legtöbbet saját magára,
Messze a magyar állam költött a legtöbbet sportra,
Vallási célú kiadásokban első helyezett,
Rendvédelmi célú kiadásokat illetően dobogós,
Oktatási célú kiadásokban a középmezőnyben végzett, az uniós átlagot meghaladó kiadási szinttel,
Társadalombiztosítási kiadásokban a középmezőny végét sikerült megcsípni,
Egészségügyi kiadásokban sereghajtó,
Környezetvédelmi kiadásokban (beleértve a hulladékgazdálkodást) sereghajtó,
Katonai kiadásokban sereghajtó

Nos nem tudom, azonban csak a rend kedvéért meg kell jegyezzem, hogy; „az oktatásra költött pénzek jelentős hányada valójában az egyházi támogatások közé tartozik, így valójában az oktatás is a béka feneke alatt van! „=))
RonaGyuri
@RonaGyuri: hogy arról a statisztikákban nem szereplő disciplináról ne is tegyünk említést, hogy a másik államok belügyeibe való beleavatkozás mennyit kóstál?
silber13
@terlasz: " Igen, semmi lazaság! Az összes koronát Orbán fejére! "
Lehet válaszani Jézus vagy Dózsa György koronája között!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.