Nekünk az emberélet, az emberek élete és biztonsága az első – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ülése után tartott sajtótájékoztatón, hangsúlyozva: a vírus elleni küzdelemnek anyagi gátja nem lesz Magyarországon.

Orbán: elmaradhat a március 15-ei ünnepség a koronavírus miatt
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A koronavírus egyszerre tud kárt tenni az emberéletben és a gazdaságban is: az első az emberélet, később pedig a gazdasági hatások felmérésével a pénzügyi szakemberek foglalkoznak majd – közölte.

A kormányfő kiemelte: az operatív törzs az emberéletek védelmével foglalkozik.

Hangsúlyozta azt is, hogy a hatékony védekezés mindenkitől követel erőfeszítést.

Magyarországon szinte mindenki bízik az orvosokban, ápolókban, a közegészségügyi szakemberek tekintélye nagy

- mondta, hozzátéve, hogy a hatósági emberekre meglehetősen nehéz hetek, de az is lehet, hogy hónapok várnak.

Az aktuális – szerda esti – adatokat ismertetve Orbán Viktor közölte: Magyarországon 2 fertőzött van, 24-en vannak karanténban, és 230 mintavétel van folyamatban. A világban az elhunyt betegek száma 3268, a fertőzötteké több mint 95 ezer, a gyógyultaké pedig meghaladta az 53 ezret.

A magyarországi védekezés most az egyedi esetekre összpontosít – mondta, kifejtve: egyedi fertőzésekről akkor van szó, amikor gócpont még nincs.

Csoportos esetekről akkor lehet beszélni, amikor gócpontok vannak, továbbá a legrosszabb, amikor tömegessé válnak az esetek. A cél, hogy csak egyedi esetek legyenek

- tette hozzá.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy az emberek biztonságérzete meggyengült, és csak akkor áll helyre, ha van vakcina a betegség megfékezésére. Jelenleg ilyen még nincs, de remélhetőleg mielőbb lesz – közölte. Hozzáfűzte: akkor lesz viszonylagos nyugalom, ha felfedezik a vakcinát és elérhető lesz mindenkinek.

Azt is mondta: a kormánytól azt követeli meg a helyzet, hogy biztosítsa a védekezési munkához szükséges forrásokat,

és "a vírus elleni küzdelemnek anyagi gátja, akadálya nem lesz".

Orbán Viktor a politikai pártoktól önmérsékletet kért, úgy fogalmazott: az emberek védelme nem pártpolitikai ügy.

Emellett együttműködést és megértést kért az emberektől is, ha azt tapasztalják, hogy a vírus elleni küzdelem kényelmetlenséggel is jár. Azt is kérte, ne bagatellizálják a helyzetet, de ne is keltsenek pánikot.

Most a józan ész diktálja a szabályokat – jelentette ki.

A miniszterelnök beszélt továbbá arról, hogy

legkésőbb kedden születik döntés arról, megtartják-e a március 15-ei nemzeti ünnepen a központi ünnepséget.

Ha az európai helyzet romlik, akkor kedden lemondják a központi ünnepséget, ha viszont úgy látják, hogy erre nincs szükség, akkor nem – tudatta a kormányfő.

Más rendezvények esetében egyelőre a szervezőkre bízzák, hogy megtartják-e az adott eseményt vagy sem. Ha azonban a helyzet súlyosbodik, akkor az operatív törzs tud rendezvényeket betiltó döntéseket is hozni – mondta Orbán Viktor.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
"Kissé zavaros, sokszor egymásnak is ellentmondó válaszok hangzottak el az Operatív Törzs csütörtök déli ülése után tartott sajtótájékoztatón, ahol Orbán Viktor kormányfő, majd Kásler Miklós miniszter válaszolt az újságírók kérdésére."
"Kásler: Az egyik diák nem mondta meg, hogy hol tanul"
index.hu/belfold/2020/03/05/koronavirus_sajtotajekoztato_csutortok/

Mi van? Nem mondja meg hogy hol tanul, és így nem tudunk róla semmit? Ezek vannak felkészülve egy járványra???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
dr. prédikátor
Hajaj!!! mi lesz most a bérünneplő lengyel román ukrán bértapsolókkal???
kereső
Mindeközben a katolikus egyetem tulajdonába kerül a Magyar Rádió Bródy s utcai épületegyüttese a kormány döntés értelmében. Miért???A kormány nem "király", hogy adományokkal fizesse ki hűbéreseit. A katolikus egyház van olyan gazdag, hogy épitsen az egyetemének épületet,infrasrtuktúrát. Gyalázat.
Jozefina
@fideszes gyökér: csupán megfagynak emberek a saját lakásukban, halnak tömegesen a korházakban!!? Valószínűleg ov nem tud ezekről!!??
kereső
@Jozefina: " Ha Kádár-elvtárs ezt tudná, biztosan nem engedné"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.