Múlt pénteken történt az eset, de most került napvilágra.

Többen rosszul lettek Budapest közepén, karanténba akartak menni, aztán mégis otthon maradtak

Múlt pénteken, március 6-án „a Corvin Sétányon található társasházakból több lakó jelezte a Nemzeti Népegészségügyi Központnak (NNK), hogy bizonytalanok az egészségi állapotukat illetően, ezért önkéntesen karanténba kívánnak vonulni”.

Ezt írja az ott élő bérlőknek és tulajdonosoknak szóló, angol-magyar nyelvű tájékoztató, amit a liftben és a lakása bejárati ajtaján fotózott le egy olvasónk. A papír szerint ezután érkezett egy jármű, amivel elszállították volna az érintetteket, de „az NNK munkatársaival történt konzultációt követően a személyek az elzárkózást (otthoni karantént) választották az NNK felügyelete mellett a központi karanténba vonulás helyett”.

Ezen kívül még arról írnak, hogy naponta fertőtlenítik a lépcsőházat.

Forrás: 444

Kép: Google Maps

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emerencia
@Pálinkás Pál: Arról nem szól az írás, hogy tesztelték-e őket. Nagyon úgy néz ki, hogy nem. Magyarországon sokkal kevesebb teszt készül mint máshol, ergo jobbak a statisztikák.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Pálinkás Pál: irigylem az optimizmusodat..., te hány éves ,hogy védve érzed magad?
emerencia
A tegnapi nőnapon bevezettem a lábpuszit. A legtöbb férfi jót nevetett rajta, de a nőtársaim csak hisztinek tekintették. Az utóbbi napokban beszélgettem klf. korú és végzettségű fiatallal. A legtöbben nem félnek mert meg vannak győződve, hogy fertőzés esetén megússzák egy kis megfázással. Az idősebbek közül is nagyon sokan jártak olyan iskolába anno, ahol nem tanítottak biológiát. Ők sem félnek pedig hatvan felett az olasz példa alapján jóval többen halnak bele a koronavírus fertőzésbe mint fiatalabban. Tegnap a munkahelyemen egy nagydarab férfi csúnyán rám köhögött, se zsebkendőt sem a könyökét nem használta. Egyesek az ember képébe dumálnak. Hiába próbálok tőlük legalább egy méter távolságot tartani, utánam jönnek. Ha rájuk szólok, az állásommal játszom. (Csak kedvesen szabad kommunikálnunk.) Szabadnapon megtehetem, hogy távolságot tartsak másoktól, ha nagyon muszáj elmenni valahova de a munkahelyemen nem.
Pálinkás Pál
@csak úgy...: vazze...ti egy dolgot nem értetek nem olyan veszélyes mint a rendes influenza,mert tized annyira sem fertőz...és jóformán csak az aggokra nézve végzetes!!!
csak úgy....
@Pálinkás Pál: akkor mesélj nekünk pali ha te szakember .
Pálinkás Pál
@csak úgy...: nem mesélek,mert felesleges...a számok beszélnek..és bármilyen kegyetlenek is...általában az aggkorúakra halálos...becslések szerint az ismert esetek kb ötszörösét hordták ki fiatalabbak lábon...mert még annyira sem lettek rosszul,hogy orvoshoz forduljanak...Jut eszembe Svájcot elkerüli a vírus?? mert onnan nem olvasok ilyen hisztit...esetleg ott normális politikusok vannak...?
De mostantól nem érdekel a dolog...mindenki úgy fél a járványtól ahogy akar!!!
csak úgy....
@Pálinkás Pál: visszatérünk még erre, majd meglátod...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.