Ahogy azt korábban mi is megírtuk, az észak-olaszországi Milánóban tanuló amerikai és ecuadori egyetemista, akiknél kimutatták a koronavírust, busszal érkezett Bécsből Budapestre, ahol az Airbnb segítségével szereztek szállást. A lányok két napot töltöttek Budapesten. Gyalog közlekedtek, és többek között betértek egy romkocsmába, egy palacsintázóba és egy gyógyszertárba is, valamint voltak a Szecskában is. Egyikük betegen, repülővel utazott vissza Milánóba Ferihegyről. Azt a hatóságok egyelőre még vizsgálják, hogy kivel kerülhettek szorosabb kapcsolatba a lányok, akikkel a magyar szakemberek Skype-on beszéltek. A tisztifőorvos ma elmondta, hogy valójában nem kettő, hanem négy lány érkezett Budapestre Bécsből február 26-án a Flixbus járatával és hárman közülük megbetegedtek. 

A Széchenyi fürdőben is jártak a koronavírussal megfertőzött diákok, a hatóságok feltérképezik a lányok útját

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus járványa miatt védőmaszkot viselő pár csókolózik Rómában 2020. március 4-én. A vírus 79 ember halálát okozta Olaszországban. MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi

A szerda délután a hvg.hu írt arról, hogy több információt is megosztott az országos tisztifőorvos azzal a négy diáklánnyal kapcsolatban, akik közül kettőt, egy amerikai és egy ecuadori diákot diagnosztizáltak koronavírussal Csehországban.

A négy lány közül három szervezetében mutatták ki a kórokozót, a negyedik társuk tesztje negatív lett.

Az egyik fiatal annyira rosszul érezte magát, hogy Budapestről nem ment tovább a többiekkel Prágába, hanem repülővel Milánóba, onnan pedig Dániába utazott, végül haza akart térni az Egyesült Államokba. Dániában azonban már olyan beteg volt, hogy nem engedték tovább. Most egy dán kórházban van.

Müller Cecília sajtótájékoztatóján elmondta, hogy

a négy barátnő a Flixbus járatával érkezett Budapestre Bécsből.

A magyar hatóságok már megkapták az utaslistát, a protokoll szerint meg fogják keresni két-két üléséig a közelükben ülőket. A hatóságok úgy tudják, hogy a buszjáraton négy magyar utazott.

Úgy tudni, hogy a turisták két napig voltak Budapesten, egy belvárosi lakásban laktak, de nem találkoztak a tulajdonossal. Az Airbnb-t megfelelően takarították és fertőtlenítették utána. Viszont a lányok nem ismerték korábban Budapestet, ezért nem tudták pontosan visszaadni, merre jártak. A hvg.hu beszámolója szerint Müller arról beszélt, hogy

főleg gyalog közlekedtek, és jártak egy romkocsmában, palacsintázóban, illetve a Széchenyi fürdőben is eltöltöttek egy órát.

Az országos tisztifőorvos felvette a kapcsolatot fürdővel, ahol azt mondták neki, hogy éppen egy héttel ezelőtt adtak írtak elő új eljárásrendet: megerősítették a fertőtlenítést, az úszómedencék klórszintjét is megemelték, ami ezt a típusú vírust elpusztítja. A nem klórozott gyógyvíz pedig 36-38 fokos, ami azért szerencsés, mert a koronavírus nem szereti a meleget.

Bár Müller szerint nincs ok aggodalomra, elrendelték a rendkívüli fertőtlenítő nagytakarítást. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. pedig éppen szerdán tett ki egy tájékoztatást honlapjára a koronavírusról, valamint arról, hogyan fertőtlenítenek.

Müller Cecília elmondta:

egyelőre vizsgálják, hogy kikkel kerültek szoros kapcsolatba a lányok.

A lányokat mindenről részletesen kikérdezték videótelefonos vonalon keresztül a magyar hatóságok.

A népegészségügyi központ munkatársai jelenleg is járják azokat a helyeket, ahol a turisták megfordulhattak a magyar fővárosban.

Müller Cecília megerősítette az ATV információját, amely szerint Egerben egy háromtagú család áll megfigyelés alatt, náluk fennáll a gyanú, de még nem érkeztek meg a minták.

Forrás: HVG, 444, Index

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Kezd népmesejelleget ölteni ez az egész sztori. Akkor kezdődött, mikor a cseheknél megjelent a vírus. Hirtelen kiderült,hogy két egyetemista Ausztrián és Magyarországon keresztül - ahol megszálltak - mentek Csehországba. Aztán kiderült, Budapesten voltak kocsmázni, shoppingolni, gyógyszertárban stb.Ma délutánra a két csellengőből már négy lett. A mese végét meg már tudom: megjelent a vírus Magyarországon.
esperanza
@fideszes gyökér: " csak a migráncsok ne jöjjenek, mert elveszik a munkánkat." Mibol gondolod, hogy dolgozni akanak? . En Hollandiaban elek, de ott csak a markukat tartjak.
Elad0tt 0rszág
@fideszes gyökér: Te most vagy ekkora nagy bunkó vagy a valóságban, vagy nagyon tájékozott lehetsz ebben a témában. Túl vagy már a szopáson és ezt tapasztaltad?
Jozefina
Ilyen jól működik a reptéri ellenőrzés:
"Egyikük betegen, repülővel utazott vissza Milánóba Ferihegyről."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.