Nem tesztelik a koronavírusos iráni SOTE-s gyógyszerészhallgató csoporttársait, mert nem lázasak. Az Index ezt egy olyan külföldi egyetemistától tudta meg, aki ugyanabba a 16 fős csoportba jár, mint amibe az első két magyarországi koronavírusos beteg egyike.

A név nélkül nyilatkozó gyógyszerészhallgató a lapnak azt mondta:

négy osztálytársával és két orvostanhallgatóval együtt szerda este hívott magához mentőt, hogy bevigyék őket a kijelölt kórházba koronavírustesztre.

Ugyanis mindannyian közvetlen kapcsolatban álltak azzal a SOTE-s diákkal, akiről kiderült, hogy koronavírus-fertőzött. Néhányuknál azóta enyhébb köhögés és izomgyengeség is jelentkezett, de láza egyiküknek sem volt. A Magyarországon tanuló iráni betegről a csoporttársai úgy tudják, hogy amikor visszatért Iránból Budapestre, még neki is csak enyhébb tünetei voltak: köhögött, de nem mutatta tüdőgyulladás jeleit.

Az Index azt írja, bár a mentő bevitte az egyetemistákat a kórházba, ott csak egyiküktől vettek mintát, a többieket nem tesztelték, arra hivatkozva, hogy nem volt lázuk. A lap úgy tudja, annak az egy csoporttársnak, akitől végül vettek mintát, negatív lett a tesztje.

Az ELTE kéthetes karantént rendelt azokra az oktatókra és hallgatókra, akik fertőzött területen jártak

Kéthetes karanténra kötelezi az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) azokat a hallgatókat és oktatókat, akik az új koronavírus terjedésének helyén jártak az elmúlt 14 napban, vagy olyan emberekkel voltak kapcsolatban, akik a vírus által érintett területen tartózkodtak – tette közzé honlapján az egyetem.

E szerint kötelezik azokat a hallgatókat, oktatókat, munkatársakat, akik az elmúlt 14 napban Kínában, Dél-Koreában, Észak-Olaszországban, Iránban jártak, vagy olyan emberekkel voltak közvetlen kapcsolatban, akik ezekben az országokban tartózkodtak a találkozást megelőző két hétben, hogy március 19-ig legyenek otthoni karanténban, ne menjenek be az egyetemre, illetve ne vegyenek részt az egyetem rendezvényein.

Felszólították azokat az oktatókat és hallgatókat, akik az elmúlt 14 napban részt vettek az ELTE Természettudományi Kara Biológiai és Kémiai Intézetei által a Semmelweis Egyetem (SE) gyógyszerészképzésében tartott órákon, és így közvetlen kapcsolatba kerülhettek az SE iráni hallgatóival, hogy két hétig maradjanak távol az ELTE épületeitől, illetve rendezvényeitől.

Ezentúl az ELTE határozatlan időre felfüggeszti a SE angol nyelvű gyógyszerészképzésének ELTE-s óráit.

Azok, akik vállalják az önkéntes otthonmaradást, vagy hatósági karanténba kerülnek, kötelesek bejelenteni a távollét okát és a távollét elejét és végét, és – ha van ilyen – a vírusteszt negatív eredményét.

Felkérték az egyetem professzor emeritusait, továbbá minden olyan munkatársat, oktatót, akiknek a kora vagy egészségi állapota miatt az új koronavírus az általánosnál magasabb kockázatot jelent, hogy tartsák távol magukat az oktatástól, az egyetemi élettől.

Azoknak az oktatóknak, kutatóknak, munkatársaknak, akik az új koronavírusra tekintettel önkéntesen vagy a fentiek alapján karanténba vonulnak, az érintett munkanapok igazolt távollétnek minősülnek, és így nem járnak fizetéscsökkenéssel. Akiket az egészségügyi ellátórendszerben helyeznek karanténba, táppénzben részesülnek – tartalmazza az ELTE járványügyi operatív koordináló testületének felhívása.

A Magyarországon koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált négy ember közül kettő itt tanuló iráni diák és egyikük barátnője.

Forrás: Index, MTI

Címlapkép (illusztráció): MTI/EPA/ANSA/Matteo Bazzi

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

36
@emerencia: Bizony. Akár fog probléma is okozhatja a gyulladást, úgy hogy nincs is tünet.
emerencia
Gyerekkoromban nagyon betegen, elesetten az orvos szerint sokszor nem maradhattam otthon mert nem volt lázam. Előfordult, hogy a tanítónő küldött haza mert látta, hogy nem vagyok jól. Negyvenes éveim végén, egy komoly gyulladásos betegséggel négyszer műtöttek, lázam nem volt. A kórházi nővérkék többször megmérték mert nem akarták elhinni, hogy ebben az állapotban nincs lázam. Nem hiszem, hogy akinek nincs láza, az nem lehet beteg!
36
@emerencia: Bizony. Akár fog probléma is okozhatja a gyulladást, úgy hogy nincs is tünet.
tudode
Belegondolt őfélesége, aki nélkül ebben a pösszelentett országban nem történhet semmi, hogy a HAMIS, NAGY SZAVAK MÖGÖTT mekkora felelőtlenség, tehetetlenség rejtőzik akkor, amikor már 2019 december végén tudvalévő volt, hogy olyan veszély fenyegeti a világot, köztük az országunkat is, amelyet tankcsapdája nem állíthat meg!
.
Nézzük csak 2,5 hónap után mi került fel a kormány honlapjára:
.
---- Tájékoztató az új koronavírusos (COVID-19) megbetegedésekkel kapcsolatban
.
2020. március 6. 12:12
.
konzuliszolgalat.kormany.hu/koronavirus
.
"""Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kínai irodájához 2019. december 31-én érkezett jelzések alapján a közép-kínai Hubei tartományának székhelyén, Wuhanban ismeretlen eredetű tüdőgyulladásos megbetegedéseket regisztráltak, amelyek okozójaként a kínai hatóságok 2020. január 7-én új típusú koronavírust (COVID-19) azonosítottak."""
.
Ezek után lehet arról mesélni, hogy
.
--- Koronavírus: Orbán szerint nekik az emberek élete és biztonsága az első
.
szeged.hu/hirek/33371/koronavirus-orban-szerint-nekik-az-emberek-elete-es-biztonsaga-az-elso
.
A felelőtlenség, a kegyetlenség, az állampolgárok szembeköpése az, hogy nem a járványra való felkészülésre, hanem
.
------ 10 milliárdot osztott szét a kormány a Trianon-évfordulóra hivatkozva, Schmidt Mária alapítványa kapta a harmadát (2020. 02.29,)

nepszava.hu/3068957_10-milliardot-osztott-szet-a-kormany-a-trianon-evfordulora-hivatkozva-schmidt-maria-alapitvanya-kapta-a-harmadat
.
Ennek a piros pacsisnak ha már útilaput kötött volna valaki a csámpájára az is késő lenne, mert a pofátlanságnak is van határa!
emerencia
@Pegero: Köszi, nemrég voltam üzemorvosnál rutinellenőrzésen. Sóhajtanom kellett jó sokszor majd megállapította, hogy kutya bajom.
Lepényleső
Ez a felkészült védekezés része,vagy a tudatos irányítás eredménye,- mint a migránsok egykor a Keletibe?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.